Medal of Honor: Airborne

Miután 2002-ben a Medal of Honor fejlesztőgárdájából 22 programozó kiszállt, és megalapítva az Infinity Ward-ot, nekiálltak a Call of Duty fejlesztésének, az EA második világháborús FPS sorozata hanyatlásnak indult. Persze jó páran ebből semmit se vettek észre, de az igazi rajongók érezték, hogy ezek után már nem azt a MOH-ot kapták, mint korábban.
A Spearhead még elment, kellemes epizód volt, de az azt követő Breakthrough és Rising Sun borzalmas lett. A sorozat a 2004-es Pacific Assault, és a rá egy évre megjelenő European Assault részekkel kezdett újra lábra állni, aztán a Heroes és a Vanguard ismét elhasalt a nagy rivális mellett. Idén megjött az Airborne, és csak reménykedni tudunk, hogy ezúttal egy valamirevaló, igazi Medal of Honor-t kapunk!


A MOH széria tizenegyedik részét, az Airborne-t az EA Los Angeles stúdió fejlesztette, szeptember elején jelent meg PC-re és Xbox 360-ra, míg a PS3-as átírat premierjét sajnos novemberre tolták. A játék ismét a második világháború európai színterére vezet minket, a főszereplő pedig nem más, mint Boyd Travers, az Amerikai Hadsereg 82-es Légideszant Hadosztályának őrvezetői rangban álló tagja. Bizony, amolyan Elit Alakulatosan az ejtőernyősök kapták a főszerepet, velük kell ezúttal bevennünk Európát, és visszaszorítani Hitler halálseregét.


A játék indítása után egy rövid kiképzésen kell részt vennünk, ahol azonnal bedobnak (avagy kidobnak) minket az ejtőernyősök világának sűrűjébe. Repülőgépünk komótosan szeli a levegőt, majd kigyullad a zöld fény, és lehet is ugrani. Mi a mélybe vetjük magunkat, az ejtőernyő kinyílik, a feladatunk pedig nem több, mint elmanőverezni a föld füstbombával jelzett területre. Egy pár ilyen gyakorlóugrás, és indul is a bevetés!


A Husky hadművelet az olaszoknál indítja küldetéssorozatunkat. 1943. július 9-ét írunk, Szövetséges repülőgépek armadája közelít Olaszország felé, fedélzetükön több tízezer fiatal katonával. Mi egy vagyunk a sok közül, parancsunk pedig az, hogy kiugorva a gépből, épségben földet érjünk a megadott helyen, majd csatlakozva az egység tagjaihoz közös erővel legyőzzük Mussolini embereit. A hatalmas utcai harcokon szinte soha el nem fogyó olasz katonákkal nézünk farkasszemet, és persze ott van még a mission objective is, a légvédelmi ágyúk felrobbantása. Nem piskóta!


Ha végeztünk, akkor indulhat a többi küldetés. Utunk ezután a Salermóba vezet minket, az Operation Avalanche személyében, majd irány Normandia és a Neptun Hadművelet, ahol a partraszállást kell biztosítanunk a náci védvonal hátulról való szétbombázásával. A Market Garden-t senkinek sem kell bemutatni, ezt követi az első németországi küldetésünk, az Operation Varsity, majd a nagy finálé, a Der Flakturm.


A küldetések tehát ismét a valós történelemből merített ötletek, igaz a nagy összecsapások itt csak kicsiben elevenednek meg előttünk. Az első négy küldetés átlagosnak mondható, igazából semmi olyan nincs bennük, melyet ne láttunk volna még világháborús játékban. Anélkül, hogy lelőném a végét (igen, a Szövetséges győzelmet), elárulnám, hogy az utolsó két hadművelet mesterien lett megrendezve, és ha másért nem is, ezért erősen ajánlott végigtolni a kampányt.


A játékmenet gyakorlatilag ugyanaz minden helyszínen. Kiugrunk a repcsiből, földet érünk, kinyírunk mindenkit, felrobbantjuk a célpontokat, majd széles mosollyal a szánkon bezsebeljük a kitüntetéseket. A játék kellemesen nagy kihívást nyújt, bár a nehézség itt gyakorlatilag abból áll, hogy az ellenség emberei hatalmas létszámban vannak jelen a pályán, és egy halott helyére mindig beáll egy következő. A célzás se valami jó, hiába sorozzuk a nácikat, fejre is legalább két golyó kell, hogy ellenfelünk végleg megfeküdjön. Kicsit kiábrándító, de legalább nem lehet eszetlenül végigszaladni a pályán – gondolná a laikus ember.


