Super Stardust Portable

  • Írta: Ca$h
  • 2009. január 13.
Link másolása
Azok az emberek, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy rendelkeznek mind a kettő erőkonzollal, valószínűleg osztják azt a véleményem, miszerint a két gépre kiadott arcade játékok erőteljesen különböznek egymástól.
Ennek az oka igencsak egyszerű, hiszen XBoxra legtöbbször klasszikusokat adnak ki, illetve innovatív új játékokat, amik a remek játszhatósággal és hangulattal akarják meghódítani a nagyérdeműt. Ezzel ellentétben a sokkal kisebb számban mutatkozó PS3-as címek magukon viselik mindazokat a vonásokat, amik a Japán játékkészítés ősi profizmusára jellemzők. Aki próbálta ezeket, tudja miről beszélek, aki meg nem, az meg feltétlenül pótolja eme hiányosságát. Korábban már nagyító alá vettük az egyik ilyen mesterműnek a PSP portját (Flow), most eljött az ideje, hogy a másik legismertebb címről ejtsünk pár szót, ami nem más, mint a Super Stardust HD-nak a Portable, avagy hordozható változata…


Akik ismernek, tudják, hogy nem vagyok már egy mai csirke (sajnos), főleg hogyha a nőkről vagy a játékokról van szó. Karrieremet még C64-en kezdtem és mindig az volt az álmom, hogy egyszer majd összejön a pénz egy Amigára, a csodamasinára. Mindezek ellenére erőteljesen sokat kellett turkálnom a neten, hogy beugorjon az eredeti '94-es játék Amigán, ami még CD32-ön is igencsak nagy sikereket könyvelhetett el magának (annak ellenére hogy a gép egy totál bukás volt). Kellemes bizsergő emlékek törtek elő és egy picit szégyelltem is magam amiatt, hogy nem emlékeztem rá. Viszont ekkor rögtön megértettem, hogy miért is vonzódtam annyira az elejétől fogva ehhez a fantasztikus játékélményt nyújtó, PS3-as arcade stuffhoz. Ami nemcsak a szemet gyönyörködtető grafikájával, fülbemászó zenéjével, de az abbahagyhatatlan játékmenetével is teljesen fanatikussá tett engem. Sajnálatos módon még mindig nem sikerült beszereznem - a piacon szinte fellelhetetlen PSStore kártya miatt -, de már egy ideje úton van hozzám eme becses relikvia, egyenesen Amerikából, úgyhogy már csak napok kérdése és meglesz. De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a PSP-s változatot be sikerült szereznie a szerkesztőségnek, ami a vártnál sokkal jobban csillapította Stardust éhségemet. Lássuk hát mi történik akkor, amikor egy ősrégi klasszikus találkozik a japán profizmussal és mindezt egy hordozható csodamasinán keresztül áll módunkban megtapasztalni.


Már a klasszikus Amigás grafika is nagyon szép volt (főleg a meteorok voltak döbbenetesen megrajzolva), de a PS3-as változat gyönyörű grafikájával semmi sem veheti fel a versenyt. Éppen ezért aggódtam egy picit a PSP port miatt, de újfent nem kellett csalódnom. Igaz ezúttal az egyedi - 3Ds - bolygó látványa el fog maradni, de itt is körbe-körbe fogunk repülni, amivel egy picit megpróbálták pótolni eme hiányosságot. A meteorok gyönyörűek, a robbanások látványosak és mindeközben olyan zene szól, amitől az embernek rögtön jó kedve lesz és újra és újra neki akar veselkedni a gammának. Igaz, ha végeztünk az egyik bolygóval, akkor lehetőségünk van arra, hogy a következőtől folytassuk a játékot, de én a felszedhető extrák és tunningolható fegyverek miatt mindenkinek az elölről kezdést tanácsolnám.


Ha már itt tartunk, a PSPs változatban három játékmódból válogathatunk. Az egyik az „Arcade", ahol az előbb említett módon elölről kezdhetjük a lövöldözést. A másik a „Planet", ahol a teljesített bolygók közül válogathatunk és végül pedig lesz egy teljesen új is, az „Impact", ahol a gyorsítópajzsunknak tudjuk kihasználni az előnyeit. Itt viszont nem tudunk lövöldözni, csak a pajzsot tudjuk használni, ami úgy működik, hogy ha nekimegyünk egy ellenfélnek, akkor folyamatosan fenntartható a gyorsuló és egyben sérthetetlen állapotunk. Viszont ha nem tudunk nekimenni senkinek, akkor lelassulunk és erőteljesen nagy esélyünk lesz arra, hogy stardusttá, avagy csillagporrá robbanjunk szét, lévén csak egy életünk van. Minél tovább tartjuk fenn a gyorsulásos állapotot, annál magasabb szorzókat fogunk kapni és annál több pontot tudunk bezsebelni. Szerencsére bombánk itt is lesz, amit szigorúan csak a legszorultabb helyzetekben érdemes használni, lévén ezeket is csak ritkán tudjuk pótolni.


