Sasszem

  • Írta: Ca$h
  • 2008. október 19.
Link másolása
Jerry (Shia LaBeouf) teljesen hétköznapi életet él egy fénymásoló szalonban. Kollegái szeretik, bár a pókerben nyújtott teljesítménye miatt kezdenek megorrolni rá. Régóta elhagyta már a családi fészket, mert nehezen tudott megfelelni a szüleinek, zseniális ikertestvére árnyékában.
Egy napon azonban szomorú hírt közölnek vele, ami örökre megváltoztatja az életét. Fivérét holtan találták a munkahelyén, halálát a mai napig senki sem tudja megmagyarázni. Nem sokkal a temetési szertartás után mikor hazamegy, egy egész hadseregnek való fegyvert és robbanószert talál a lakásában. Ekkor hirtelen megcsörren a telefonja, egy női hang szól hozzá, és azt közli vele, hogy 3 percen belül érte jön az F.B.I., jobb lenne elmenekülnie. Persze ő azt sem tudja mi ez az egész, az élete innentől fogva egy végtelennek tűnő meneküléssé változik, nem tudja kiben bízhat, nem érti mi folyik körülötte. Az egyetlen biztos pont az életében Rachel (Michelle Monaghan), aki ugyancsak belekeveredett ebbe az egészbe, és ugyanúgy fogalma sincsen arról mi folyik körülöttük. Elindul az őrült hajsza melynek a kimenetele minden képzeletet felülmúl…


D.J. Caruso rendező korábbi filmje a Disturbia volt, melyben ugyancsak mindenki nagy kedvence Shia LeBouf kapta a főszerepet. Hasonlóképpen ehhez a mozihoz, nem igazán tudta felhívni magára a figyelmet a bemutatójával. Nem tudom miért van ez, de valahogy a trailerek manapság igencsak megtévesztők tudnak lenni. Vagy túlságosan jónak mutatják a kívánt filmet, vagy éppenséggel érdektelennek. Én személy szerint csak emiatt a végtelenül eredeti és szimpatikus kölök miatt ültem be a terembe, és újfent nem ért csalódás.


Annak ellenére, hogy igencsak sok legendás filmből lopkodott a rendező, ott van például az a jelenet, amikor elkapja a srácot az F.B.I., félelmetesen ugyanaz, mint amikor Neo először találkozik Smith ügynökkel. Ezen kívül találni fogunk még aspektusokat a Terminátorból, 2001 Űrodüsszeiából, a Közellenségből és még sorolhatnám. De nem fogunk haragudni emiatt a készítőkre, hiszen manapság pokolian nehéz eredeti ötletet kitalálni. A lényeg igazából az, hogy szórakozzunk, és ez ebben az esetben is maximálisan adott lesz nekünk.


A mozirajongók bizonyára emlékeznek még Will Smith és Gene Hackman filmjére, a Közellenségre, ami meglehetősen nagy port kavart azzal az ötletével, hogy manapság már bárkinek az életét figyelemmel tudják kísérni és azt tehetnek vele amit csak akarnak. Mindez persze a technikai forradalomnak köszönhető, mely napjainkban olyan méreteket öltött, amit mi magyarok el sem tudunk képzelni. Azóta sok-sok év eltelt, itt vagyunk 2008-ban, és ez a fejlődés már egészen elképesztő fejlődésnek indult.


A film után sokan el fognak azon gondolkodni, hogy vajon az a rendszer, amit a kormány létrehozott a terrorelhárítás ellen, vajon jó vagy rossz érdekeket szolgált-e. Vajon hogyan lehetne ezeket a szörnyű eseményeket úgy megelőzni, hogy azzal ne veszélyeztessük a Civilizációt  - mely már csak egy hajszálra van attól, hogy Anarchiává változzon - hanem éppenséggel megelőzzük azt. Nagyon komoly kérdések ezek, és éppen ezért jó a modern filmkészítés, mert ezek a történetek minket, egyszerű embereket is belevonnak egy picit abba, hogy mi is folyik valójában körülöttünk. Elgondolkodtatnak minket arról, hogy az a hihetetlenül fejlett technológia, ami manapság már minden hétköznapi embert körülvesz, lehet, hogy nem is az életünket teszik könnyebbé, hanem sokkal inkább felügyelet alatt tartanak minket, elősegítik a megfigyelésünket. És hogy ki van a másik oldalon? Ez talán a legjobb kérdés az egészben, hiszen honnan tudhatjuk azt biztosan, hogy aki megfigyel, az tényleg a megfelelő ember erre a célra…


Bátran merem ajánlani mindenkinek ezt a filmet. Hiszen nem csak kikapcsol, látványos és felhőtlen szórakozást ígér, hanem el is gondolkodtat minket igencsak fontosnak számító kérdésekről. Igaz, hogy ezeken mi egyszerű pórnép semmit sem tudunk változtatni, de megadatik nekünk az a kellemes érzés, mintha egy picit minket is beavatnának a nagyok dolgába, esélyt adnának nekünk arra, hogy elgondolkozzunk olyan fontos kérdéseken, mint a terrorizmus elleni harc, vagy a szabad akarat. Ezen kívül ott van még egy nagyon fontos üzenet, amit csak az amerikaiak fognak igazán átérezni. Vajon az Alkotmány, amit több mint 200 éve hoztak létre, akkor még nagyon bölcsnek számító emberek, vajon tényleg olyan hibátlan és fedhetetlen-e mint amilyennek ők azt gondolják? Akiket érdekelnek az ilyen és ehhez hasonló gondolatok, és szeretik az akciófilmeket, azok mindenképpen üljenek be rá!

Rendezte: D.J. Caruso
Forgatókönyv: John Glenn
Zene: Brian Tyler
Szereplők: Shia LaBeouf, Michelle Monaghan, Rosario Dawson, Billy Bob Thorton
Játékidő: 118perc

IMDB: 7.0
Saját vélemény: 8.0

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...