EA Sports FC 24 teszt

Link másolása
A cím változott, a játék esszenciája maradt a régi. Az EA Sports FC 24 az unalomig ismert alapokra épít, és habár itt lett volna a tökéletes alkalom a játék megreformálására, a kiadó mégsem élt vele.

Ha egy szóval kellene jellemezni a FIFA-sorozatot, akkor a „kiszámíthatóság” jutna elsőként az eszembe. Az EA minden évben menetrendszerűen szállította le a franchise soron következő iterációját, és tulajdonképpen sosem csapta be a rajongókat. Pontosan azt kapták, amit elvártak a játéktól, se többet, se kevesebbet. Idén ugyan nem FIFA néven, de ugyanezt az élményt igyekszik átadni az EA Sports FC 24, mely ugyan semmilyen módon nem váltja meg a világot, ám így is tartogat pár kellemes újítást. Lássuk, hogy sikerült az EA Sports FC-sorozat debütálása!

 

Az EA sebészi pontossággal adagolja évről-évre az újdonságokat a focis játékaiba, miközben mindvégig egyetlen cél lebeg a szemük előtt: a lehető legkisebb erőfeszítéssel a lehető legnagyobb profitra tegyenek szert. Nyilván egy évente megjelenő sportjáték nem tud minden alkalommal megújulni, és talán nem is kell neki. Épp elég annyi, ha egy kis frissességet visznek az előző évből megismert formulába, és az EA Sports FC 24 pontosan ezt teszi.

A játék alatt a Frostbite motor egy átdolgozott változata dübörög, az animációkról pedig a HyperMotion V-re keresztelt technológia gondoskodik. Ez utóbbi minden eddiginél élethűbb animációkat, egy az egy elleni küzdelmeket, cselezéseket és szereléseket tesz lehetővé a játékban, sőt, a legjobb játékosok ikonikus mozdulatait, valamint futás közbeni mozgásukat is teljes egészében lemodellezték, és viszont láthatjuk őket a játékban. Ezt úgy érték el, hogy a tavalyi Bajnokok Ligája szezonban, illetve a fontosabb kupasorozatok döntő mérkőzésein a stadionokba számtalan mocap kamerát szereltek fel, melyek a játékosok minden mozdulatát rögzítették a meccsek során. Ezeket az adatokat feldolgozva, kiegészítve mindezt az előző években is használt gépi tanulási módszerekkel pedig megalkották az eddigi legautentikusabb focis élményt, amit videojátékban láthattunk.

És ezek az animációk játék közben is visszaköszönnek, fantasztikus élmény egy focirajongónak, amikor a kedvenc játékosának ikonikus mozdulatait reprodukálhatja a játékon belül. Talán külső szemlélőnek nem annyira szembetűnők ezek a változások, azonban akik többszáz órát játszottak az előző FIFA-játékokkal, azok bizony örülni fognak a fejlődésnek. Ezen felül még kiemelendő, hogy minden eddiginél kidolgozottabb animációt kapott a pálya gyepje, teljesen élethűen torzul a labda, illetve a játékosok cipőjének érintkezésekor. Persze ez is egy olyan apróság, ami egyébként egyáltalán nem befolyásolja a játékélményt, de a prezentációhoz igenis hozzáad, és ebben mindig is kiemelkedők voltak az EA Sports focis játékai.

A szembetűnőbb változások közé tartoznak például a meccsek előtti átvezető videók, a mérkőzés előtti és közbeni gyors interjúk, a játékosok bíróval történő interakciói, illetve az új menürendszer. Ezek mindegyike sokat dob a körítésen, ám önmagukban nem sok vizet kavarnak, az első pár alkalom után úgyis elnyomkodjuk őket. Fontosabb újítás az úgynevezett Play Styles-rendszer, mellyel lehetőségünk van teljesen testre szabni a játékosainkat, hogy erősségeiket kihasználva a játékstílusunkhoz szabva még hatékonyabbá tegyük őket.

