Battletoads teszt

Huszonhat év nagyon sok idő, azonban pontosan ennyi esztendő telt el, amióta (a cameókat nem számolva) utoljára találkozhattunk a Harci Varangyokkal. Ijesztő belegondolni, hogy az 1991-es beat 'em up-klasszikus rajongói talán már a gyerkőceikkel fogják játszani a legújabb részt. Valószínűleg ez futhatott át a Rare és a Dlala fejlesztőinek agyán is, ezért a 2020-as Battletoads grafikai dizájnja elsősorban inkább a kisebb korosztályt célozza meg, azonban ha az idősebb fanok is adnak egy esélyt a játéknak, akkor pár roppant kellemes órával ajándékoztathatják meg őket a brekik.

A történet szerint varangyaink az elmúlt 26 évet a virtuális világ áldásos takarásában töltötték, azonban egy napon kihúzzák a dugót, és “kiszabadítják” hőseinket, akiket így vár a kinti világ a maga unalmas hétköznapjaival. A trió nagy része nem is tolerálja túl jól az aktatologatást, ezért Rash előrukkol az általa vélt megoldással: elmélete szerint a hírnevük eddig is a Dark Queenhez volt köthető, így logikusnak tűnik, hogy ha előkerítik (jelentősen gyermekbarátra átrajzolt) őkelmét, akkor esélyük lesz újra a régi fényükben tündökölniük. A sztori természetesen nem egy Háború és béke, azonban egy teljesen jól működő, gyerekkori vasárnap reggeleket idéző és önmagára tudatosan reflektáló kis mese, amiben ráadásul még a poénok is jó párszor betalálnak. A karakterek szintén szerethetőre sikerültek - ami nagyban köszönhető a remek szinkrongárdának -, és még némi jellemfejlődésen is keresztülmennek a kaland végére.

Az egészben az a legjobb, hogy ezt a kalandot az elejétől a végéig megoszthatjuk nem csak másod-, de harmadmagunkkal is egy képernyő előtt és egy kanapén összetömörülve - legyen az a kijelző akár egy PC-vel vagy egy konzollal összekötve. Bármennyire is hálás vagyok ennek a kihalófélben lévő funkciónak az implementálásáért, sajnos meg kell jegyeznem, hogy ugyanakkor az online kooperatív módra (egyelőre még) nincs lehetőség, ami így 2020-ban pont egy hatalmas érvágás - pláne azokban az országokban, ahol még nagyobb távolságtartásra vannak kötelezve a játékosok, mint Magyarországon. És habár szórakoztató a Battletoads egyedül is, azt hiszem, mondanom sem kell, hogy az élvezeti faktorának a teljes metamorfózisát akkor éri el, amikor a másik két békát szintén egy-egy ismerősünk irányítja.

Akár egyedül, akár barátainkkal vágunk bele a játékba, nehéz betelni a jóleső nosztalgiaérzéssel, amit már a első pálya áraszt magából. Érdekes, hogy az egykoron felkapott műfaj, azaz a "megyünk a képernyő bal oldalából a jobb oldala felé, és minden elénk kerülő szerencsétlent laposra verünk" - angolul: brawler -, mennyire kikopott a piacról, és már csak egy-két indie cím hordozza tovább ezt a fáklyát. A Battletoads újragondolása is ennek a letűnt zsánernek a büszke képviselője, természetesen a sorozatra jellemző platformer részekkel és minijátékokkal, amelyek bár erősen kölcsönöznek más játékokból, legalább itt is kellően szórakoztatóak, és jól ütemezik a bunyókat, hogy azok ne fulladjanak monotonitásba.

És ha már hagyományőrzés, az eredeti Battletoads a fentebb említett - akkor még hatalmas újdonságoknak számító - fícsörök mellett azzal vált ismerté, hogy nehézség tekintetében ő volt az akkori Dark Souls (szóval így a Dark Souls a jelenlegi Battletoads valójában). A modern kori áramvonalasításnak köszönhetően az új részben már három fokozat közül választhatunk, így akik egy könnyed(ebb) élményre vágynak, ugyanúgy kipróbálhatják a játékot, mint akik igazán meg akarják magukat kínozni. Valamint ott a köztes út - amin jómagam is teszteltem a játékot -, és örömmel jelenthetem, hogy megfelelően eltalálták a készítők normál nehézségi szinten a balanszt. Persze volt egy-két rész, amit egynél jóval többször kellett újrapróbálnom, így nem mondanám, hogy az új Battletoads túl könnyű lenne, de olyanra, hogy letegyem a kontrollert, és azt mondjam, ennyi elég volt, olyanra nem került sor.

