MÁSODIK FEJEZET

Igoumenitsza

Késő délutánra járt az idő, mire a Poszeidón nevű komp befutott a kikötőbe. A hevesen tűző napsugaraka vakítóan verődtek vissza burkolatáról. Fedélzetéről egy férfi lépett a betonra. Magas volt, vállán hátizsák, karjában bőrönd lógott. Piros inget, alatta vajszínű rövidnadrágot viselt, mely kihangsúlyozta napsütötte bőrszínét. Hullámos hajába belekapott a forró tengeri szél, ami oly jellemző volt a vidékre.

Krisztosz Lambrosz mélyet szippantott a jól ismert levegőből, melyet lassan öt éve nem szívott magába. Krisztosz ugyanis nyomozóként dolgozott az athéni rendőrségen. Munkája annyira lefoglalta, hogy egy ideje képtelen volt elszakadni a városból. Mindennapra jutott egy kisebb-nagyobb bűntény, dehát egy ekkor metropoliszban ez nem meglepő.

Most, azonban máshogy alakultak a dolgok. Erre a hétre nem jutott egy gyilkosság vagy rablás sem, ezért, miután megkapta testvére levelét, azonnal útra kelt. Az üzenet alaposan meglepte, mivel Giannisz arra kérte, látogassa meg, mert élet-halál kérdéséről van szó. Még azt is kikötötte, hogy ne hívja és, hogy hajóval utazzon, nehogy valami váratlan "baleset" történjen vele útközben. Testvére úgy vélte, biztonságosabb, ha emberek között tartózkodik. Krisztosz baljós érzésekkel tett eleget a kérésnek, hiszen tudta, hogy öccse valami nagy bajba kerülhetett, ha ilyen feltételeket szabott.

Elhagyva a kikötőt átszaladt az úton, hogy elvegyüljön a zöld hegyek övezte kikötőváros forgatagában. Miután egy bazárnál vett egy napilapot, fogott egy taxit, ami elvinné Pargára. Szerencsére a taxisok megállás nélkül cirkáltak a városban, lehetséges utasok után kajtatva. A sofőr nem értette, miért nem megy busszal, ami olcsóbb lenne, de Krisztosz mielőbb találkozni akart testvérével. A sofőr természetesen nem kérdezősködött, hanem bepakolta a nyomozó holmiját és a kocsi kerekei felpörögtek.

Hamarosan kiértek a város szélére. Egy darabig még a tenger mellett vezetett az út, de aztán egyre nagyobb dombok takarták el a kilátást, mígnem már nyoma sem volt a Jón-tenger eme kis szegletének. A férfi gondolataiba mélyedve bámult ki az ablakon az elsuhanó tájat figyelve, hol néhány fehér folt húzott el a szeme előtt. Magányos házak a semmi közepén. A kocsi rádiójából görög zene szólt és a sofőr halkan dúdolta a szívhez szóló klasszikus dalt, ám a nyomozót ez cseppet sem zavarta.

Testvérén járt az esze. Gyerekkori emlékek árasztották el az elméjét, régi érzések ébredtek fel szívében, ahogy lelki szemei előtt látta a gyerekkori énjüket, ahogy pargai otthonuk kertjében futkározva kergetik egymást. Szüleik háza a város szélén helyezkedett el, a velencei várral majdnem szemben a hegyoldalon. Jól emlékezett, amikor egy éjjel kiszöktek, hogy kalandot keresve felmenjenek a várba, ahol kis híján Giannisz életét vesztette, mikor az erődből levezető egyik ösvénynél megindult lába alatt a talaj. Sötét volt és csupán a holdfény világította meg előttük az utat. Az egykori várfal mentén haladtak, honnan ráláttak a csillogó víztükörre és a közeli Valtosz partszakaszra, ahol akkoriban még nem álltak kék napernyők.

Elhagyták az egykori fal még ma is álló maradványát, majd néhány méterrel arrébb maga a fal is megszűnt, s itt történt az eset. Giannisz túl közel merészkedett a peremhez és Krisztosz hirtelen azt látta, hogy kisöccse eltűnik a semmiben. Még kiáltani sem volt ideje. Krisztosz abban a pillanatban halálra rémült, de ugrott, hogy segítsen, s lenézve felfedezte testvérét egy gyökérbe kapaszkodva, miközben torkaszakadtából kiáltozott segítségért. Nyolcéves bátyja kétségbeesetten kutatott valami megoldás után, mikor talált egy vastag faágat, amit lenyújtott, hogy Giannisz megragadja. Szörnyen rettegett, hogy öccse keze lecsúszik az ágról, de szerencsére ez nem következett be és Krisztosz felhúzta az alig hatéves gyereket, aki átölelte és arcát a mellébe fúrva zokogott. Mindkettejüknek patakzottak a könnyei a megkönnyebbüléstől és az ijedtségtől, ahogy ott ültek a sáros ösvényen. Korábban közel egy hétig esett az eső, és ez okozta a balesetet.

Hajnalodott, mire hazaértek és szüleik ébren várták őket. Anyjuk kisírt szemekkel követelte, mondják el, mi történt és ők bevallottak mindent. Legnagyobb meglepetésükre nem kaptak ki, de nem is volt rá szükség. Megtanulták a leckét.

Krisztosz hirtelen kizökkent gondolataiból, ahogy a sofőr megszólalt.

- Azt hiszem, követnek.

- Micsoda?

Krisztosz döbbenten hátrafordult és egy halványkék Fordot látott maguk mögött gurulni. Szélvédője visszaverte a napfényt, így nem láthatta a kocsiban ülők arcát, de azt ki tudta venni, hogy nagyjából hárman utaztak a járműben.