Ha valaki nem ismerné a játékot, akkor röviden leírnám, hogy miről is van szó benne. Adott lesz egy apró kis űrhajó, ami eltévedt az űrben és hirtelen igencsak nagy kalamajkában találta magát. Körülötte mindenhol meteorok és idegen űrhajók, lények próbálnak az „életére" törni, de minket, a pilótát, sokkal keményebb fából faragtak, minthogy csak úgy odadobnánk az életünket. Szerencsére három különböző fegyverrel is fel leszünk szerelkezve, illetve a különleges gyorsító pajzzsal, ami gyorsulás közben sérthetetlenné tesz minket. Ennek viszont van egy feltöltődési ideje, tehát nem tudjuk kedvünkre bármikor használni. Segítségünkre lesznek a nagy hatóerejű bombák is, amikből csak ritkán tudjuk pótolni a készletünket, tehát ezekkel is érdemes spórolni az igazán szorult helyzetekre. Fegyvereinket két fajtaképpen tudjuk használni, az egyik a folyamatos lövés, a másik pedig a szaggatott, ámbátor jóval nagyobb szórással rendelkező tüzelési módok. Ha valamelyikből elértük a 100%-ot, akkor egy újabb extra erő felvevésével, rövid ideig 200%-os tűzerővel leszünk képesek osztani az észt!


A három különböző fegyver teljesen más hatékonysággal működik, a sárga, lángszóróhoz hasonlatos aranyolvasztó, leginkább az alap, ugyancsak sárgás színű meteorok ellen lesz hatékony. Míg a kék jégfröccsentő, a kék megfagyott sziklák ellen lesz hatásos. A zöld sziklatörő, talán a legerősebb fegyver, de én ezt csak a főellenfelek ellen szoktam használni, lévén az aranyolvasztó feltunningolása a legfontosabb a játék elején. Lesznek olyan kőzetek, amik zöldes színben pompáznak, ezeknek a szétlövésével tudunk olyan létfontosságú extrákhoz jutni, mint a pajzs, a bomba, a plusz egy élet, extra pontok vagy éppenséggel ezekkel tudjuk a fegyvereinket is erősíteni. Érdemes odafigyelni mikor egy fegyver tunninggal találkozunk, hiszen rövid időközönként átvált egy másik fegyverre, ezzel is lehetőséget adva nekünk a stratégiázásra. Természetesen érdemes mind a három fajta lövést maxira kitolni, hiszen mindegyikre szükségünk lesz, ha az összes bolygót teljesíteni akarjuk. Minden egyes tisztogatás végén találkozni fogunk egy főellenféllel, akiknek a kiiktatása jóval nagyobb ügyességet igényel a többinél, de ezekkel sem lesz olyan súlyos kihívás elbánni, kivéve persze a végső bosst, akit igencsak kemény dió legyőzni.


A Super Stardust Portable, ahogyan azt már megszokhattuk, egy félelemestesen profi átirat lett PS3-ról, méltó utódja az Amigás játéknak. Remek hangulatával, régi időket idéző játékmenetével, sokaknak nagy kedvence lesz. Az egyetlen komoly gond vele csak az, hogy nincsen lehetőségünk valamelyik barátunkkal együtt nekiállni sziklákat aprítani, csak egyjátékos lehetőségek vannak benne. De ennek ellenére így is egy nagyon üde színfolt ezekben a sötét, hideg téli éjszakákban, mindenkinek csak ajánlani tudom!

Memóriakártya: 128KB
Wireless Kompatibilis: Nem
Game Share: Nem
Wireless Network: Nem
PSP Danger: * *

7.
7.
Ca$h
Batri: köszi, hogy észrevetted... ;)



Fojesz: a Geometry Wars egészen ősidőkig visszamegy, onnan az Evolved cím, próbáld ki a retrót és akkor megérted... ;)



Depresszió: FPS!?!?!?!?!?! Az meg mir elenne jó?



Necrosmoke: a főfőellenfélen kívül semmi sem idegesítő benne!
6.
6.
NECROSMOKE
jo,de biztos,hpgy lesz benne 1-2 palya amelzik rohadt idegesito lesz :0
4.
4.
fojesz
Ehhe, most már vágom honnan szedték a Bizarre-osok az ötletet a Geometry Wars-hoz. :)
3.
3.
Batri
jó cikk^^

viszont találtam egy hibát a végénél: "félelemestesen" :)
2.
2.
Ca$h
Hihetetlen, hogy senki sem ismeri ezt a zseniális játékot... :(
1.
1.
Ca$h
Überkonzolnál végre lehet venni 20 és 50 dolláros gift cardot PS3-ra... =))) Úgyhogy uccu neki gyerekek, vásárlásra és letöltésre fel! =)))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...