Mr. és Mrs. Smith

  • Írta: pipi
  • 2005. július 10.
Link másolása
Azt hiszem híres cipõárus barátunk, Al Bundy is osztja azt a nézetet, mely szerint a házasság egy borzasztóan nehéz és bonyodalmakkal teli dolog. A problémákat azonban tetézheti az a tény, ha a házastársak foglalkozása egy és ugyanaz, vagyis az emberek likvidálása bizonyos juttatások fejében, más néven a bérgyilkosság.

A film két fõszereplõjét azt hiszem nem kell senkinek bemutatnom, hiszen a sármos Brad Pitt-et, és a vonzó Angelina Jolie-t már minden földlakó kivétel nélkül ismeri, még az is, aki soha nem járt moziban. Tény az is, hogy mindketten borzasztóan sok akciófilmben játszottak már fõszerepet, de most itt az alkalom, hogy megmutassák mire is képesek együtt. Két lehetõség áll fenn. Az elsõ lehetõség az, hogy kettejük színészi tudásából egy nagyon szupi kis akció-vígjáték kerekedik, a másik pedig az, hogy totál-szívás lesz az egész filmbõl. Elárulhatom, hogy a két lehetõség közül egyik sem következett be, mert a Mr. és Mrs. Smith pont a középutat választotta.

 

Nem túlságosan jó, de azt sem lehet rá mondani, hogy nem éri meg a pénzét. Ezt a kétarcúságot nálam az okozta, hogy rengeteg jól megvalósított ötlettel, és poénnal találkoztam a film során, azonban nagyon sok olyan jelenet is része volt, ami már too much-nak hatott. Gondolok itt a 200-adik emeletrõl kiugrós, és utána túlélõs akciójelenetekre, vagy a 100 kommandós ellen egyszerre harcolós, és mégsem meg nem sérülõs jelenetekre. Szóval az effajta momentumok nekem néha már túl hihetetlennek tûntek, de ezek ellenére a film a nézhetõ kategóriába tartozik.

 

És most tekintsünk bele egy kicsit a Mr. és Mrs. Smith storijába is. John (Brad Pitt) és Jane (Angelina Jolie) különös körülmények között ismerkednek meg egymással, majd annak rendje és módja szerint egybõl egymásba szeretnek, és ezek után meg is házasodnak. Egy nagy probléma merül csak fel házasságuk során, mégpedig az, hogy egyikõjük sem tud mindent a másik fél foglalkozásáról, ami az idõ múlásával elég nagy bonyodalmakat okoz. Olyannyira, hogy még egy házassági tanácsadót is felkeresnek. Egy közös küldetés során azonban fény derül mindkettejük foglalkozására. Mivel két különbözõ szervezetnek dolgoznak innentõl kezdve ellenségnek számítanak, és megkezdõdik a nagy adok kapok, vagyis hogy ki likvidálja elõbb a másikat.

 

Persze nem ölik meg egymást, mert akkor vége lenne a filmnek, csak bibisek lesznek, de küzdelmeik során rájönnek, hogy még mindig szeretik egymást. Innentõl viszont õk válnak célponttá, és közös erõvel kell legyõzniük az életükre törõ gonosz fegyveres erõket.

Külön ki kell emeljem a film vizuális, és hangeffektjeit, mert azok iszonyat jóra sikeredtek. Persze ez ma már elvárható egy nagy költségvetésû Hollywoodi alkotástól, azonban a Mr. és Mrs. Smith készítõi tényleg odatették magukat a jelenetek látványelemeinek elkészítésekor. Szép autósüldözések, és mûtöltényekben gazdag akciók tarkítják a filmet.

 

Tulajdonképpen Brad Pitt, és Angelina Jolie is egész jól alakította a kemény, és hidegvérû bérgyilkos szerepét, de ez nekik talán már rutinfeladatnak számított. Tehát összességében az mondható el, hogy aki meg szeretné tekinteni a filmet, az nyugodt szívvel tegye meg, mert nem fog túl nagyot csalódni, sõt lehet, hogy még tetszeni is fog néhányatoknak. 

Mûfaj: Amerikai, akció-vígjáték
Idõtartam: 120 perc
Mozipremier: 2005.július 14.
Szereplõk: Angelina Jolie, Brad Pitt, Elijah Alexander, Adam Brody, Kerry Washington, Theresa Barrera
Rendezõ: Doug Liman

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...