Bad Piggies teszt

Emberek milliói éveken át ostromolták rendületlenül a zöld sertések kastélyait az Angry Birds különféle változataiban, azt azonban senki nem érezte át igazán, hogy milyen lehet a rántotta ígéretétől megrészegült malacok bőrében lenni. A Bad Piggiesben végre a másik oldalról is belekóstolhatunk a történetbe.

Miután a Rovio szekere annyira meglendült 2009-ben az Angry Birds minden elvárást sokszorosan meghaladó sikere után, a cég évekig nem is gyártott mást, csak folytatásokat, kiegészítőket és átiratokat. És látá az Úr, hogy ez jó. Persze azért sokan vártuk kíváncsisággal telve, hogy a jókorára hízott finn csapat be mer-e vállalni idővel egyebet is, és ha igen, az szintén arannyá változik-é. Pletykák keringtek arról, hogy talán készül egy zöld malacos játék is, ezek azonban szerintem nem szivárgások voltak, csupán logikus tippek. Ettől függetlenül a műanyag társasjátékból kiindulva én is eljátszottam a gondolattal, hogy mit lehetne kihozni belőle. Nyilvánvalóan építkezni kellene benne, várakat, védfalakat, bástyákat és efféléket, majd a gép vagy egy másik játékos madaras támadásakor is célszerű lenne némi interaktivitást behozni, mondjuk néhány mozgatható fal, leereszthető háló, ellentámadó ágyú és más tipikus tower defense eszköz beiktatásával. Végül arra jutottam, hogy ez valószínűleg továbbra sem lenne túl élvezetes az építő számára, sok lenne az üresjárat, akkor már nagyobb buli lenne az Angry Birds pályaszerkesztő kiadása.


A következő játék és az építkezés végül nem bizonyult téves jóslatnak, a Rovio első Angry Birds utáni játéka, a nyáron megjelent Amazing Alex valóban különféle tárgyak elhelyezésére és láncreakciós kombinálására, úgynevezett Rube Goldberg gépezetek szerkesztésére sarkallt minket. Mohón vetettem bele magam, mert már régóta kerestem az App Store-ban a The Incredible Machine-t (a Disney állítólag dolgozott az átiraton, emellett úgy véltem, a műfaj különösen jól is működne érintőképernyős eszközökön), a Bill's Tomato Game-et vagy egy méltó rokonukat, persze bizonyára léteznek efféle anyagok, csak eltűntek a zajban. A korábbi életében Casey's Contraptions címen is ismert játék, amit a „from the creators of Angry Birds” reklámszöveg ellenére csupán független fejlesztőktől vásárolt meg és farigcsált tovább a Rovio, nálam sajnos hamar megbukott. Meglehetősen frusztrálónak találtam, hogy egy tárgy egy retinás pixellel fel, le, jobbra vagy balra mozgatásával is mennyire változik egy lepattanási irány és erősség, ráadásul a pályák sorszámával a láncba fűzendő eszközök mennyisége is értelemszerűen nőtt, a képlet csak bonyolódott. A vége az lett, hogy hiába ötlöttem ki egy logikus megoldást (sok pályára több is volt), végeláthatatlan pepecseléssé vált minden tárgy pár pixeles tologatása, majd a többi utána igazítása, ergo nem fejben, hanem türelemben dőlt el minden. A kezdeti népszerűség, a pörgősen indult eladások és a jó kritikák ellenére – amiket én inkább a hype, az iszonyatos reklámpénzek és a finn fejlesztőkbe vetett bizalom számlájára írok – nagyon úgy néz ki, hogy Sándorunk nem is vált tartós sikerré, kultikus játékká, persze bizonyára akadnak azért kitartó rajongói is.


