Silent Hill: Shattered Memories

1999-ben a Konami megpróbálkozott a lehetetlennel, mégpedig azzal, hogy felvegye a versenyt az akkor már nagyon sikeres Resident Evil sorozattal. Céljuk nem az volt, hogy hasonló játékot alkossanak, hanem az, hogy valami egészen más módszerrel borzongassák meg a horror műfaj rajongóit. Sikerült nekik.
Sikerült, de még mennyire! Nem sokkal az első rész után jött is a folytatás, új történettel és főszereplővel, még szebb grafikával és ekkor már jóval többet nyújtott, mint a Resident-sorozat. A harmadik rész, ami eredetileg az első folytatása, már nem hozta az elvárt színvonalat, de a maga módján azért mégis egy nagyon élvezetes anyag volt, s aztán a negyedikkel sikerült újra visszarakni a koronát arra a bizonyos virtuális fejre. Ezután a Homecoming sajnos nem lett több mint egy Silent Hill környezetbe ágyazott, komoly technikai hátérrel rendelkező hentparádé, igencsak meggyőző játékélménnyel megfűszerezve. A PSP-s Origins már más szemszögből közelítette meg a sikeres első részt, s ezt kisebb nagyobb sikerrel meg is oldotta, bár könnyen felejthető darab volt.


Évek óta egyfajta lefelé csúszó pályát mutatott ez a nagynevű sorozat, talán éppen ez volt az, ami nagyon zavarhatta a kis ferdeszeműeket ott a Konaminál. Miután pár igazgató rituális öngyilkosságot követett el, jött az ötlet, hogy vajon milyen lenne akkor, ha teljesen új vizekre eveznének, nyomnának egy resetet, újragondolnák az egész koncepciót, és elkezdenének mindent elölről. Ezt a nemes célt igyekszik beteljesíteni ez, a szinte kertek alatt megjelenő PSP-s cím, és az eredmény meglepően, arculcsapósan jó lett!
Original Sin
Már 2006-ban felröppentek a hírek, hogy készülni fog egy játék, ami az eredeti Silent Hill feldolgozása lesz. Ennek legfőbb oka az ugyancsak az első részből készült mozifilm sikerén való felbuzdulás volt. A címe Silent Hill: Original Sin lett volna, amiből végül az előzményeket feldolgozó Origins lett.


A Shatterred Memories, ahogyan az a nevében is benne van, tulajdonképpen egy mélyen a pszichére ható horror-kaland játék. Rögtön az elején át fogjuk érezni azt a remek hangulatot, amit magából áraszt, mikor Harry szemszögéből nézhetjük újra és újra végig azt a kellemes emléket, amit utoljára a kislányával tölthetett. Fájdalmat és mérhetetlent magányt fog felénk sugározni ez a szomorú kezdés, majd miután véget ér, egy pszichológus szomorú hétköznapjainak lehetünk szemtanúi: egy beteget vár, aki nem más mint mi. Leül velünk szemben, megpróbál a bizalmunkba férkőzni, és feltesz nekünk pár egyszerű kérdést. A játék ettől a pillanattól fogva folyamatosan mozgásban és átalakulóban lesz. Ugyanis a fejlesztők első zseniális ötlete, hogy rengeteg minden fog annak a fejében változni, hogy miket válaszolunk az agyturkásznak.


Mint azt gondolom már kitaláltátok, a játék három egységre lesz felosztva. Első körben ott van a szoba, a pszicho dokival, ami folyamatosan átalakítja azt, ami ránk vár a következő pályán. Majd következik egy kis barangolós, felfedezős, nyomozgatós rész, Silent Hill kihalt városában, s végül pedig a rémálomszerű menekülés a csúnya gonosz szörnyek elől. De ne menjünk ennyire előre, lássuk akkor milyen is az, amikor a megszokottól eltérően nyomozgatni fogunk. Adott ugye az alap történet, hogy Harry elvesztette Cherylt, a kislányát. Bármit megtenne azért, hogy megtalálja őt, igazából semmi más nem is foglalkoztatja ezen kívül. A külvárosi országúttól indulva kezdjük a nyomok olvasását és a keresést. Összesen két tárgy lesz, amit használni tudunk, az egyik az elengedhetetlenül fontos zseblámpa, aminek köszönhetően nem csak fényt tudunk vinni eme sötét, érthetetlen szituációba, hanem többek között a segítségével meg is csodálhatjuk azt a fantasztikus, PSP-n még sosem tapasztalt fény-árnyékolási motort, amit összeraktak nekünk a készítők. Érdemes minden egyes hangra, minden egyes természetfeletti jelenségre odafigyelni, mert ezek fognak minket előrevinni a történetben.


