Habár a titokzatos hang alaposan felborzolta a kedélyeket, a nap még nem ért véget és a régészek ismét a munkájukba temetkeztek. Az árnyékok, azonban lassan megnyúltak, ahogy a nap izzó korongja a horizont felé közeledett és alkonyodni kezdett. Mindeközben alig néhány száz méterre a tábortól, egy nagyobb dűne tetején magányos férfi hasalt, éles szemével kémlelve a tájat. Figyelmét a sátrak között mászkáló és a romoknál dolgozó emberek kötötték le. Távcsövét rövid időközönként használta, nehogy a fény megcsillanjon a lencséken és elárulja jelenlétét.

Világosbarna inget és nadrágot viselt, hogy beleolvadjon a homokos környezetbe. Hátán egy puska lógott, övében fűrészes élű kés nyugodott. Egyenes szálú haja a homlokába lógott. Kínai férfi volt, egyike azon szökött fegyenceknek, akikről oly sokan hallottak. A férfi lova a dűne aljában várakozott, s a néhány a homok alól kikandikáló fűszálat szagolgatott lehetséges táplálék után.

Miután a kínai felmérte a tábor állapotát a távolból, óvatosan lecsusszant a dűnéről, majd felugrott a nyeregbe és megfordította hátasát, aztán az állat szügyébe vágta lábát, mire a ló mozgásba lendült. Minél előbb informálni akarta társait az idegenekről. Napok óta tudtak az érkezésükről, mivel voltak kémeik Ulánbátorban, akik hallottak az expedícióról és tájékoztatták őket. Ígéretes zsákmánynak tűnt. Ilyen táborokban sok hasznos tárgyra bukkanhatnak, ráadásul a két terepjáróval is tudnának mit kezdeni, így a régészek vonzó prédát jelentettek.

A banditák alig néhány kilométerre várakoztak. Nem volt könnyű úgy követni az idegeneket, hogy elrejtsék magukat, de végül sikerrel jártak. Tartottak a tudósok mongol vezetőitől, akik könnyen riaszthatták volna őket a veszélyről, ezért rendkívül elővigyázatosnak kellett lenniük. Nem először hatoltak be a sivatagba, de ennek ellenére már most elegük volt belőle. Ráadásul az a rémisztő hang! A hátuk is beleborsódzott, mikor meghallották. Volt, aki azt javasolta, hogy vonuljanak minél távolabb, de a többségnek fájt a foga a leendő zsákmányra, ezért maradtak.

Viszont már nem sokáig kell türelmesnek lenniük. Amint leszáll a sötétség, eljön a cselekvés órája és rajtaütnek a táboron. Még komoly ellenállásra sem kell számítaniuk, hiszen a mongolok mindössze hárman maradtak és a többiek egyszerű régészek voltak. Sétagalopp lesz az egész akció. A kínai férfi elmosolyodott és már azon ábrándozott, hogy milyen élvezetes este áll előttük.

*

– Most, hogy így összegyűltünk érdemes lenne megvitatnunk az expedíció jövőbeni sorsát – nézett végig kollégáin Michael, miután elfoglalták helyüket az étkezősátorban. – Nem szándékozom a saját akaratomat ráerőltetni senkire, ezért itt az ideje, hogy döntsünk az ásatás folytatásáról… vagy éppen a munka befejezéséről. A délután folyamán Delfina megtalálta azt a bizonyos kőtömböt, rajta egy igencsak érdekes szöveggel, mely felvet néhány kérdést.

– Bennem csak egyetlen kérdés fogalmazódik meg a kőtömbbel kapcsolatban. Mégpedig, hogy miért vannak itt néhányan, akik hitelt adnak egy olyan vésetnek, amiben sárkányokról írnak? – szólt közbe Girard, hangot adva tiltakozásának, akárcsak napközben. A francia szinte már undorodva beszélt a témáról.

– Vannak, akik nem olyan szűk látókörűek, mint te, Girard – vágott vissza Kurt, mire a francia régész szúrós szemmel pillantott a németre.