A Bad Piggiest minden jel szerint már házon belül tákolta össze a Rovio, és a produktum számos elemet örökölt mind az azonos univerzumban játszódó Angry Birdsből, mind az Amazing Alexből, legfőképp a fizika kihasználásával az A-ból B pontba jutást és az ehhez szükséges eszköz megépítését. A képregényszerű állóképekben és YouTube-videókban kibontakozó történet szerint egy maroknyi malac egy tepui tetején néhány tojást fedezett fel, rögtön meg is indult a nyálelválasztásuk, de pechjükre a repülés és a sziklamászás már a faji jellegzetességeik miatt sem tartoznak az erősségeik közé, így nagy buzgalommal különféle, főleg légi közlekedési eszközök építésébe kezdtek, ebben kell segítenünk őket. A megfelelő járművek összetákolása, vagyis a logikai kihívások azonban csak a feladványok első felét képezik, az esetek többségében a menet során könnyen irányítható részegységeket is kapcsolgathatunk, ezzel rögtön egy egyszerűbb, de azért nem lebecsülendő ügyességi játékba csap át a kaland.


A tervezők is ráérezhettek arra, hogy az Amazing Alex legfőbb hibája a túl nagy szabadság. Ahogy ott, itt is minden pályához korlátozott számú és milyenségű építőelemet kapunk, de ezúttal pályánként változó méretű fix rácson „legózhatunk” csak, például 3x5-ösön. Egy helyre csak egy elemet helyezhetünk, leszámítva a fém- és fakereteket, amikbe motorokat, malacokat és már megszerzett tojásokat is rámolhatunk. A néhány pályán előforduló malackirály speciális eset, neki eleve három hely kell egymás mellett, és noha úgy tűnik, a keretek határai miatt csak darabolva rakhatnánk beléjük, őfelsége nem csak a jármű tetején trónolhat, beleülhet három keret közepébe is, hogy biztonságosabban utazhasson, ne guruljon össze-vissza. A rácsok remek kapaszkodót jelentenek, ugyanilyen korlát, hogy a rotálható elemeket is csak 90 fokban forgathatjuk el, szemben Alex egyes cuccaival, amik szabadon, ráadásul bármilyen használható, mondjuk számmal kifejezett szöges visszajelzés nélkül pörögtek.


Ami a kihívás nehézségét illeti, élesben a játszhatóság szempontjából eléggé kockázatosnak, ingatagnak éreztem az építős szakaszt, olyan mértékben, hogy akár bukhat is ezen a játék. A legtöbb pályán ez a vágyott korlátozottság ugyanis azt eredményezte, hogy pofon egyszerű volt a jármű megépítése, szinte alig volt variációs lehetőség és így kihívás, ha meg egy szárnyat kicsit hátrébb vagy előrébb kellett tenni, az első sikertelen próbarepülésből rögtön kiderült. Akadt persze nagyon kevés olyan pálya is, ahol teljesen tanácstalan voltam, és végül segítséget kellett kérnem, ez a másik véglet. Erre akad azonnal elérhető mankó is a megvásárolható szerelőmalac személyében, aki pikk-pakk legyártja nekünk a megfelelő közlekedési eszközt (az Amazing Alexben is kérhettük Alex segítségét, ugyanakkor az a teljes feladat megoldását hozta magával, vagyis beáldoztunk vele minden kihívást), de olcsóbban megússzuk, ha a YouTube-on nézünk szét.


A járművek mellesleg elég széles skálán mozoghatnak. Kezdetben főleg autókat kell építenünk, és végigvezetnünk őket a hepehupás, néhol hézagos (ugratás vagy halál), itt-ott hurkokba görbülő terepeken. Aztán jönnek az érdekesebb repülő szerkezetek: rakéták, léghajók sok összekötött lufival (ezeket ujjal, egyesével is kipukkaszthatjuk – néha erre szükség is van, mert az irányítópanelen a megfelelő gomb nem határozza meg, hogy melyik léggömb durranjon), helikopterek, repülőgépek és mindenféle őrült kombinációk. Olyan meglepő is akad, hogy szimplán dinamitokat kell a malac alá rakni, és kilőni amolyan eleven ágyúgolyóként. Az eszköztár a teljesség igénye nélkül valahogy így fest: fém- és fakeret, fakerék, gumis fémkerék, motorral hajtható kerék, kézi fújtató, ventilátor, repülő rotor, helikopter propeller, Diet Coke + Mentos (márkajelzés nélkül persze, ez a MacGyver-hajtóeszköz), rakéta, kisebb és nagyobb motor (többet is lehet kombinálni a teljesítmény megsokszorozásához), nyitható esernyő (fékezőnek), rugó (hogy ne törjenek olyan könnyen a merev keretek), dinamitos láda, léggömb (különféle csokrokban), homokzsák (leakasztható súlyként, szintén több kiszerelésben), repülőszárny és többfajta farokrész. Ezek egy részéhez kétállású vagy többször aktiválható kapcsolót kapunk, például a motorokat kapcsolgathatjuk, vagy a fújtatókat nyomkodhatjuk a kormányzáshoz, más eszközöket egyszer süthetünk csak el, ilyenek a rakéták, de ezek között is akadnak különböző színkódokkal külön kapcsolókhoz rendeltek, továbbá az eltérő irányúak is kapnak külön vezérlőt, így nem indul be egyszerre minden balra és jobbra néző rakéta.


