A stúdió egyébként erős kifejezés, hiszen egyetlen fejlesztő, Heikki Pulkkinen áll a játék mögött, akinek a teljesítménye mindenképpen megsüvegelendő, rajta kívül egy zeneszerző, illetve a szinkronszínészek munkája kellett még a végeredmény létrejöttéhez, ami kifejezetten ötletes, azonban pár apró, bosszantó hiba miatt nehéz önfeledten élvezni elejétől a végéig.
Az 1970-es években járunk, valahol Észak-Finnországban egy nukleáris katasztrófa után. A főszereplő Aino egy “Közösség” megbízásából keresi Toivot, a kommuna másik tagját egyben kedvesét, aki egy nukleáris generátorként működő mozdony felkutatására indult, azonban soha nem tért vissza. Point-and-click kalandjátékról lévén szó a történetről több szót nem is ejtenék, hiszen a rejtélyek, valamint karakterek kibontakozása adja a legfőbb élményt. Azt viszont még a mindenképpen el kell mondani a sztorival kapcsolatban, hogy ahány szálat lezár a végén a játék, legalább annyit kinyit, ezzel kettős érzéseket keltve, abból a szempontból, hogy most egy kerek, befejezett, vagy egy félkész történetet éltünk át.
Nehéz megítélni, hogy a történet kerekségével kapcsolatos kettősség tudatos döntés, vagy pedig egyszerűen csak az írói válság következtében hiányzó megoldás, az viszont biztos, hogy a játék más aspektusaiban is visszaköszön a dualitás. Alapvetően fejtörőkkel operáló játék ugyanis konkrét segítséget nem ad, viszont annyi apró utalás és közvetett információ áll a rendelkezésünkre, hogy egy idő után az ember paranoid módon elkezdi ott is keresni a megoldást, ahol nincs. Erre példa, hogy amikor egy ponton megakadtam és már semmi nem működött, akkor legalább fél órát elszórakoztam azzal, hogy próbáltam különböző módokon és eszközökkel rákattintani egy adag üres konzervdobozra, mivel a főszereplő mindig megfigyelte, hogy “van a közepükön valami”, azonban a mai napig rejtély számomra, hogy mi. Később persze kiderült, hogy ennek a mondatnak nincs köze a történethez, teljesen máshol kellett keresni a megoldást.
A játék mechanikája egyébként végtelenül egyszerű, az egér bal gombjával akciót hajtunk végre, a jobb gombjával pedig megnyithatjuk az eszköztárunkat, illetve a térképet és a menüt. Az egyszerűség rendkívül jól áll a játéknak, tényleg csak a történetre és a kalandra fókuszál az ember – ezért is bosszantó, hogy a végén számtalan megválaszolatlan kérdés marad.
A játék kifejezetten okosan épül fel abból a szempontból, hogy nem csak lineárisan haladunk előre, hanem újból visszatérünk korábbi helyekhez, karakterekhez, hiszen új információk fényében tudunk nekik újabb kérdéseket feltenni, illetve olyan eszközök is hasznossá válnak, amik korábban nem voltak azok. Ezek mind azt az érzést keltik, hogy a játék fejlesztője valóban alapos és végiggondolt munkát végzett. Ezen a ponton külön ki kell emelni a gyorsutazás mechanikáját, ami ékes példája annak, hogy a fejlesztés során központi elem volt a játékélmény élvezetessé tétele. Többször előfordul, hogy a pálya egyik végén van egy információ, amit a pálya másik végén kell felhasználni, és bár lineárisan is el tudunk jutni bárhová, az mégiscsak elég körülményes tud lenni.
Mindenképpen ki kell még emelni a Rauniot atmoszféráját, amihez rengeteget hozzátesz a finn szinkron. Sokunk fejében él egy skandináv embertípus, aminek az egyik, Európában és világszerte is jól ismert archetípusa a korábbi Forma 1-es versenyző, Kimi Raikkönen. A hozzá hasonló, vagyis a legkiélezettebb szituációkban is higgadtan, kissé talán nemtörődöm módon reagáló karakterekből pedig itt sincs hiány.
Hiába vagyunk túl egy nukleáris katasztrófán, hiába a két rendelkezésre álló élelem opció a kannibalizmus és a kutyakaja konzerv, a szereplőket igazából semmi nem lepi meg és a legnagyobb természetességgel veszik tudomásul azt is, amikor éppen elárulják őket. Ez a fajta groteszk reakció a karakterek részéről ad valamilyen sötét humort az egyébként rendkívül szomorú és a semmilyen szempontból sem pozitív történetnek.
Amikor a fejemben összegeztem a játékkal kapcsolatos tapasztalataimat, akkor arra jutottam, hogy a rejtély izgalma és a sokszor egészen ötletes feladványok bár élvezetessé teszik a játékot, nem tudott olyan pluszt nyújtani, ami miatt lépten-nyomon ajánlanám. Az ehhez tartozó 17,49 eurós árcédula soknak érződik, azonban egy leárazáson már mindenképpen érdemes elgondolkodni a vásárláson, főleg a zsáner kedvelőinek. A Rauniot nem kínál zsákbamacskát, nincs benne akció, viszont van egy jól tálalt történet, amit nagyon erős atmoszféra támogat. A játék egyébként szűk két óra alatt végigjátszható – ha már tudja az ember, hogy mit csinál – azonban első alkalommal 4-5 órára mindenképpen leköt, ráadásul ösztönöz az újrázásra is. Az már elég hamar kiderült, hogy bizonyos helyekre többféleképpen is el lehet jutni és a Steames teljesítmények is arról árulkodnak, hogy a történet többféleképpen átélhető. Ez mindenképpen egy óriási pozitívum a játéknak, hiába nem beszélhetünk teljesen külön, alternatív történet szálakról, a befektetett energia mindenképpen látszik.
A játék április 17-én jelent meg PC-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.