Hivatalos: jön a The Legend of Zelda-film!

  • Írta: pandaril
  • 2023. november 8.
  • Cooltúra
Link másolása
Az élő szereplő filmen igazi veterán alkotók fognak dolgozni, a szereposztás egyelőre nem ismert. A Nintendo mellett a Sony Pictures Entertainment készítőként és forgalmazóként is szerepet vállal a projektben.

A Nintendo még 2016-ban döntött úgy, hogy videójáték franchise-ait a mozivászonra költözteti. Ennek első eredménye, a Super Mario Bros. film az idén jött, látott és letarolta a világot. Túl az egymilliárd dolláros jegybevételen és a pozitív fogadtatáson egyáltalán nem volt kérdés, hogy a japán kiadó folytatni fogja-e sorozatainak filmvászonra ültetését.

Most már azt is tudjuk, hogy mi lesz a következő nagy dobás ezen a téren, ugyanis Shigeru Miyamoto X-posztban tudatta a rajongókkal, hogy készülőben van a The Legend of Zelda-film. A projektet a Nintendo és a Sony Pictures Entertainment közösen fogja elkészíteni. A két cég közül a Nintendo anyagi hozzájárulása lesz a nagyobb, a Sony Pictures a nemzetközi forgalmazásért lesz majd felelős.

Miyamoto mellett Avi Arad lesz a film producere, akinek a nevéhez olyan alkotások kapcsolódnak, mint a ’90-es évek X-Men és Pókember animációs sorozatai, a Tom Holland-féle Pókember-filmek és a Pókember: Irány a Pókverzum! és a Pókember: A Pókverzumon át. Játékadaptációval is volt már dolga, ő látta el a produceri feladatok az Uncharted-film esetében is. A rendezői székben az Útvesztő-trilógiát levezénylő, és az érkező A majmok bolygója: Királyságért is felelős Wes Ball fog ülni. Sem a szereposztás, sem a premier várható időpontja, sem pedig az adaptáció alapanyagául szolgáló játék nem ismert, így tippelni ér, hogy ki játssza majd Linket és Zeldát, és hogy melyik verziójukat.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...