Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Vasárnapi blog 52

Link másolása
WiiU Teszt (PARÓDIA)

 Jó reggelt, jó kockulást! A WiiU-t is elérte a paródiám és ebben a zsánerben sokáig nem lesz hasonló blogom, mert egyhamar nem fogunk látni újabb konzolokat. Úgyhogy olvassátok élvezettel! :)

 

 

 Mindenekelőtt nem árt, ha valamit elárulok magamról. Az ember sok mindent rühel az életében, nálam a jéghegy csúcsát ebben a kategóriában két dolog képviseli: a langyos pálinka és a Nincstendó. Nem tudom pontosan minek köszönhető ez, talán egy ’N hate’ génnel születtem. Már a suliban is az ’N’ betű volt az, amit a legnehezebben tudtam megtanulni. Egészen 3 év kellett hozzá. Helyette mindig az ’M’-et használtam. Bánatomra épp akkor írtunk egy fogalmazást a ”mimdzsákról”=nindzsák. Én hülye meg még olyan nicket választottam, amiben két ’N’ betű is van. Na mindegy! Maga a Nincstendó cég számomra olyan, mint a disznózsírból készült pálinka: soha nem próbáltam, de akkoris utálom! Jogosan kérdezhetitek, hogy akkor miért én teszteltem le a WiiJú-t és nem a stáb valamely más tagja? Ez egy érdekes szitu volt. A főgórénk, Paks, épp nem tudta kire sózni, mivel mindenki rohadtul foglalt volt. Tudta, hogy én szívből utálom az N-t, de azért ”póénból” megkérdezte nem-e tesztelném le. Én pedig csak ennyit válaszoltam: -Majd ha meghágod a Futrinka Utca tagjait! Pechemre Paks nagyon beválalós fickó! B+!

 A gondolattal, hogy kézbe kellesz vennem a WiiJú-t és játszanom vele, piszok nehezen tudtam megbírkózni! A srácok kényszerzubbonyba öltöztettek és egy gumiszobába zártak be, ahol ráadásul még guminő sem volt!!! Habzó szájjal, szétrágva a falakat és az őrület határait feszegetve, 5 nap után kiengedtek. Bizony megtörtem. Míg otthon lábadoztam az 5 napi szenvedés után (vedeltem, mint állat), Pakspapa postán feladta a csomagot. A WiiJú-t. Nap mint nap vártam reszketve a futárt, aludni alig tudtam és még kefélni sem volt kedvem napi 3 menetnél többet. Padlót fogtam, de összeszedtem magam. Úgy döntöttem készen állok egy kis sétára. Szombat volt. Kimentem az üzletbe, mert elfogyott a konyakom, pálinkát pedig csak hétköznapokon iszom. Épp ekkor jött meg a futár! Tehát én a boltban voltam, így az egyik csajom nyitott ajtót és vette át ”pandora szelencéjét”. Nos gyerekek, történt egy ”kis” bökkenő. Tudniillik a WiiJú doboza pont úgy néz ki, mint az a 12 pakkos vécépapír csomag, amit a Tacskóban vásárolok, idestova már 5 éve.

 Az alkalmi csajom is ezt gondolta és szorgalmasan elhelyezte a fürdőszobában. Én épp úton voltam hazafelé. Útközben kiittam a beszerzett konyakot, sőt annál többet is! Érdekes, hogy 5 percre van a bolt tőlünk, én mégis érkeztem legúritani. Rámjött a kulázás. Tudjátok van az az érzés, amikor nagyon kell, de hiszitek, hogy kibírjátok, ám ahogyan egyre jobban közelítetek a lakhelyetekhez, a beletekben is egyre nagyobb az ”armageddon”. Mint egy rakéta szálltam a porcelánkagylóra. Megkönnyebülbvén arra lettem figyelmes, hogy üres a papírtekercs. Piásan, a mámortól elszállva bontottam ki az új csomagot, el sem olvasva a címkét. Használatba is vettem!!! Akkor vettem észre, hogy baj van, amikor valami szúrt ott hátul. Hát odanyúltam és valami szilárdat éreztem, de ugyanakkor hosszút. Megijedtem, hogy galandférgem van! Nem sokkal ezután kihúztam az usb kábelt a fenekemből. Ez volt az első Nincstendós élményem. Ha műfajt kéne hozzá választanom, azt mondanám: akció-galand. Maga a(fehér) konzol is egy sötétebb csíkkal gazdagodott. Ami nem lenne baj, de büdös bazzeg!

 Ideje magáról a konzolról is írnom, különben Paks páros lábbal fog kirúgni és mehetek kéménysöprűnek. Immár rendesen kibontottam és hozzákapcsoltam a tv-hez. A többszöri érintésétől allergikus reakciót kaptam, szőrös lett a tenyerem és összeérintkeztek a mellbimbóim. Nem zavart, mivel ez amúgyis gyakori jelenség nálam. A konzol mérete kicsi, ami nem meglepő, mert nem valami erős gépezet. Szét is szedtem, hogy szemügyre vegyem a vasat. A belsejében egy hörcsög tekerte a kereket. Ennyit erről. Irányítóként egy tablet kontrollert kaptunk. Könnyű, mint a fing és azt kell mondjam praktikus! Lehet rajta kolbászt szeletelni, üveget vágni, de még párna helyett is tökéletes! És mellesleg játszásra is alkalmas. Egy darab játékot kaptam hozzá, a Nyúl Szuper Márjó Blúz-t. Rengetegen dícsérik, engem viszont még jobban rávilágított arra, hogy miért is utálom a Nincstendót. Legyünk realisták és nézzük mit kaptunk tőlük a 8-ik generációra. Tablet, Márjó, Pfújstation 3 és Xbanyek 360 szintű teljesítmény – na ilyet már láttunk. De hoppá! Mindezt borsos áron? Na ilyet még nem! Egy plusz bekezdés erejéig még próbálkozom írni valamit, de utána irány a ’kéményseprőjob.com.