– Hagyjátok abba! – dörrent Michael hangja. – Nem vitatkozni hívtalak ide benneteket.

– Viszont Girardnak abban igaza van, hogy nincs reális okunk elhagyni a helyszínt – vont vállat Delfina. – Kerülen eltűnése még nem bizonyítja, hogy valóban egy halálféreg ólálkodik a közelben. Ez a lény része Mongólia folklórjának, természetes, hogy olyan régre nyúlik vissza, mint ez az erőd, amit most találtunk. A legendákban él, s az ilyen a történetek a világ minden táján előfordulnak. Mi az, amitől az itteni oly valóságos lenne, hogy csapot-papot hátrahagyva meneküljünk?

– Jogos az érvelésed, Delfina – bólintott Michael, de ekkor Laura csatlakozott a diskurzushoz.

– Úgy vélem, a hang, ami délután eljutott hozzánk, már elég bizonyíték, hogy valami nagyon nincs rendben ezen a környéken. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de meglehetősen félelmetesnek találtam.

– Bármi lehetett a forrása – legyintett Girard. – Ennyi erővel az utcára se menjük ki, ha egy nagyobb jármű halad el a közelben és beremegnek tőle az ablakok, hisz az olyan félelmetes tud lenni.

– De itt most nem emberek által keltett hangról van szó – erősködött Laura, akit kezdett bosszantani a francia nagyképűsége. – Számos expedíció indult a féreg felkutatására a múltban, azért mert voltak, akik hittek benne.

– És hány végződött kudarccal? Az összes. Nem véletlenül.

– A siker sokszor a kudarcok után érkezik – mutatott rá Kurt. – Talán éppen mi bukkantunk a lényre, úgy hogy nem is kerestük.

– Nonszensz! Ezt nem vagyok hajlandó elfogadni.

– Neked mi a véleményed, Michael? – fordult a férfi felé Delfina, kérdőn felhúzva íves szemöldökét, miközben játékosan csavargatta egy hajtincsét az ujjával.

– Az igazság az, hogy egyik felem elfogadja a feltételezést, miszerint ténylegesen létezik a halálféreg. A kőtábla, a hang… nem lehet véletlen. A másik felem, azonban egy tudós vehemenciájával tiltakozik az ötlet ellen és hajlok rá, hogy igazat adjak neki, habár nem tartom kizártnak egy eddig ismeretlen állat létezését, amire ez az egész legenda épült. Talán egy kígyófajta, melynek veszélyességét kissé kiszínezték a régmúlt emberei. Kerülen esete mellett mégsem mehetek el szó nélkül. Figyelembe véve a tényeket és a furcsa nyomokat a tábor körül… nehéz elismernem, de akár igaz is lehet a történet a féregről.

– Bah! – horkant fel Girard, s még Delfina is megmosolyogta az elhangzottakat. – Talán szavaznunk kellene.

– Jó ötlet – támogatta a javaslatot Michael.

Ekkor belépett a sátorba Arslan. Eddig az embereivel beszélgetett, akiknek kiadta feladatul, hogy őrködjenek, majd elhatározta, hogy csatlakozik az archeológusokhoz. A megnyugtató aura, mely körülvette, most is lecsillapította a kedélyeket és kíváncsi tekintetek fordultak felé, ám a férfi megállt és karba tett kézzel bámult vissza rájuk.

– Jó, hogy jött, Arslan – mosolyodott el Michael. – Éppen arról beszélgettünk, hogy felhagyjunk-e az ásatással vagy sem. A féreg is szóba került, de nem tudunk dűlőre jutni, így szavazni fogunk. Önnek mi a véleménye? Menjünk, vagy maradjunk?

– Nem nekem kell ezt eldönteni – hárította el a felelősséget Arslan.

– Viszont fontos lenne, hogy elhangozzék a szava, hiszen a vezetőnk. Korábban a távozást sürgette. Még mindig ehhez tartja magát?

– Nos… - kezdte volna a férfi, azonban a köpcös Baatur robbant be a sátorba és zihálva beszélni kezdett.