Ez a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy például a belső védőinket becsúszásos szerelésekre, vagy épp blokkolásokra specializáljuk, a csatárunkat a befejezésekere, vagy épp a tavalyi évben újdonságként behozott Power Shot mozdulatra képezzük ki, a kreatívabb játékosainkat pedig a szabadrúgások, vagy épp a szögletek elvégzésére tökéletesítjük. Ennek a rendszernek hála minden játékosunk irányítása más lesz, és egy újabb réteget ad a taktikázási lehetőségekhez. Összesen 32 különböző módosító közül választhatunk 6 kategóriából, a tökéletes kombinációk megtalálásához pedig aktívan kísérleteznünk kell a csapatunkkal, ami hosszútávon kifizetődik majd.

A gyakorlásunkat nagyban megkönnyíti a teljesen átdolgozott és kibővített Practice Arena, melyben intuitív módon gyakorolhatjuk a különböző meccs közbeni szituációkat. Például szabadrúgásoknál mi határozhatjuk meg a sorfal elhelyezkedését, pontosabban láthatjuk a labda ívét, valamint az elrúgás pillanatában gólszerzés valószínűségét is kijelzi nekünk a játék. Üdvözölendő továbbá, hogy kiterjesztették a cross-play lehetőségeket új játékmódokra is, így már az Ultimate Team Co-Op, VOLTA Football, Co-Op Season és a Clubs játékmódokban is tudunk játszani a barátainkkal, platformtól függetlenül. Persze továbbra is korlátozva van, hogy a PC-sek csak a jelenlegi generációs konzoltulajokkal, az előző generációs konzolon játszók pedig csak egymással tudnak játszani, a Nintendo kézikonzolja sajnos továbbra is ki van zárva a cross-platform játékból.

Nem szabad szó nélkül elhaladni az Ultimate Team játékmódról, mely még mindig egészen pofátlan módon tolja az arcunkba a mikrotranzakciókat, és minden alkalommal, amikor belépünk a játékmódba azt érezzük, hogy unfair szituációkba kerülünk azokkal szemben, akik valódi pénzt költenek a játékon belül. Ettől függetlenül két valódi újítás érkezett ebbe a játékmódba is, melyeknek sikerült kicsit felkavarni az állóvizet. Talán a legfontosabb az, hogy most már női focistákat is igazolhatunk a csapatunkba, ilyenkor a férfi játékosok szintjéhez van igazítva a fizikumuk és állóképességük, így egészen érdekes csapatokat alkothatunk, melyek valahol a szürrealitás és a zsenialitás határán helyezkednek el.

A másik hasznos újítás az úgynevezett Evolution-rendszer, mely lehetőséget ad arra, hogy a bizonyos kritériumoknak eleget tevő, nagy potenciállal rendelkező játékosok statisztikáit továbbfejlesszük különböző kihívások teljesítésével. Ezek könnyen teljesíthető feladatok, és nagyon hasznos elvégezni őket, hiszen egy alacsonyabb pontszámot kapott játékoskártyát is felhozhatunk általa egy számunkra megfelelő szintre. Sajnos nem kapott ekkora figyelmet a menedzser karriermód, melynek újragondolásával már hosszú évek óta adós az EA a játékosoknak. Ugyan most már a való életből ismert menedzsereket is választhatunk a csapatunk élére, továbbá dedikált edzőket hívhatunk annak érdekében, hogy még személyre szabottabb edzéstervet és fejlődési utat adhassunk a játékosainknak. Mindezen felül meccsről-meccsre finomhangolhatjuk a taktikánkat a Tactical Visionnek hála, mely lényegében csapatszinten módosítja a játékstílusunkat. A játékoskarriermód még ennél is kevesebb újítást kapott, és egy minden eddiginél fárasztóbb, könnyed RPG-elemekkel dúsított játékmóddá degradálódott.

És ezzel el is érkeztünk az EA Sports FC 24 legnagyobb problémájához. Akik rendszeresen többszáz órát játszottak a korábbi FIFA-játékokkal, azoknak nem kell ecsetelnem a hosszú évek óta fennálló problémákat a játékban. És sajnos ezek egyikét sem sikerült megoldania az EA-nek, hiába itt az új HyperMotion V, a fejlesztett Frostbite játékmotor, a gépi tanulás, a számtalan új technológia, ugyanúgy irreális módon elesnek a játékosok, áthaladnak a másikon, a labda átmegy a kapus kezén, az AI rettentően balga dolgokat tud produkálni, online meccs közben eldobja a kapcsolatot a játék, és még sorolhatnám. És hiába a névváltoztatás, ez még mindig ugyanaz a FIFA, amit az elmúlt években újra-és újra eladott nekünk az EA. És nem azt mondom, hogy minden évben meg kell újulnia egy évenként megjelenő sportjátéknak, mert nem erről van szó. Hiszen nagyon jó meccseket lehet játszani benne, a prezentáció már így is csillagos ötös (a lelátón ülő szurkolókat leszámítva), és az Ultimate Team játékmód is rettentően addiktív. Viszont a valódi problémákkal és fejlesztésre szoruló területekkel nem foglalkoznak eleget, és így sokadik éve ugyanazokkal a hibákkal találkozni már kicsit fárasztó.

