Cliff Empire

A konzolok világát hátra hagyva pc-n próbáltam szerencsét. Méghozzá egy város építős játékban. Ilyesmivel talán 2006 környékén játszottam utoljára. Meg is látszott.

A Cliff Empire egy korai hozzáférésű állapotban lévő város építős játék.

A nukleáris háború után. a Földre visszatérő telepeseket kellene valahogy életben tartani, na meg az általunk épített várost vagy városokat.

Három féle lehetőség közül lehet választani.

Az első verzióban van három magas platform amiken persze szűk a hely és három várost kellene valahogy kézben tartani.

A másodikban van egy hatalmas sík terület, végtelen pénz, de a nyersanyagokért mi felelünk.

A harmadik mód tower defense lenne, ebbe még nem néztem bele.


Én az első verzóba ugortam bele.

Kevés a pénz, kevés a nyersanyag.

Először is kell egy raktár, azután egy leszállóhely, házak.

A raktárhoz jár három darab drón, amik fontosak hiszen ezek szálítják a termékeket a raktárba és onnan a lakosoknak. Minél több van belőlük, annál jobb.

Az áramról három módon lehet gondoskodni.

Napkollektorokkal, szélturbinákkal és egy erőművel.

A huncutság itt az, hogy egy idő után a természeti körülmények elkezdenek változni.

Van úgy, hogy 6 napig vihar tombol, a napkollektorok használhatatlanokká válnak, az áram csökken, aminek nem örülnek a lakosok.

Ha nagyon rosszra fordul a helyzet akkor lelépnek, de ha idő közben élhetővé válik amit felépítettünk, akkor vissza térnek és ugye egyre többen jönnek.

Ráadásul a kevés áram miatt minden lelassul.

A termelés, a drónok és persze hogy ilyenkor kér az ürállomás termékeket.

Ha nem sikerül legyártani adott időn belül, akkor súlyos pénzbüntetés az ára., ha sikerül akkor persze plusz pénz áll a házhoz.

Ami kell, mert közel minuszba kerülünk mire mindent megépítünk, mondhatni nulláról kezdjük anyagilag.

Én egyszer megpróbáltam csak az erőműre támaszkodni, ott meg az urán termelés nem volt kellő mennyiségű és egyszer csak áram nélkül maradtam, semmi nem ment sehova.

 

Aztán jöhet földrengés, kigyulladhatnak épületek, vagy beállhat a tél, villámok tizedelhetik a drónokat és jöhetnek ellenséges csatahajók is.

 

Vannak olyan épületek, amik elvileg pénzt hoznának, de nagyon lassan, így a legjobb barátom a transzfer kapu lett, talán ez a neve, pontosan most nem tudom.

Itt lehet adni-venni, továbbá hidakkal össze lehet kötni a három platformot, így üzletelni a három város között, ezen kívül metróval is össze lehet kapcsolni a platformokat.

A vízre nagyon oda kell figyelni, a lakosoknak kell, a növények gondozásához szintén kell, a tűzoltó drónoknak is.

Maga a grafika eléggé steril. Leginkább a szürke szín dominál, alig akad más.

Én órákat töltöttem azzal, hogy gyűjtögettem a pénzem, mert a raktárat akartam fejleszteni és mire eljutottam odáig hogy összegyűlt a pénz, megjelent egy ellenséges flotta és minden létfontosságú épületemet a raktárral együtt lerombolt.

Elötte gyorsan építettem védőpajzsokat, lövegtornyokat, amikre elment a pénz, így most se termelés, se pénz, totális minuszba kerültem.

Ráadásul elértem azt, hogy már a platformok oldalaira is építkezhetnék, ami több helyet jelent.

És a meglévő épületeket még nem is fejlesztettem.

Na itt szépen kiléptem inkább.

Nagyon keservesen haladtam, aztán E.T. meg a bandája elintézték a sorsomat.

 

Összességében én élveztem eddig a játékot, jól esik kilépni a konzolok akció orientált világából valami nyugisabba.

Jó kis leckék voltak az eddigiek, most mégtöbb dologra kell figyelnem.

Ez a blog csupán egy picike élmény beszámoló lett.

 

 

7 komment - szólj hozzá!

Új vezetőt kap a SIE Worldwide Studios

A Sony úgy döntött, hogy a jövőben a Guerrilla Games társalapítója, Hermen Hulst vezeti majd a Sony belsős stúdióinak munkáját felügyelő Worldwide Studiost. Hulst így 14 különböző csapat munkáját fogja felügyelni.

Ancestors - megvan, mikor jön a konzolos kiadás

December első hetében jelenik meg a PC-re már egy ideje beszerezhető Ancestors: The Humankind Odyssey konzolos változata, amely az Assassin's Creed alkotójának legújabb próbálkozása.

28 perc száguldás a Need for Speed: Heattel

A PlayStation Underground legutóbbi adásában egy újabb ízelítőt kaptunk a Need for Speed: Heatről Day and Night címmel. A Palm Cityben elkocsikázott fél óra mellett a játék fejlesztői is mesélnek arról, hogy miként jutott el idáig a franchise.

Egy hétig kipróbálható a The Elder Scrolls Online

Elindult a The Elder Scrolls Online Free Play Eventje, melynek keretei között november 13-ig szabadon és teljesen ingyenesen felfedezhetjük Tamriel vidékeit. Az új felhasználók még egy kis csomagnyi prémiumvalutát is kapnak.

Diablo IV - 4K-s képek és egyéb információk

Egy csokor látványos, akár háttérképnek is beillő screenshotot tett közzé a Blizzard. Némelyikük 21:9-es méretarányban érkezett, így feltételezhetjük, hogy a játék támogatja majd az ultra-wide monitorokat is.

A japán Pókember is meglátogatja a Pókverzumot?

Habár még nem sokat tudunk a Pókember: Irány a Pókverzum folytatásáról, az biztos, hogy ezúttal is számos univerzum Pókemberét terelik majd össze a készítők a vásznon. Talán a japán Pókember is beköszön majd?

Horizon: Zero Dawn 2 - toboroz a Guerrilla Games

Hivatalosan ugyan még senki sem beszélt róla, de nyílt titok, hogy már javában készül a Horizon: Zero Dawn folytatása. Ezt ismét alátámasztja a Guerrilla Games jókora csapatbővítése.

115 millió példánynál jár a Grand Theft Auto V

Remek negyedévet tudhat maga mögött a Take-Two, amelyben vastagon közrejátszott az is, hogy még mindig remekül teljesítenek a Rockstar játékai. Nem csak az online szekcióból dől a pénz, maguk a játékeladások is pörögnek.

Apex Legends - eljött a duók ideje

Megkapta a legújabb frissítését az Apex Legends, mely elhozza a régóta várt kétfős játékmódot, ám ezzel egy csapásra véget vet a halloweeni mókának is. Cserébe viszont kapunk még egy lőteret is, ahol szabadon gyakorolhatunk.

Pokémon Go - megvan a 3 milliárd dollár

Negyedik évét tapossa a Pokémon Go, aki pedig azt hitte, hogy az AR-játék lendülete kifulladni látszik, nem is tévedhetett volna nagyobbat: jó esély van rá, hogy a cím a legjobb évét fogja zárni az ideivel.