HWSW: Itt a Razer első komplett asztali PC-je

  • Írta: Shifty
  • 2020. január 11.
  • Hardver
Link másolása
Az idei CES-re tartogatta első asztali gamer PC-jét a Razer. A kompakt készülék unortodox kialakítással érkezik - amellyel a cég magának is megspórolt egy sor tervezési feladatot.

A Tomahawkot a gyártó "moduláris" PC-ként emlegeti, noha figyelembe véve, hogy az asztali PC-k zömének egyik alapvető sajátossága, hogy cserélhető komponensekből áll, ez a megállapítás elsőre redundásnak tűnhet. A Razer gépét felnyitva ugyanakkor hiába kutatunk hagyományos alaplap után, a masina ugyanis az Intel NUC Element moduljára támaszkodik, amely egy kompakt csomagban tartalmazza az alaplapot, a processzort, annak hűtését, a Wi-Fi modult, illetve a mezei alaplapokon is megszokott csatlakozókat. A Razer lényegében e köré a modul köré tervezte a Tomahawkot, amelyhez csak a tápot, a GPU-t, tárhelyet és a RAM-ot kellett hozzácsapnia.

A gép várhatóan júniusban kerül piacra, a benne dolgozó NUC pedig 45 wattos Core i9-9980HK processzorral is elérhető lesz, amelyhez igény szerint akár 64 gigabájt RAM és NVIDIA GeForce RTX 2080 Super grafika is választható. A The Verge-nek nyilatkozva a gyártó azt is elárulta, bár a Tomahawk hivatalos árazását még nem jelölte ki, az indulóár valahol 2000 dollár környékén várható.

Érdekelnek a további részletek? Irány a HWSW!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...