Elhunyt a Suikoden játékok alkotója

  • Írta: aronsz
  • 2024. február 14.
  • Gyászhír
Link másolása
Yoshitaka Murayama halálhírét az általa alapított stúdió osztotta meg. Legutóbbi játékának munkálatait még be tudta fejezni, ezzel várhatóan áprilisban játszhatunk majd.

A Suikoden RPG játékok alkotója, illetve az Eiyuden Chronicle írója február 6-án elhunyt – tudhatjuk meg a stúdió közleményéből. Halála körülményeiről annyit lehet tudni, hogy már régebb óta tartó betegségével kapcsolatos komplikációk okozták.

A Rabbit & Bear Studios alapítója és vezetője legutóbb az Eiyuden Chronicle: Rising-hoz adta a nevét, illetve a közleményből kiderült, hogy a hamarosan várható folytatás munkálatait is le tudta zárni. Eiyuden Chronicle: Hundred Heroes várhatóan idén áprilisban jelenik majd meg.

A sorozatot egy kifejezetten sikeres Kickstarter kampány előzte meg , a Rabbit & Bear Studios közel 3.5 millió fontot gyűjtött össze a játékra. Jelenleg már a második részen dolgoznak, ami várhatóan áprilisban jelenik majd meg.

Az eredeti PlayStationre megjelent Suikoden I és II felújított változata pedig már készül, azonban erről egyelőre annyit tudunk, hogy tavaly augusztusban bejelentették: csúszni fognak.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...