Silent Hill: Downpour teszt

Silent Hill kicsiny városában senki sem ártatlan, az áthatolhatatlanul ködös, gyakran esős utcákon a rémület bármikor rád törhet. Vannak olyan helyek a világon, ahol az igazságra mindig fény derül, aki egyszer idetéved, két választása lehet; vagy tisztázza a múltját vagy pedig belehal miközben megpróbálja…

Kevesen tudják, de a túlélő-horror műfaja az Alone in the Darkkal született meg, azóta rengeteg próbálkozás volt ennek a legendának a megismétlésére, ezek közül is a leghíresebbek a Resident Evil és a Silent Hill. Mindkettő mestermű a maga módján, míg a Resident Evil az akcióra helyezte a hangsúlyt, addig a Silent Hill az elképesztően nyomasztó hangulatra és atmoszférára. Kevés olyan félelmetes játékkal találkoztam az életem során, mint a Silent Hill első része, talán csak a Dead Space volt képes ezt újra éreztetni velem. Azóta a stílusok összeolvadtak, a félelemküszöb sokkal magasabbra nőtt, de egyvalami mindegyik szériánál megmaradt. A készítők minden erejükkel azon vannak, hogy képesek legyenek újrateremteni az eredeti hangulatot. A Silent Hill Homecoming egy remek játék volt, de sajnálatos módon még csak meg sem közelítette az eredeti koncepciót. Nagyon reméltem, hogy ezt ezúttal sikerre tudják majd vinni, szerencsére nem kellett csalódnom!


A Downpour ízig-vérig Silent Hill, igazi régi iskolás anyag, mely maximálisan igyekezett hű lenni az első trilógiához, és mindeközben megpróbált némi újdonságot is vinni a szériába. Murphy Pendelton története érdekes, megható és sokszor ijesztő is egyben, hiszen egészen az utolsó pár percig fogalmunk nem lesz arról, hogy mi is történt vele valójában, minek köszönhető ez a földi pokol, amibe belekerült. Az összesen hat végkifejlet pedig hosszú időre le fogja kötni a játékosokat, hiszen mindegyik megtekintéséhez minimum három végigjátszásra lesz szükségünk. Silent Hill városa még sose volt ilyen hatalmas, még sose tartogatott ennyi rejtélyt, ennyi misztikumot és ilyen sok izgalmat a számunkra. Maga az alapkampány is egy masszív tízórás kalandozást tartogat magában, de ha meg szeretnénk oldani minden mellékszálat, ez akár a duplájára is növekedhet.


Kalandozásunk során találkozni fogunk pár döntéssel, amiknek a végkimenetele gyakran pont az ellenkezője lesz annak, amire normál esetben számítottunk volna. El kell döntenünk, hogy a legyőzött ellenfeleket brutálisan kivégezzük, vagy figyelembe vesszük, hogy annak idején ők is érző, lélegző emberi lények voltak, s így inkább a sorsára hagyjuk őket, ezzel vállalva a kockázatot, hogy hamarosan újra ránk fognak támadni. Ezek azok a fordulópontok a történetben, amik befolyásolják majd a végkimenetelt, úgyhogy jól meg kell gondolnunk, hogy milyen döntéseket hozunk.


Sajnálatos módon már az első pár percben találkozni fogunk a hihetetlenül bénán megírt játékmotor hiányosságaival. A készítők célja egyértelműen egy Uncharted-féle folyamatos akció megteremtése lett volna, ahol sose áll meg a haladás, a játék folyamatosan tölt. Ennek sajnos az lett az eredménye, hogy állandóan megáll a játék, a töltések miatt iszonyatos szaggatásra kell számítani, és ha mindez nem lenne elég, akkor sajnos gyakran előfordul, hogy ebbe végleg bele is fagy a játék. Tehát ha jót akartok magatoknak, akkor a lemezt felinstalláljátok a HDD-re, és a mentéseket egy USB meghajtóra mentitek, mert ebben az esetben legalább a lefagyást el lehet kerülni.


