Túl az 50 millió eladott példányon a PlayStation 5

  • Írta: pandaril
  • 2023. december 21.
  • Biznisz
Link másolása
Ha lehet hinni a Sony statisztikáinak, akkor csak július óta nagyjából 10 millió konzol talált gazdára világszerte, és ebbe még nem számították bele a karácsonyi vásárlásokat.

Egy tegnap megjelent friss közlemény szerint a Sony Interactive Entertainment több mint 50 millió PlayStation 5 konzolt értékesített annak megjelenése óta. Ebből a három évből pedig gond nélkül letagadhatunk egyet, hisz a megjelenést követően a járványhelyzet és a chiphiány miatt is kvázi hiánycikk volt nem csak a Sony, de a Microsoft nagyobbik konzolja is.

A legutóbb közölt eladási adatok szerint július 16-ig 40 millió darabot adtak el a PlayStation 5-ből, a mostani nyilatkozat szerint ez a szám december 9-én érte el az 50 milliót, így nagyjából 4,5 hónap alatt 10 millió konzolt adtak el a japánok. Ebbe ugyan beleszámítanak a Black Friday akciók, viszont várható, hogy az utolsó pillanatban vásárlók karácsonyi beszerzései is meg fogják dobni a Sony forgalmát.

Arról, hogy miért fogy ilyen jól a PlayStation, számos elmélet létezik, ebből az egyik legkézenfekvőbb, hogy a Sony konzoljának vannak tényleges exkluzív címei, míg a konkurenciaként tekintett Xbox címei rögtön megjelennek PC-re is, egyből elérhetők a Game Passben és az Xbox lényegesen előrébb van a streamelés terén, mint a Sony.

A másik lehetséges ok, hogy az Xbox, felismervén, hogy a klasszikus formában nem versenyezhet a Sony-val, inkább a szolgáltatásra feküdt rá az utóbbi években, semmint a hardverre. A Game Pass és az Xbox Cloud Gaming pedig egyre több és több eszközön elérhető, így majdnem feleslegessé teszi egy konzol meglétét. Ennek is köszönhető, hogy a legújabb adatok szerint a PlayStation 5 3:1 arányban lekörözte az Xbox Series X és Series S konzolokat. A nagy kérdés innentől az, hogy a Sony meg tudja-e tartani az előnyét, nem csak ebben a generációban, hanem akár a következőben is?

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...