– A… banditák… tucatnyian… erre tartanak – szólt, mire döbbent csend hullott a társaságra, aztán a következő pillanatban távoli kurjantások és lövöldözések hangja ütötte meg a fülüket. Megszólalt Selenge puskája is, hogy válaszoljon a fenyegetésre.

– Az ördögbe! – sziszegte Arslan és kirontott az éjszakába barátjával. A régészek követték példájukat.

Kilépve a sátorból azt látták, hogy a sötétség mélyéről lovasok közelednek, akár az éjszaka démonjai. Fegyvereik torkolattüze újra és újra felvillant, s a golyók centiméterekre suhantak el a régészek feje fölött. Néhány méterrel arrébb Selenge az egyik terepjáró mögött lapulva viszonozta a tüzet. Arslan és Baatur ugyancsak fedezékbe bújtak, majd ők is tüzet nyitottak a támadókra. Három lovas azonnal lefordult a nyeregből, míg a többiek szétváltak, hogy bekerítsék a védekezőket.

Laura és Delfina felsikítottak, miközben visszahúzódtak a sátorba, és hasra vetették magukat, nehogy egy eltévedt golyó útjába kerüljenek. Girard hasonlóan cselekedett és láthatóan kezdett kiborulni a kaotikus állapot hatására. Sok volt neki a feszültség. Michael és Kurt viszont állták a sarat. Ők is beugrottak az egyik kocsi mögé. Hirtelen patadobogást hallottak a hátuk mögül, mire megpördültek és azt látták, hogy egy haramia vágtat feléjük, célra tartva pisztolyát. Csakhogy Selenge résen volt és megpördülve leszedte a lovast, aki felkiáltott és a homokba zuhant.

Michael azonnal hozzá sietett, hogy megkaparintsa a fegyvert. Két lövedék is becsapódott körülötte, ám nem törődött velük, s pár perc múlva már kezében tartotta a halott bűnöző pisztolyát. A lőfegyver súlya kellemesen húzta a karját, eddig általa nem ismert magabiztosságot adva újdonsült tulajdonosának. Nem először fogott fegyvert a kezében. Apjával több rókavadászaton is részt vette még tinédzserként, így volt alkalma elsajátítani a lőfegyverek használatát. Michael lekushadt és visszatért a terepjáróhoz, honnan célba vett egy az étkezősátor felé tartó banditát. Első lövése célt tévesztett, ám a második eltalálta a támadót, aki az oldalához kapott és saját lovának patái alá zuhant.

Kurt is elérkezettnek látta a pillanatot, hogy kivegye részét a harcból, így felugrott és Michael áldozata felé iramodott. Már majdnem elérte a halott puskáját, mikor egy golyó combon találta és a férfi elvágódott. Égető fájdalom hasított a lábába, ujjait a saját vére terítette be, amint a sebhez kapott.

– Kurt! – kiáltott Michael. Megpróbált kollégája segítségére sietni, azonban többen is célba vették, így képtelen volt elhagyni fedezékét. Szerencsére Laura és Delfina hallották a német jajveszékelését, mire kikúsztak a sátorból és megragadva a férfit, egyszerűen behúzták a vászon mögé, ahol Laura leszakított egy darabot az ingéből és szorítókötést tett a lábára.

Kurt összeszorított foggal tűrte, de ujjaival úgy kapaszkodott a talajba, mintha sosem akarná elengedni. Odakint nőttön-nőtt a zűrzavar. Egy-két lovas, akiket elöntött a düh társaik halála miatt, elővették a nyergükbe tűzött fáklyákat és meggyújtották azokat. Célba vettek néhány sátort és elhajították a lángoló fadarabokat. Szempillantás alatt nappali fénybe burkolózott a tábor, ahogy a felcsapó lángok emészteni kezdték a sátrakat.

Arslan folyamatosan tüzelt az ellenségre, de a lovasok körbe-körbe futkároztak körülöttük, hogy megnehezítsék a dolgukat. Egyiküket így is sikerült megsebesítenie. Baatur hangosan káromkodva lövöldözött, leterítve egy újabb férfit. Elégedett mosoly költözött az arcára és velős csatakiáltást hallatott. A vérében áramló adrenalin hatására felegyenesedett és több lövést is leadott. Hirtelen, azonban az egyik lovas rohamra indult és átugratott a motorháztető fölött, majd Baatur mögé érkezve, aki közben hanyatt vágódott, megfordult és a mongolra célzott.