 Jó masina, de nincs annyi pia a földön, hogy én is megkedveljem. Remélem elég elfogulatlan voltam. Tesztelés után visszaküldtem Paks-nak, de azért a budis incidens után jól kimostam a mosógéppel. Ő nyilván valamit rosszul csinált, mert nála nem működött a gép. Őszintén szólva, nem tudom mit csípnek az emberek a Nincstendó játékain. Márjó? Ugyan kérem, micsoda perverzió! Egy bajszos bácsikával tolni, fúúúj! Azért pozitívumként hozzátenném, hogy csak 1 óra erejéig nyúztam a WiiJút. Mától rémálmaim lesznek és egy bajuszos ember láttán lefejelek valakit.  Lehet engem ezért szeretni vagy imádni, de akkoris utálom a Nincstendót. Még egy kis versecskét is költöttem ehhez:

Jöhet ember, jöhet ló,

Nem kell nekem Nincstendó!

 

 

 

 

 Csupán egy bloggal akartam indulni a versenyen, de qrvára kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen humorposzt mennyire lenne nyerő e téren. Nézzétek ezt el nekem, de leginkább:

 Szóval lájk, ha tényleg tetszett!

 

                                                        Hit Counter

30.
30.
Yanez
#29: Rólad nem feledkezem meg! :)

Apex: örülök, hogy ennyire tetszett! :D
29.
29.
trion96
Ez nagyon jó lett! :D
Ja és köszi, hogy szerepelek a kommentek között. :)
24.
24.
Yanez
#23: De most legalább bal oldalon van az avatárod. :D
23.
23.
shooter1234
#22: Jah ott van, hülye vagyok megint. :D
22.
22.
shooter1234
Baromi jó! A számlálót nem rakod ki mostanság? :)
21.
21.
A szöveg végén már könnyesre röhögtem magam! :D Menta like!
20.
20.
Yanez
#19: "hátsó nézetű törölde." - bmeg Shannaro, tudsz te ember, tudsz! :D

Az űrkutya? Kérdezd Törpsex-et! )))
19.
19.
Shannaro
Akció-galand? Inkább hátsó nézetű törölde. Jó blog.
Ja, és mit tojt az űrkutya?
18.
18.
Yanez
#16: Szerintem cseréld ki a processzort, ott lesz a bibi.

Többieknek is thnx!!!! :)
17.
17.
B3ni
16.
16.
B3ni
SEGÍTSÉG!!!
Kerestem a kéményseprőjob.com-ot de nem találtam!próbáltam ékezettel, ékezet nélkül de nem ment! A netemmel lehet baj?? :D

15.
15.
Mr.Dead
#13: Néha azért igazad van :)
13.
13.
sloth
11.
11.
Yanez
#6: "U.i.: ...mentem a konyhába... :)" - ezen amúgy jót nevettem. :D
10.
10.
kopic
Jó lett Yanez, ment a like.:D
9.
9.
Yanez
Köszönöm a kommenteket és lájkokat! Amikor kitaláltam a szöveget, én is úgy éreztem, hogy ez jobb lesz az eddigieknél. Jólesik látni, hogy nem csak én gondolom így! Bár a megírása után több kétely is felmerült bennem, de már elmúlt. :)))
8.
8.
RangerFox
A végtelenbe és tovább! Guminő nélkül nincs élet a Földön! Megyek a Holdra, ádiosz!
Ment a Like, legjobb paródiád lett!
7.
7.
Mr.Dead
#6: Azért Norbiii paródiája nem volt ilyen jó. Túlságosan is erőltetett volt. Persze, mondhatjuk, hogy régen írt ilyet, de nem amiett lett rossz. Egyszerűen Norbiii nem írt még hasonlót. Régebben is îrt, de akkor a GK tagok is szerepeltek benne, és ő találhatott ki történetet. Aztán Yanez meg fogta az alapokat, és újszerűt alkotott
Ui: ha kicsit értelmetlen a mondat, azt nézzétek el. Most nem vagyok formában...
6.
6.
devi925
Szerintem a Norbiii féle WiiU paródia is volt annyira jó, mint ez...

Mr.Dead: Na, ezen nem csodálkozom...

(ja, előre szólok, hogy ha valaki nem értette a fentieket, akkor nem nekem kellene beszólogatni, mert nem én tehetek arról, ha valaki nem veszi észre a nyilvánvalót...)

U.i.: ...mentem a konyhába... :)
5.
5.
Dom Q
Yanez. Szerintem is a legjobb paródiád lett. Tőlem kapod a liket.
4.
4.
Mr.Dead
Hát Yanez, azt kell, hogy mondjam, hogy eddig ez a legjobb paródia blogod. Régebben mindig a kommentek ütöttek, a szöveg annyira nem. Újabban meg pont az ellentéte az igaz. Most viszont megtaláltad a lelki békéd, és összehoztál egy olyan blogot, amiben a szövegek és a kommentek is odab@sznak :D Ment a like!!!
3.
3.
Yanez
Csak sikerült felvenned a szereped, Praesagus! :D

Neked is köszönöm, daenath koma! Hiányzik a kommentedbôl a >>pálesz<< szó. :)
1.
1.
daenath
Ne a lajk :D Jot rohogtem a "cikkeden" :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...