A Twitch CEO jelentkezését is elutasította a platform

  • Írta: pandaril
  • 2023. október 22.
  • Hír
Link másolása
A vezérigazgató minden hírverés nélkül jelentkezett a Twitch partnerprogramjába, hogy első kézből megtapasztalja, milyen nehéz ilyen szerződést szerezni.

A videós streamer platform igen nehéz évet tudhat maga mögött: botrányok, leépítések és távozó vezetők szegélyezték az elmúlt hónapokat. A dolgon pedig nem könnyített a pletyka, miszerint rendkívül nehéz partneri szerződést kapniuk a feltörni kívánó streamereknek. Ennek járt utána "álruhában" Daniel Clancy, a cég jelenlegi CEO-ja.

A djclancy felhasználónév (amit kis módosítással X-en is használ az úr) mögött megbújó vezérigazgató elutasító választ kapott saját cégétől. Az okok között az inkonzisztens nézőszám, a kis közönség és a minőségi tartalomra való igény állt. Öröm az ürömben, hogy az elutasítás nem végleges, a levélben a platform bátorítja a jelentkezőt, hogy a fenti célok elérése után ismételten adja be jelentkezését.

Clancy természetesen jót röhögött a dolgon, és bár X-posztja alá sok biztató és bátorító kommentet kapott, hogy ne adja fel és érje el a célokat, a CEO megjegyezte, hogy a munkahelye miatt nincs sok ideje a Twitch-streamer karrierjére. A dolog abszurditása ellenére abszolút pozitív visszajelzéseket kap a dolog, egyrészt, mert a vállalat tetején ülő ember is megtapasztalhatta a problémákat, másrészt egyértelmű, hogy nincs kivételezés (vagy az, hogy egy automata válaszolt Clancy-nek).

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...