A Silent Hill erőssége mindig is a tökéletes kiszolgáltatottságban rejlett, melyhez párosult egy nehezen emészthető, mérhetetlenül nyomasztó hangulat, melynek a csúcspontja a másvilág, az „Otherworld” volt. Ez most sem lesz másképp, hiszen elég csak egy kicsit belefeledkeznünk a város felfedezésébe, a nyomozgatásba, a fáradhatatlan rohamokban ránk támadó ellenfelek folyton kizökkentenek minket ebből. Ha csak egyedül törnek ránk, már biztonságban érezzük magunkat, ha pedig tömegesen, akkor komolyan el kell gondolkoznunk a futás opcióján. Sosincsen elég lőszer, sosincsen elég életerő-csomag, pedig mindegyikből található lesz számtalan, de biztonságban nemigen fogjuk érezni magunkat egyszer sem. Főleg hogy a történetnek köszönhetően időnként teljesen elveszítjük a tartalékainkat, szóval, ha megfogadtok egy jó tanácsot, akkor nem próbáltok meg raktározni.


Sajnálatos módon azonban a harcrendszer még inkább fokozza a komfortérzés hiányát, mivel ellenfeleink meglepően intelligensek, nehéz őket pontosan kiszámítani, a folyamatos védekezés hamarosan a fegyverünk töréséhez vezet majd, szóval, jól meg kell fontolnunk a menekülés lehetőségét. Sajnos nincsen kitérés mozdulat, pedig ez az egyetlen dolog, amire igazán szükségünk lenne ahhoz, hogy ne csak rosszakat mondjak a harcról. Rendkívül frusztráló és idegtépő minden egyes csata, pillanatok alatt el tudjuk fogyasztani a készleteinket, akár egy ellenféllel való küzdelem során is. Hiába okosak és ügyesek a szörnyek, csak nagyon ritkán lesznek képesek igazán ránk hozni a frászt, az esetek többségében csak béna, idióta akadályok lesznek, amiket minél hamarabb le kell küzdenünk, hogy végre tovább nyomozhassunk. Ha nyugalmi helyzetben nem regenerálódnánk vissza 40%-ra akkor teljesen játszhatatlan lenne. Szerencsére azonban fegyverek akadnak majd dögivel, sokszor olyan kupaccal is találkozni fogunk, amiknek a tartalma kifogyhatatlan, ilyenkor érdemes a célzás majd dobás csodáját alkalmazni, mert idővel ellenfelünk kidől és nincs is más dolgunk vele, mint kivégezni, majd az örök vadászmezőkre küldeni. De, ha minden végkifejletet látni akarunk, akkor lesz olyan végigjátszás, amikor sajnos nem végezhetünk ki egyetlen árva ellenfelet sem.


A Silent Hill Downpour egy remek próbálkozás arra, hogy felidézze bennünk az eredeti hangulatot. A hosszú és izgalmas kampány, telerakva érdekesebbnél érdekesebb melléküldetésekkel, sok-sok órára, akár napokra is le fog kötni minket. Az összes végkifejlet megnézéséhez minimum három végigjátszásra lesz szükség, szóval tartalom az van benne bőven. A pontozás csak és kizárólag a technikai megvalósítás és számtalan baki miatt nem lehetett magasabb, ami sok fejfájást és idegességet fog okozni nekünk. Remélem legközelebb már ezekre is figyelni fognak és akkor könnyen lehet, hogy minden idők legjobb Silent Hilljét kapjuk a kezeink közé. Ellentétben a legújabb Resident Evillel, ez egy meglehetősen kellemes csalódás volt a számomra, nem vártam tőle semmi extrát, és sokkal de sokkal többet kaptam! Bátran merem ajánlani minden rajongónak, azoknak meg végképp, akik nem ismeretesek ebben a mitológiában.

8.0

Silent Hill: Downpour teszt értékelés 8.0

Pozitívumok:

  • Hosszú és tartalmas kampány, tele érdekes mellékküldetésekkel
  • Izgalmas történet mely képes a képernyő elé kötni
  • Régivonalas Silent Hill, méltó az elődökhöz
  • Mesteri szinkronszínészek
  • Remek hangeffektek és muzsika

Negatívumok:

  • Béna harcrendszer
  • Béna ellenfelek
  • Elképesztően frusztráló szaggatás
  • Gyakori lefagyások
36 komment - szólj hozzá!