Baatur szeme elkerekedett, a haramia ujja megfeszült a ravaszon, mongol arcán kegyetlen vigyor jelent meg, aztán hangos dörrenés hasított a levegőbe és a férfi vért köpve leesett hátasáról. Baatur megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, akárcsak Michael, aki megmentette az életét.

Mostanra számos egykori fegyenc a fűbe harapott, s mivel a heves ellenállás megtörte támadásukat, elbizonytalanodtak. Nem számítottak ilyen mértékű veszteségre a rajtaütésük közepette. Végül, mikor már csak négyen maradtak, még megeresztettek egy-egy lövést ellenfeleik irányába, aztán megfordultak és belevesztek az éjszaka sötét tengerébe.

Véget ért a támadás. Michael és a mongolok alig akarták elhinni, hogy túlélték. Számítottak valami ravasz cselre, azonban ilyesmi nem következett be. Valóban győztek. Diadalittas kiáltásuk messzire szállt a sivatagban, akár egy győztes sereg üdvrivalgása

HETEDIK FEJEZET

A négy lovas fejvesztve menekült, hogy minél távolabb kerüljenek a mészárlástól. Nem tudták, hogyan fordulhattak a dolgok ilyen rosszra a számukra, de már nem lehetett megváltoztatni, ami történt. Céltalanul ügettek a sivatagban, miközben a hold ezüstös korongja fölöttük ragyogott a koromfekete égbolton. Embernél is magasabb dűnék vették körül őket, a távoli messzeségben sötét hegyvonulat húzódott. Arrafelé vették az irányt.

Úgy gondolták, ha meghúzzák magukat a hegyekben egy darabig, ismét elég erőre kaphatnak, hogy folytassák fosztogató tevékenységüket. Ahogy már korábban is megtették. Ám a következő pillanatban minden tervük dugába dőlt.

A legelöl haladó lovas hirtelen elvágódott, s az állat felnyerített és egész testében rángatózni kezdett. A második bandita lovának sikerült átugrania szegény párát, azonban gazdája kiesett a nyeregből és nagyot nyögve zuhant a homokba. A mögöttük jövők megtorpantak, majd tátott szájjal bámulták a magasba törő homokfelhőt, mely beterítette a környéket.

– Szent ég! – suttogta áhítattal, vegyes félelemmel az egyikük, amint egy kígyószerű test emelkedett a magasba a förgeteg alól, majd lecsapott az egyik haramiára és magával rántotta a homok alá.

Rémült sikolyok töltötték meg a levegőt, s a három túlélő kétségbeesetten próbált menekülni a helyszínről, azonban a lény hamar visszatért. Az első lovas, akinek a hátasa holtan hevert a földön, a térdig érő homokban botladozva próbált elszökni, de a következő pillanatban fájdalmasan felkiáltott és térdre rogyott. Maró váladék fröccsent a hátára, keresztül égetve magát a ruháján és a bőrén, mígnem a húst is lemarta a csontjairól és a férfi holtan rogyott össze.

Az utolsó két lovas felkiáltott és rálőttek a féregre, azonban semmilyen hatást nem váltottak ki vele az állatból. A sötétben nem is látták, hogy valóban eltalálták-e. A lény haragját viszont magukra vonták. A kígyószerű test villámgyorsan a homok alá bukott, majd a vágtató lovasok között a felszínre tört, melytől az állatok megbokrosodtak, és a hátsó lábaikra ágaskodva ledobták a két férfit.

Újabb lövések és emberi sikolyok szálltak az éjszakában, majd minden elcsendesedett.