- Lehet, hogy turisták. Sokan mennek Pargára nyaralni.

- Már Igoumenitsza óta a nyomunkban vannak, uram. Abban reménykedtem, hogy az előbbi elágazónál eltűnnek, de nem így történt. A város után könnyedén megelőzhettek volna, azonban nem tették. Egyszer még le is húzódtam, hátha elmennek, ám ők is lassítottak - felelt a taxis és pufók arcán verejték csillogott.

- Jól van, ne izguljon! Menjen tovább és figyelje őket! - próbálta megnyugtatni Krisztosz, noha neki sem ártott volna néhány vígasztaló szó. Mi az ördögbe keverdtél, Giannisz?

Krisztosz öccse egy régiségeket árusító kereskedőnek dolgozott. Giannisz szállította neki az árut a környező falvakból vagy Athénból, ha érkezett egy nagyobb szállítmány valamelyik hajón. Ugyanakkor gondnokként is tevékenykedett az Egyházi Múzeumban, amikor ideje engedte. Krisztosz elhatározta, hogy végére jár a dolgoknak. Mikor útnak indult elhozta szolgálati fegyverét is a biztonság kedvéért. Tudta, hogy civilként nem lett volna szabad, de hatodik érzéke azt súgta, még szüksége lehet rá.

A taxis egyre többször pillantott a tükörbe. Krisztosz hátranézett és látta, hogy a Ford felgyorsít és nagy sebességgel közeledik feléjük. Az úton senki más nem tartózkodott rajtuk kívül és már csak párszáz méter választotta el őket Anthoussza hegyi falujától, melynek naranccsárga cserepes házai felbukkantak a távolban.

Ekkor a Ford söfőrje melletti alak kihajolt és tüzet nyitott a taxira. A golyó átszakította a hátsó szélvédőt, üvegszilánkot szórva a nyomozó nyakába és belefúródott a sofőr melletti ülés támlájába. A taxis ijedten káromkodott.

Krisztos lekuporodott, majd elővette fegyverét és válaszolt a lövésre. Az alak azonnal visszahúzódott az ablakból, mikor a golyó a motorháztetőbe csapódott. A nyomozó még két lövést eresztett meg a támadók felé, szétrobbantva elülső szélvédőjüket.

- Egy-egy, ti rohadékok! - morgott, miközben beértek a faluba, ahol csikorgó kerekekkel vették be a kanyarokat, csakhogy üldözőik szorosan a nyomukban maradtak.

A két száguldó kocsitól a falusiak alig tudtak félreugrani, ahogy áthajtottak a településen, s egy alkalommal a Ford rákényszerült a járdára előzés közben, ahogy szemből egy kamion közeledett. A járdára kilógott egy étterem terasza, asztaloknál lustán iszogató vendégekkel, akik hajszál híján tudták csak elhagyni a helyszínt. Műanyag székek és asztalok repültek a magasba, de a Ford rendületlenül tört előre.

Ismét tüzet nyitottak a taxira és ezúttal a sofőr is bekapcsolódott. Krisztos kénytelen volt fedezékbe húzódni. A következő pillanatban egy golyó eltalálta a taxist, aki felnyögött, majd levegő után kapkodva a kormányra zuhant. A kocsi kilengett és majdnem nekiment egy épületnek, de aztán visszatért az útra, hála egy bukkanónak. A nyomozó kétségbeeseten ugrott fel, hogy úrrá legyen a járművön. A sofőr lába még a gázon volt és a taxi folyamatosan gyorsult.

Krisztosz gyorsan megállapította, hogy a férfi meghalt, ezért, hogy mentse a helyzetet, kinyitotta az ajtót, miközben a kormányt tartotta és kilökte a hullát az aszfaltra. Kénytelen volt megtenni, hogy ne akadályozza a vezetésben. A Ford vezetője csak egy hirtelen rántással tudta elkerülni, hogy ráhajtson a szerencsétlen tetemére.

Krisztosz, a golyókkal mit sem törődve, az egyik kanyarban a fékre taposott. Füstölgő kerekekkel torpant meg az úton. Üldözői számára álló sziklává vált és a váratlan manőver annyira meglepte őket, hogy a sofőr reflexből félrerántotta a kormányt, kikerülve a kocsit. Szemből, azonban egy busz érkezett, ami már képtelen volt lassítani. Krisztosz végignézte az elkerülhetetlen drámát. A Ford frontálisan ütközött a busszal. Motorházteteje felgyűrődött, első kerekei kitörtek és a sofőr kirepült a törött szélvédőn, a busz orrának csapódva. Szétroncsolt koponyával mozdulatlanná dermedt, akárcsak társai, akik szintén életüket vesztették.

A hirtelen beálló csendben csak az útszéli kabócák ciripelése hallatszódott. Krisztosz leállította a motort és kiszállt. Jelvényét felmutatva ment a buszhoz, hogy meggyőződjön, senki sem sérült meg az utasok közül. A vezetőnek meghagyta, hogy értesítse a rendőrséget és a mentőket. Nevét és telefonszámát felírta egy cetlire, hogy adja át a kiérkező kollégáknak.

Rohant is vissza a taxihoz, miután meggyőződött, hogy üldözői valóban meghaltak. Gázt adva azonnal elhagyta a helyszínt. Az események ilyetén alakulása meggyőzte, hogy nem vesztegetheti az idejét. A golyó lyuggatta kocsival őrülten falta a kilométereket, akár egy sebességre éhes autóversenyző, magában imádkozva, hogy testvére még életben legyen, mire odaér.

Volt néhány kérdése, amire választ várt és csak Giannisz adhatott rájuk kielégítő magyarázatot.