Míg az előkészület, az építkezés kicsit egyszerűbb, kivéve, ahol nagyon elakadunk (például nem jöttem rá magamtól, hogy egymás fölé is lehet lufikat pakolni, és összeköti őket a játék), addig maga a tényleges menet már valamennyire ellensúlyozza a kihívást, főleg magasabb, már nem csak oktatásra szánt szinteken. Itt is a fizika az úr, ráadásul a Box2D helyett már a felettébb népszerű Unity3D játékmotort használták a fejlesztők, hiába kétdimenziós az anyag. Emiatt nagyon ügyelnünk kell a járművek megfelelő súlyozására, a lendületekre, perdületekre, sokszor igazán hajszálpontosan kell beindítanunk egy rakétát vagy egy fékezőt, esetleg eldurrantanunk egy bizonyos lufit (mert a másik csokorban keletkező hiány rossz irányba terelné a léghajót). Mindezek tetejébe van egy kis bizonytalansági tényező is a rendszerben, az olyan egyszerű pályákon sem kapjuk mindig ugyanazt az eredményt, ahol csak egy primitív kocsit, esetleg egy árva malacot kell legurítanunk. Amennyiben a menet sikertelen, és nincs semmi lehetőségünk, hogy változtassunk a felálláson, bizony nem tehetünk mást, újra kell kezdenünk a kört, és egyszer biztosan sikerünk lesz.


Az értékelési és jutalmazási rendszer, bár a jól bejáratott három csillagos alapokon nyugszik, meglehetősen változatos, érdekes, szavatosságot növelő és viszonylag eredeti lett, talán ez a játék legnagyobb erőssége. A csillagok nincsenek ponthatárokhoz kötve, mint az Angry Birdsben, de nem is minden esetben csillagok, jelen esetben dobozolt csillagok fizikai érintése után kapjuk őket, mint az Amazing Alexben. Minden pályán, ahogy a szellemi elődökben is, egy csillag elérése szükséges a sikeres teljesítéshez, de három a kívánatos, mivel a pontokat teljesen száműzték a fejlesztők, így csak ezek után veregethetjük vállon magunkat elégedetten, ráadásul a csillagok itt a megszokottnál sokkal több új pályát nyitnak meg, ami igazán ügyes motivációs eszköz. A csillagok itt pályánként változó részfeladatokhoz kötöttek. Egy állandó feladat van csak, a kisebb malacot valahogy át kell juttatnunk a célvonalon, akár el is hagyhatja a ripityára tört járművét, gurulhat és zuhanhat annyit, amennyit az Angry Birdsben egy röfi sem élne túl, de ha beér, megvan az egy csillag.


Idővel megjelenik egy tojás is, és néhol a malac mellett a tojás célba juttatása is kötelezővé válik, ráadásul ez egy összevont, csak egy csillagot érő feladat. Csillagokat érhetnek, darabonként egyet-egyet a már említett, begyűjthető csillagos ládák is. Nincs minden pályán időkorlát, de ahol van, egy pályára szabott időn belüli célba érés is jutalomcsillagot terem. Néha a malackirályt is le kell fuvaroznunk egy csillagért, ezt elsőre a tojáshoz hasonlóan kötelezőnek hittem, de csak fakultatív, legalábbis a jelenlegi pályákon. Előfordul az is, hogy a játék a sérülés nélküli menetet díjazza csillaggal, máskor különféle eszközök kihagyását, vagyis a magától értetődőnél rendszerint jóval bonyolultabb, nehezebben kormányozható jármű használatát értékeli. Ezeket különféle felállásokban kapjuk, időnként az azonos feladatok halmozódnak is.


