Friss részletek és látnivalók a Persona 5 Tacticáról

  • Írta: zoenn
  • 2023. augusztus 9.
  • Hír
Link másolása
Az Atlus megnyitotta az infócsapot és számos konkrétumot elárult a novemberben érkező Persona 5 Tacticáról, nevezetesen a világról, a harcról és a karakterekről, valamint az első napi DLC-ről is.

A Persona 5 taktikai szerepjáték-mellékágáról eddig vajmi keveset tudtunk, de az Atlusnak hála, most számos konkrétummal tudunk szolgálni. Erina és a Fantomtolvajok Marie's Kingdomban találják magukat, ahol a francia forradalom hangulata és az 1800-as évek közepét idéző Japán keveredik egymással. Mielőtt levegőhöz jutnának hőseink, meglátnak egy krízishelyzetben lévő nőt, akik ugyan megmentenek, de körözött bűnözőkké válnak.

Az országban fura helyzet uralkodik, minden polgára állandó felügyelet alatt van, bárki, aki csak egy kicsit is hangot ad nemtetszésének az uralkodóval, Yoshikivel szemben, kényszermunkára hurcolják el. Csapatunk tehát úgy dönt, hogy szembeszáll a karhatalommal, a bebörtönzött polgárokat pedig kiszabadítják szerte a királyságban.

Hőseink a bázisukat egy kimonóboltban állítják fel, ahol álruhába bújnak, szamurájnak, gésának és más polgárnak öltöznek, hogy elkerüljék Yoshiki légiósainak gyanakvó tekintetét. Számos izgalmas karaktert irányíthatunk a Persona 5 Tacticában, köztük Yusuke Kitagawát, egy a Kosei középiskola másodéves művészettanulóját, Makoto Jiijimát, aki a Shujin Akadémia osztályelnöke. Ott van még Futaba Sakura is, aki egy zseniális hacker, valamint Haru Okukmura, aki egy gyorsétteremlánc vezérigazgatójának lánya. Mind-mind olyan háttérrel rendelkező figurák, akik szembeszállnak a hatalommal.

A körök során bármikor válthatunk a három aktív csapattag között, kísérletezhetünk többféle taktikával, és ezzel a javunkra fordíthatjuk a harcot. A közelharci támadások során kiüthetjük az ellenfeleket, ami az extra sebzéseken felül még egy plusz kört biztosít a számodra. Az ellenséges légiósokból pedig sokféle van, gránátosok, dobosok, akik különféle buffokat adnak a társaiknak és még gyógyítani is tudnak, a muskétások pedig a távolsági harcra specializálódtak.

Az öt nehézségi beállításnak hála, mindig találunk kihívást a játékban. Ha túl könnyűnek érezzük a csatákat, vagy éppen fordítva, bármikor tudunk váltani közöttük. Ha valaki HP-ja 0 lesz, akkor sem kell elvesztenünk a reményt, mindig lesznek tartalékkaraktereink.

Első napi DLC-kből sem lesz hiány, ezek közül november 17-én érkezik a Repaint Your Heart Challenge Pack, amely egy Guernica álnevű utcai művészre koncentrál saját sztoriszállal, és új karakterekkel, egy kisdiákkal, Kasumi Yoshizawával és Goro Akechivel, egy harmadéves gimnazistával, aki mellesleg nyomozó is. Szintén november 17-én érkezik a Summons Pack: Picaro Personas and Raoul, két új karakterrel. A Weapons Pack: Enemy Series pedig új fegyverekkel bővíti a felhozatalt.

A Persona 5 Tactica 2023. november 17-én jelenik meg PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switchre. A taktikai szerepjáték már az első naptól kezdve elérhető lesz a Game Pass kínálatában is.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...