Azt hiszem, eleget kerülgettük a forró kását, és itt az idő, hogy beszéljünk a játék meredek látványbeli stílusváltásáról. Ez az a pont, ami egy nagy vízválasztó lesz abból a szempontból, hogy kinek fog tetszeni, és ki fogja utálni az új Battletoadsot. Engem szerencsére lenyűgözött a Nickelodeon-meséket idéző, kézzel rajzolt grafika és animáció, amiknek köszönhetően még közelebb kerültek a varangyok az eredeti ötlet ihletadóihoz, a Tini Nindzsa Teknőcökhöz - habár az is igaz, hogy Battletoads is tett már egy kirándulást (több kevesebb sikerrel) a tévés mesék világába. Azokat a rajongókat is megértem, akik csalódtak az új stílusban, de megsüvegelendő, hogy a fejlesztőknek volt egy határozott víziójuk, amibe teljes mellszélességgel beleálltak, és véghezvitték azt. Ennek köszönhetően például minden fejezet eltérő, és más hangulattal rendelkezik, a karakterek a legnagyobb harcokban is könnyen bekategorizálhatóak, és az animációjuk alapján pontosan tudni fogjuk, hogy mire készülnek, vagy hogy miként reagáljunk egy-egy támadásukra.

Az újrahangolt zenei aláfestés viszont vitán felül kiválóra sikerült. David Housden olyan bitang gitárriffeket pakolt a játék alá, hogy azt még Mick Gordon is megirigyelné. A két zeneszerző között húzott párhuzam nem a véletlen műve, ugyanis akárcsak Gordon a jelenkori DOOM-játékoknál, úgy Housden is nagyon ügyesen ültette át a klasszikus dallamokat egy modernebb, de mégis ismerős hangzásvilágba. A zene minősége mellett a játék technológiai oldala is kifogástalanra sikerült. Volt alkalmam a játékot PC-n és Xbox One X-en is tesztelni, és csak az utóbbinál futottam bele egyszer egy kifagyásba - azt is még a menüben -, de framerate-eséssel, vagy más hasonló problémával sehol nem találkoztam a játék végigjátszása alatt. Mondjuk a látványt elnézve azért valljuk be: ez egy eléggé elvárható dolog.

A Battletoads talán legnagyobb gyengesége, hogy nagyon rövid. Díjazandó, hogy nem nyújtották el feleslegesen, mint a rétestésztát, és jól is szórakozik abban a négy-öt órában az ember, de pontosan ezért tűnik jóval rövidebbnek a játék, mint amilyen valójában, mert egy leheletnyivel jöhetne még több belőle. Na, majd a második részben! Szerencsére a hosszát belekalkulálták az árába is, így végül egy 20 eurós cédula került a dobozra, valamint már a megjelenés napjától fogva elérhető az Xbox Game Passben - mind Xbox One-on, mind PC-n -, ami talán a legjobb módja, hogy kipróbáljuk a Battletoads által nyújtott élményeket.

Végszóként én annyit mondanék, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom a 2020-as Battletoads epizódot, aminek ha elfogadjuk a megváltozott látványvilágát, és szerzünk magunk mellé még legalább egy barátot és/vagy családtagot, akkor az év egyik legszórakoztatóbb couch co-op élménye vár bennünket. Vannak hibái természetesen, és lehet, hogy párszor a nehézség miatt is mérgesek leszünk, de a nevetések, valamint a trial and error-metodika után elért sikerek élménye garantáltan kárpótol majd. Az Xbox Games Pass-előfizetés részeként meg gyakorlatilag ajándék a játék, így semmi sem tántoríthat vissza a kipróbálásától. Na jó, talán egy kontroller hiánya a PC-s verzió esetében, úgy már majdnem olyan nehéz az irányítás, mint a Dark Souls.

A Battletoads PC-re és Xbox One-ra jelent meg, mi javarészt egy Xbox One X-en teszteltük, de a PC-s verzióba is belenéztünk egy Intel Core i5-7500, 8 GB RAM és egy AMD Radeon Vega RX 64 társaságában.