Az is meglepő, elsőre az említett és hasonló elvű játékok után teljesen szokatlan, hogy a három csillagot nem feltétlenül egy menetben kell begyűjtenünk, nem ritka, hogy ezt lehetetlen is összehozni, mert például félpályás kitérőt kell tennünk egy csillagos ládáért, és sehogy nem érhetünk célba a megadott időn belül. Ez azt is magával hozza, hogy egy pályán néha nem csak teljesen más utakon, de jelentősen átépített járművekkel is többször végig kell mennünk, vagyis akármilyen indokolatlan ez a felállás, növeli a játékidőt, szaporítja a kihívásokat, plusz agytornára késztet minket, ami jó. A csillagos dobozokon túl még elrejtett koponyákat gyűjthetünk (annyira nincsenek eldugva, mint az aranytojások az Angry Birdsben, de lényegében ugyanarról van szó), ez is fakultatív dolog, de szintén pályákat nyithatunk meg velük a gyűjtőszenvedélyünk kielégítésén túl.


A debütálásakor az alapjáték két pályakészlettel, a Groundhog Day-jel és a When Pigs Fly-jal nyitott, de időközben már kapott egy bővítéssel egybekötött frissítést, így e sorok írásakor a Flight in the Night készlet első lapja is elérhető már. Feltehetően még évekig bővítgetik, amennyiben fennmarad az érdeklődés iránta. A készletek jelenleg három lapon 12-12 alappályát tartalmaznak, és minden négyes csokorra jut egy meghatározott csillagszámmal megnyitható bónuszpálya, tehát a négy zöld pályán 8, 10 vagy a maximálisan elérhető 12 csillagot kell elérnünk, hogy a kékről lekerüljön a lakat, ami igencsak ösztönzően hat. Az utolsó pályacsokor, az Angry Birds aranytojásos készletéhez hasonló Sandbox meglehetősen egyedi, csupán néhány pályát tartalmaz, azok azonban hatalmasak. Az alapban adottak mellé minden fő pályakészlettel egy továbbit nyithatunk meg, a koponyák gyűjtésével szintén egyet, illetve valódi pénzért is vásárolhatunk jelenleg egyet, a Field of Dreams nevűt, nem is adják olcsón, 2,69 eurót kóstál, ami a Rovio, sőt úgy általában az egész App Store megszokott belső tranzakcióihoz mérten enyhén szólva borsos ár egy pályáért. A Sandbox pályák különlegessége, hogy a lehető legnagyobb rácson a pályák teljesítésért mellékesen kapott, rövid idő alatt bőségesre hízó elemkészletből nagyon szabadon építkezhetünk, majd útra kelhetünk a tág térben, hogy begyűjtsük a fellelhető 20 vagy 40 csillagos ládát.


A Bad Piggies pörgetése során sokáig volt „mit is kezdjek veled” érzésem. A megszokottnál nehezebben éreztem rá, szoktam meg, leginkább az építéses fázisnál előforduló szélsőséges helyzetek miatt (általában túl könnyű, néha meg nagyon feladja a leckét), de a menetek is kevés interaktivitást igényelnek az átlagos ügyességi játékokhoz viszonyítva. Az anyag kicsit csodabogárnak számít, nem fogja mindenki kedvelni, az Angry Birds rajongói sem feltétlenül, mert bár vannak közös alapok, nagyon más a működése és az általa nyújtott élmény, ugyanakkor az Amazing Alexnél sokkal jobb, jól el lehet ütni vele az időt, szerintem még éppen becsusszan a fizikai alapú alkalmi játékok krémjébe.

7.2

Bad Piggies teszt értékelés 7.2

Pozitívumok:

  • Az értékelés és jutalmazás rendszere csillagos ötöst érdemel
  • A csillagok változó mellékfeladatai színt visznek a játékba

Negatívumok:

  • Elsőre furcsa, elég nehezen szokható a kétfázisú játékmenet
  • Zavaró a ritkán kellő, ugyanakkor kikapcsolhatatlan képlopó gomb
  • Mohó lett a Rovio, a Field of Dreams pálya az egész alapjáték árának háromszorosába kerül
44 komment - szólj hozzá!