Időnként találkozni fogunk fehér nyíllal jelölt helyekkel, ahol valami mini-rejtvényt megoldva vagy megszerezhetjük továbbjutásunk kulcsát, vagy pedig egy emléktárgy „boldog” tulajdonosai lehetünk, melyeknek javarészt semmi értelme nincsen, csupán gyűjtögető szenvedélyünket élhetjük ki ezáltal. Ezeknek a rejtvényeknek a prezentálása különösen tetszett, hiszen ilyenkor ráközelít a kamera az adott szekrényre, dobozra vagy bármire, és a régi szép kalandjátékos időket felidézve bennünk, egy kis mancs segítségével kell rájönnünk a továbbjutás kulcsára, amolyan interaktív módon.


A másik nagyon hasznos tárgyunk a mobiltelefonunk lesz, amit a kör megnyomásával hozhatunk elő. A mobilunk minden feladatot el tud látni amire a valóságban is képes, lehet vele üzeneteket olvasni, képeket csinálni, ezen fogjuk megtalálni a térképet is (GPS) és természetesen telefonálni is lehet majd vele, előre elmentett embereknek, vagy éppenséggel akkor is, ha találunk valahol valami számot amit felhívhatunk. Természetesen a 21. században már nem a zsebrádió fog nekünk hidegrázósan, félelmetesen jajveszékelni, ha valami supernatural van a közelünkben, hanem az ugyancsak rádiós technológiával működő mobilunk. Különösen tetszett ez a modern környezet, amibe belerakták az első rész kissé 70-es éveket idéző feelingjét.


A játék harmadik részét az elengedhetetlenül szükséges, kőkemény para rémálmok teszik ki. Akárcsak a mozifilmben, vagy az összes többi eddigi részben, eljutunk
Akira Yamaoka
A sorozat rajongói által ismert, legendásan hangulatos zenéket író Akira Yamaoka ezúttal is visszatért, hogy 21 számon keresztül adja meg nekünk azt az aláfestő muzsikát, amit mindig is szerettünk. Természetesen az ugyancsak minden részben éneklő Mary Elizabeth McGlynn is kölcsönadta hangját, ezúttal három dalban is.
minden pályán egy olyan pontra, amikor hirtelen az orrunk előtt kezd megfagyni minden. Igen, nem szétégni, hanem megfagyni, s ekkor rögtön tudni fogjuk, hogy kezdődik a para, ideje előkapni a nyúlcipőt. A környezet teljesen megváltozik, kissé haloptikás lesz, mindenhonnan szörnyű hangokat fogunk hallani, ami azt jelenti, hogy közelednek a szörnyek. Ilyenkor bizonyos helyeken, kissé erősebb kékkel lesznek megvilágítva azok a pontok – ajtók, megmászható peremek stb. - ahol lehetséges továbbjutnunk. Nem érdemes leállni harcolni, mert igazából nem is tudunk semmit se tenni ellenük, a legtöbb amire képesek leszünk, hogy megakadályozzuk őket az üldözésünkben, különböző tárgyak felborításával, de bizonyos helyeken el is tudunk bújni, viszont ha túl sokáig egy helyben maradunk kiszagolnak, majd jól kifüstölnek minket a nyavalyások. Illetve nagy ritkán találni fogunk flare pálcikákat is, amiket nem nagyon szeretnek a rusnya dögök. De legfőképpen menekülni érdemes, addig, amíg véget nem ér a borzalom. Mondanom sem kell, hogy ezeknél a részeknél a látvány és az effektek összhatása olyan rettegést okoz bennünk, amihez foghatót maximum a Dead Space-ben érezhettünk utoljára.


A Shattered Memories egyetlen komoly baja a rövidségében leledzik, ugyanis még legjobb esetben is 6-7 óra alatt ki lehet tolni, de a több befejezés és a folyamatosan változó játékélménynek köszönhetően többször is végig akarjuk majd játszani. Arról nem is beszélve, hogy egészen különleges és egyedi hangulatot dobtak nekünk össze, egy igazi gyöngyszemmel bővítve a legnagyobb címekből létrehozott gyűjteményünket. A sorozat és a műfaj rajongóinak kötelező darab!

Memóriakártya: 480KB
Wireless Kompatibilis: Nem
Game Share: Nem
Wireless Network: Nem
PSP Danger: *
 
8.5

Silent Hill: Shattered Memories értékelés 8.5

Pozitívumok:

  • Hihetetlenül szép grafika és effektek
  • Nagyon nyomasztó és félelmetes hangulat
  • Vérbeli kalandjáték
  • Semmi buta öldöklés
  • Hatalmas bejárható területek
  • Játékos félelmeihez igazodó játékmenet

Negatívumok:

  • Rövid játékidő
  • Túl egyszerű rejtvények
  • Könnyen el lehet tévedni
43 komment - szólj hozzá!