Pedig végig lehet. A teszt során kipróbáltuk, hogy nem állunk le adok-kapokozni az ellenséges katonákkal, hanem átszaladva rajtuk azonnal a felrobbantásra váró agyúhoz rohanunk. Bevált. Szellem módjára tudtunk elrohanni a náci csapat között, azok pedig vagy a meglepődéstől, vagy a mesterséges intelligencia fogyatékossága miatt alig tüzeltek ránk. Persze páran követtek, őket a bunker sarkából egy Thompsonnal simán le lehetett kapni, főleg azért, mert libasorban eredtek nyomunkba. Emellett a barát katonák is megérdemelnek pár mondatot. A játékban mindig előreengednek minket, bárhova is kelljen betörni, és hiába rohanunk vadul a célpontként megjelölt ágyú felé, senki se követ, és még csak nem is fedeznek. Nem lehet velük együtt dolgozni, gyakorlatilag csak arra jók, hogy néhány kósza golyóval megsorozzák a nácikat.


A stukkerek közt legalább nincs hiány. Újra kézbe vehetjük a második világháború összes kedvencét, így a Colt-ot, a M12-es Shotgun-t, az M1 Garand-ot, a BAR-t, a Thompson-t, de még a Springfield-et is. Ha az ellenféltől kívánunk muníciót lopni, akkor rendelkezésünkre áll Mauser, MP40, MP44, G44, és Kark 98k. Nagy újítás a játékban, hogy minél többet harcolunk egy fegyverrel, annál több bónuszt kapunk rá. A gyorsabb újratöltés, nagyobb sebzés, pontosabb célzás ficsőrök bezsebelése mellett puskánkat átalakíthatjuk gránátvetővé, a pisztolyt gyorstüzelővé, gépfegyvereink pedig kaphatnak távcsövet is.


Jó pont továbbá, hogy a küldetések alatt bármerre mehetünk. Nincs lineáris játékmenet, és előre megrendezett esemény, ha kedvünk tartja, akkor már a landolásnál az ellenfél védvonala mögé manőverezhetjük magunkat. A taskokat tetszőleges sorrendben is meg lehet csinálni, ily módon kedvünkre taktikázhatunk a pályán.


A grafika nagyon szép lett, erről az Unreal Engine 3.0 erősen módosított motorja gondoskodik. A lighting effectek jók, a textúra tökéletes, a robbanások gyönyörűek (repkedő darabok, és egyéb nyalánkságok), a pályák kidolgozottsága remek, a karakterek pedig hozzák a megszokott nextgen formájukat. A füst nagyon el lett találva, ilyen grafika mellett a lebombázott európai nagyvárosok pazar összképet mutatnak, és noha azért van egy-két elnagyolt részlet, nagyjából minden a helyére került.


A multiplayer nagyon ott van, bár kicsit ugribugri-rohangálósra vették annak stílusát. Német oldalon harcolva láthatjuk, ahogy az amcsik ejtőernyőikkel megérkeznek a pályára, és még földet sem értek, már lehet őket vadul sorozni. A netkód jól sikerült, kevés a lag, a játék nem szaggat, a többjátékos móka jó hangulatú lett.


Zárásul annyit, hogy nem ez lett minden idők legtutibb második világháborús FPS-e, de az előző Medal of Honor részeknél mérföldekkel jobb. Call of Duty pótléknak remek, kellemesen el lehet vele szórakozni, sőt még az újrajátszási rátája is igen magas. Az egyetlen gond csak az, hogy a legtöbb ATi videókártyát kifejezetten gyűlöli a játék, és el sem akar velük indulni. Ezzel pedig nem kevés játékosnak okoznak bosszúságot!

9.0

Medal of Honor: Airborne értékelés 9.0

Pozitívumok:

  • Második világháború – imádjuk (persze csak játékokban)
  • Történelmi küldetések
  • Ejtőernyős ugrás – bárhol kezdhetünk, bármerre mehetünk
  • A játékmenet nem lineáris
  • A grafika gyönyörű
  • Fegyvereik updatelhetőek
  • Élvezetes multiplayer móka

Negatívumok:

  • Bugyuta mesterséges intelligencia
  • Nincs igazi csapatjáték
  • Egyhangú játékmenet – ölj, robbants, nyerj.
19 komment - szólj hozzá!