Dunkirk filmkritika

A La Manche-csatorna partján közel 400 ezer német harapófogóba került szövetséges katona várta a biztos halált. Otthonuk szinte egy karnyújtásnyira volt tőlük, mégis egészen távolinak tűnt, hogy egyszer még hazajuthatnak.

A második világháború kezdeti éveiben egyértelműen Hitler Harmadik Birodalmának állt a zászló. A német haderő gyakorlatilag ellenállás nélkül masírozott végig Európán, így 1940 májusának elején az Ardenneken át előrenyomulva, a francia-belga határvidéket elérve elfoglalták Hollandiát és Brüsszel térségét, hogy aztán a brit Expedíciós Hadsereg és az 1. és 7. Francia Hadsereg erőit felmorzsolva Abbeville-nél az Atlanti-óceán partján ketté vágják a frontvonalat. Május végére a brit-francia szövetség erői további veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni, hogy május végére Calais, majd Dunkerque külterelete is elessen. A közel 400 ezer szövetséges katona mintegy 5 kilométer széles tengerparti sávon várta a biztosnak tűnő halált, Hitler azonban mai napig vitatott döntése némi lélegzetvételnyi időt nyújtott a La Manche-csatorna partján veszteglő és megmentésre váró katonáknak.

Hitler úgy határozott, hogy leállítja a Wehrmacht előrenyomulását. Korábbi feltételezések szerint attól tartott, hogy a páncélos erők védtelenek maradnak, és a hosszúra nyúlt utánpótlási vonalak még problémákat okozhatnak az egységek ellátásában. Egy másik magyarázat szerint Hitler viszont hitt benne, hogy a Luftwaffe az állandó bombázásokkal nemcsak megtöri, de teljesen felőrli a brit-francia csapatokat és a segítségükre küldött rombolókat. A valóságban azonban csak egy gesztust szeretett volna tenni az angolok felé, annak reményében, hogy ezzel sikerül egyezséget kötnie Churchillel, méghozzá egy későbbi szövetség érdekében.

A rövid történelmi áttekintést nem holmi helykitöltésnek szántam. A Dunkirk ugyanis nem foglalkozik a történelmi tények szájbarágásával, nem időzik el az egyének problémáin, viszont az ő szemszögükből, az ő történeteiken keresztül meséli el a világégés valós, rémisztő borzalmait. Nolan filmje nem is igazán nevezhető klasszikus értelemben vett háborús mozinak, így a Dunkirk nem egy új Ryan közlegény megmentése, amiben a naturalizmus vastagon hozzátett a háborús borzalmak valódi megismeréséhez. Ezúttal az ellenség nem a nácik személyében, hanem golyók, aknák, gránátok, bombák és az egyre inkább fogyatkozó idő formájában ölt testet.

A Dunkirk a képek, a hanghatások és a zene erejében hisz, amelyek felhasználásával ugyanúgy képes megteremteni a feszültséget, nyugtalanságot, ami a kicsit több mint másfél órás játékidő alatt végig a székhez szögez. Amikor egy pillanatra minden elhallgat, és egy szívdobbanás minden szónál többet mond, vagy amikor az égből alá szálló Messerschmitt süvítő motorja a bizonytalanság és a halál szinonimája, akkor tényleg nincs szükség üres párbeszédekre. Merthogy a Dunkirkben nagyon keveset beszélnek a cselekmény hősei. Hősei, ugyanis nincsen kiemelt főhőse a történetnek, amit három helyszínre bontva, idősíkok elcsúsztatásával mesélnek el nekünk - persze a végén minden összeér. A Dunkirk egyszerre játszódik a vízen, a levegőben és a szárazföldön, és mindegyiknek megvannak a maga központi figurái. Farrier (Tom Hardy), aki a katonákat szállító hajókat támadó német légierő gépeit igyekszik távol tartani Spitfire-ével, Tommy (Fionn Whitehead), aki a parton várakozva mindent megtesz annak érdekében, hogy minél előbb hazajuthasson, Mr. Dawson (Mark Rylance), aki saját hajójával indul útnak, hogy megmentse a parton rekedteket, vagy a névtelen katona (Cillian Murphy), aki szinte beleőrült, hogy reményvesztve kell küzdenie az elérhetetlennek hitt életben maradás érdekében.

Különálló történetek, a cél mégis közös, mert a túlélés még akkor is győzelemmel ér fel, ha ez a katonák számára egyértelműen csúfos kudarc. A film hősei közül egyébként többen nem is találkoznak egymással, fogalmuk sincs róla, hogy egyáltalán léteznek, de a háború káoszában mindegy is, hogy a borzalmak elől kinek a közreműködésével vagy éppen önkéntes feláldozásával sikerül megmenekülniük.

A Dunkirk egy nagyon intenzív, feszes háborús ballada, ami egészen új megközelítésben meséli el a háború szörnyűségeit. Nem személyesíti meg a nácikat, és igazából messzire elkerüli, hogy feketén-fehéren ábrázolja a szemben álló feleket. A parton rekedt katonák számára nem is a Wehrmacht tettre kész erői jelentik a legnagyobb fenyegetést, hanem a már említett idő, amivel viszont Nolan nagyon precízen bánt. Tudta, hogy ezt a reménytelennek hitt helyzetet csak úgy lehet hitelesen visszaadni a vásznon, ha minden másodpercet arra használ fel, hogy hűen ábrázolja azt a feszült, nyugtalan állapotot, amit akkor megélhettek a katonák. Ez viszont azt is jelentheti, hogy az egészen új megközelítés miatt nem mindenki lesz kellően fogékony és befogadó a látottakkal szemben. Fontos leszögezni, hogy ez nem egy látványos blockbuster, még ha a rendezés, a büdzsé, a vágás, a fényképezés és Hans Zimmer elképesztő taktusai ezt is vetítik előre. A tempó lehet, hogy rohamléptékű, de az audiovizualitásra szűkített elbeszélés okozhat még meglepetést a teremben ülve.

Gamekapocs értékelés: 9.0

Dunkirk
Eredeti cím: Dunkirk
Rendezte: Christopher Nolan
Írta: Christopher Nolan
Szereplők: Tom Hardy, Cillian Murphy, Kenneth Branagh, James D'Arcy, Mark Rylance, Harry Styles, Aneurin Barnard, Jack Lowden, Bobby Lockwood, Barry Keoghan
Játékidő: 106 perc
Magyarországi premier: 2017. július 20.

44 komment - szólj hozzá!