Az EA Sports FC 24 már elérhető PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PC-re és Nintendo Switchre. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.

7.
7.
momant
#6: Tessék? Te miről beszélsz? : ) Soha nem költöttem az alapjátékon felül de pl a rivalsban simán el lehet jutni az elitebe enélkül is csak kicsit több idő. Nekem sem szimpatikus a lehúzás , de a folyamatos picsogás sem anélkül , belegondolnánk mik a nehézségei egy ilyen játéknak. A vásárlások nélkül is el lehet lenni ha épp nem a vb a cél, ha valakinek van rá költse csak .. De ha tudsz mondani élvezhetőbb focis játékot hallgatom... Itt mindig elfogy a tudományotok. Arról beszélek csak , h kva nehéz élvezetes és valósághoz közeli sportjátékoz csinálni. Pláne egy ennyire komplex játékban ahol nem csak azt kell megvalósítanod miként viselkedik egy ember milyen stratégia mentén hanem ezt 22 játékosra kell levetítened. Mindezt úgy , h azt az érzetet keltsd , h te irányítod az egészet , nem pedig az AI on múlik minden. Szóval lehet mondani min kellene igazítani szerinted... itt szokott elhalni ez a beszélgetés...
6.
6.
sasncore
#5: Végre egy boldog játékos. Remélem idén is minden tartalmat beszerzel hozzá, igazi gamer nem nézi mennyit költ. Jó szórakozást, és sok gólt kívánok!
5.
5.
momant
Mindig megy a fifa fika, de Senki nem tud jobbat letenni az asztalra pedig rohadt sok pénz van benne. Nem tud valósághűbb lenni. Senkinek nincs ideje türelme a valóság tükrözésével játszani ahol 100 perc jatek alatt van két gól. Hogy javítanátok? Kíváncsi vagyok. Az , h régen fejlődött nem válasz. Nyilván egyre nehezebb újat mondani, de visszafelé nem lehet lépni. A játék elért egy olyan szintet amin drasztikusan változtatni szinte lehetetlen. Ha lassabb lenne azert menne el a fele jatekos, ha gyorsabb azert. Emellett egy játékos ennél nem tud több dolgot irányítani egyszerre. Eleve ott megvan ... a az egész , h egy embernek kellene 11 embert irányítania egyszerre. Ez lehetetlen. Talán még a taktikai figurák finimhangolhatóságán lehetne csiszolni. Maradt a mozgásformák tökéletesítése, meg néhány tartalombeli újítás. Ennek idén is megfelel a játék ahogy látom. Nem látom egyszerűen a fejlődési lehetőséget egy olyan szimulációban ami a valóságnak is próbál megfelelni. Talán majd ha lesz olyan szinten a 3d. vagy ha egyéb érzékelőket is tudnak alkalmazni a játékban. ( Pl ha csak azt a részét látnád a pályának ahova valóban nézel az jelentősen megdobná sztem az élményt amellett , h valósághűbb játékot adna, de mégsem lassítaná)
3.
3.
Csoki80
Gondolom nincs benne magyar kommentár...
2.
2.
Spazz Maticus
Ez a sorozat már évek óta csak egy mikrotranzakcióval teletömött gyűjtögetős kártyajáték.
1.
1.
Wolverine
A sokadik ugyanolyan Fifa, átcímkézve, friss átigazolásokkal...
Hol vannak már azok az idők, amikor évről évre kaptunk valami újat, ami merőben más volt az előző évihez képest és éreztük, hogy fejlődik folyamatosan a játék.
Sebaj, remélem idén is sokan megveszik majd, hogy jövőre az EA-nek megint ne kelljen megdolgoznia a pénzéért, mivel így is tucatjával fogy.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...