*

A lángoló sátrakat már képtelenek voltak megmenteni. Szerencsére a többség nem szenvedett kárt, de egy-két felszerelésük a tűz martalékává vált. Köztük Laura sátrával, és ruháival együtt. Miután bekötözték Kurt sebesülését, bevitték a férfit a sátrába, ahol lefektették a matracára. A német régész egész testében verejtékezett és egyfolytában panaszkodott a combjára, ahol a golyó ütötte sebből folyó vér átütött a fehér gézen. Rövid időn belül a férfinak sikerült elaludnia, hála a fájdalomcsillapítónak, amit beadtak neki.

– Minél előbb kórházba kell szállítani – tájékoztatta Michaelt Laura.

– Értem. Kérlek, szólj a többieknek, hogy jöjjenek az étkezősátorba!

 Miután mindenki összegyűlt, Michael a szemükbe nézett és némi hatásszünet után megtörte a csendet.

– Hajnalban visszamegyünk Ulánbátorba. Nem kockáztatunk tovább. Úgyhogy pakoljatok össze, pihenjetek egy kicsit, aztán a nap első sugaraival útra kelünk.

– Vitatkoznék a döntéseddel, Michael… - kezdte Girard, de a csapatvezető felemelte a kezét, hogy elhallgattassa.

– Bejelentés volt, Girard, nem az engedélyed kértem. Inkább láss neki a feladatnak! – utasította a franciát Michael, mire a régész dühösen fújtatva kirontott a sátorból.

Laura és Delfina nem ellenkeztek a bejelentéssel. Az olasz régésznő szó nélkül távozott, habár némi szemrehányás csillogott a tekintetében. Michael figyelmét nem kerülte el. Laura még maradt egy darabig.

– Jól vagy? – kérdezte a nő, a férfi szemébe nézve, aki leült egy székre és nagyot sóhajtott.

– Persze, semmi bajom. Remélem, hogy jól döntöttem, Laura! Így sem vagyok túl népszerű a saját kollégáim körében. Ez az expedíció teljes kudarc.

– Ne emészd magad! Egyáltalán nem végződött kudarccal, hiszen megtaláltuk az erődöt – próbálta vigasztalni a nő, a férfi vállára téve a kezét. Michaelt mintha áramütés rázta volna meg a gyengéd ujjak érintésétől. – Nem a te hibád, hogy külső tényezők nehezítették a munkánkat.

– Tudom, csak… én hoztalak ide titeket. Enyém a felelősség, ráadásul… Kurt ott fekszik sebesülten, egyre rosszabb állapotban. Nem erre számítottam.

– Ahogy senki sem – ült le mellé Laura, kedvesen mosolyogva. – Remekül kézben tartod a dolgokat, Michael. Nem kellett kényszerítened egyikünket sem, hogy eljöjjön ide a sivatagba. Különben is… egyáltalán nem bánom, hogy itt lehetek veled.

Ezen szavak hallatán a férfi kizökkent önsajnálatából és kavargó érzelmekkel a lelkében pillantott kolléganőjére, aki várakozóban nézett rá. Michael lassan közelebb hajolt és megcsókolta, amit Laura is viszonzott, szorosan átölelve a férfit, aki szenvedélyesen átkarolta, majd keze kutatón simogatta a nő testét, s végül beletúrt a hajába.

Halk sóhajok és szerelmes szavak hagyták el ajkaikat, mígnem a következő pillanatban már az asztalon feküdve találták magukat, s módszeresen nekiláttak levetkőztetni egymást. Még hosszú éjszaka állt előttük, ezért engedtek vágyaiknak, hogy előtörjenek és ledöntsék a köztük lévő falat, akár áradó folyó a gátat.

*

Két órával később, mikor a mongolok közül már csak Arslan őrködött, körbejárva a tábort újra és újra, egy sötét alak osont ki az egyik sátorból. Óvatosan körülnézett, majd – miután Arslan eltávolodott – a kocsikhoz sietett és lassan felemelte az egyik motorháztetejét. Behajolt és matatni kezdett a motor körül.

A műveletet megismételte a másik járművel is, aztán észrevétlenül visszatért a sátrába. Girard elégedetten a saját teljesítményével, széles mosollyal az arcán tért nyugovóra. Alig várta, hogy beköszöntsön a reggel.