Joker filmkritika

"Az őrület kicsit olyan, mint a gravitáció - csak egy kis lökés kell hozzá." Arthur Flecket márpedig éppen eleget lökdöste az élet. A Joker félelmetes hitelességgel mutatja be, hogy mit tehet egy beteg elmével a társadalom hitványsága.

A Batman-képregények legikonikusabb története, a Gyilkos tréfa egy kegyetlen, őrült spirálban mutatta be, hogy a legtisztességesebb ember is elveszítheti az eszét egyetlen igazán rossz nap után. Todd Phillips Jokere ennél tovább megy. Felteszi a kérdést, hogy mi történhet egy olyan, alapvetően jóindulatú, de mélységesen sérült lélekkel, akit a társadalom és az emberi gonoszság egy életen át a porba tiport. Ezt a témakört pedig olyan szárazon, olyan elkeserítő realizmussal boncolgatja, ami után Christopher Nolan Sötét Lovag-trilógiája már csak egy délutáni kabarénak tűnik.

A Joker teljes egészében levetette magáról a hagyományos képregényfilmek komolytalanságát. Nyomokban sem emlékeztet a nagy költségvetésű blockbusterekre, hiszen ez egy csontig ható karakterdráma, ami leginkább egy európai művészfilm, vagy egy tragikus színpadi játék jegyeit viseli. Egy lassan fortyogó, óvatos és kimért darab, ami minden percében teljesen lebilincsel. A nyomasztó, sápadt valóságát csak ritkán szakítja fel a hirtelen kirobbanó, de vérfagyasztó erőszak, amikor pedig a történet végén a néző feláll, hogy elhagyja a vetítőtermet, nem érez magában mást, csak tátongó ürességet, undort és borzongást. Nem egy randifilm, na.

Döbbenetes, hogy a rendezői székben az a Todd Phillips ült, akitől jóformán csak néhány középszerű vígjátékot láthattunk, a rezüméjét pedig ezidáig a Másnaposok-trilógia koronázta meg. A filmből árad a Fincher- vagy a Scorsese-féle józanság, ami korszaktól független tükörképet mutat a társadalomnak – és a filmben talán az a legfélelmetesebb, hogy Phillips tükre mennyire tiszta, éles és sajnos a legkevésbé sem görbe. A Joker egyik legnagyobb bravúrja mégis az, hogy nem foglal állást. Nem követel felelősségvállalást a társadalmi elittől, ahogy nem kéri számon az elnyomás alatt elfajuló embereket sem – csak egy sarkított, sötét képet fest arról, hogy milyen extrém helyzethez vezethet a középosztály eltűnése és a lelki problémák társadalmi szintű elhanyagolása.

Arthur Fleck (Joaquin Phoenix) Gotham hanyatló városában él, ahol szerény utcai bohócként tengeti a napjait. A nehéz, megalázó munka után egy szegényes lakásba tér haza, ahol öreg, ápolásra szoruló édesanyja (Frances Conroy) várja őt. Esténként együtt nézik Murray Franklin (Robert De Niro) népszerű talkshowját, hiszen a kilátástalan helyzetű Arthur minden nap arról álmodozik, hogy egyszer belőle is sikeres komikus válhat. A szegénység és az egyre élesedő társadalmi feszültség azonban újra és újra megtöri a komoly mentális zavarokkal küzdő férfit, ezek a körülmények pedig egy olyan sötét úton indítják el őt, amely egy teljes átváltozáshoz vezet. A finálé után végre úgy megérthetjük a popkultúra egyik legnagyobb gonosztevőjét és a karakterének összetettségét, mint ahogy eddig még soha.

A saját létezését is kétségbevonó, megbecsülésre és szeretetre vágyó bohóc története elsőként A gépész rideg őrületére emlékeztetett, de hamar beláttam, hogy Phillips filmje valójában Martin Scorsese és Robert De Niro közös munkássága előtt hajt fejet, teljesen leplezetlenül – egyáltalán nem véletlen, hogy a 76 éves színész játszotta itt is a talkshow-vezető szerepét. Arthur Jokerré válása épp annyira hasonlít a Taxisofőr borzasztó, társadalmi megvetettségből fakadó agresszív lejtőjére, mint A komédia királya képzelgésektől fűtött delíriumára. Túlzás lenne azt állítani tehát, hogy a Joker műfajteremtő lenne – messze áll ettől. Az viszont kétségtelen, hogy nagyon kevés film tud ennyire hatásosan elmesélni egy ilyen relatíve egyszerű, de mégis borzasztóan fontos történetet.

A film pedig közel sem lenne ilyen lebilincselő Hildur Guðnadóttir kísértetiesen lappangó zenéi, illetve Joaquin Phoenix zseniális alakítása nélkül. Igen, a csontjaira lefogyott színészre egészen fájdalmas ránézni, a beteges, éles nevetése (amiből szerencsére meghagytak néhányat a magyar változatban is) hallatán pedig egyszerűen feláll az ember hátán a szőr, de nem ez az, ami miatt Phoenix kenterbe veri Jack Nicholson vagy Heath Ledger Jokerét is. A Puerto Ricó-i származású színész számára nem idegenek a mélyen tragikus szerepek, de az egészen megdöbbentő, hogy a lelki fájdalmakat és a mindennapok melankóliáját mennyire hitelesen, milyen apróbb nüanszokkal vegyíti a karaktere pszichés zavaraival.

Nézőként hosszú ideig könnyen szimpatizálhatunk Arthur Fleck karakterével, hiszen egy valóban tragikus, velejéig pesszimista történetről van szó. Meg merném kockáztatni azt is, hogy a főhősünk keresztneve sem véletlenül lett az ami, hiszen egész egzisztenciája megegyezik a Schopenhauer-féle koldus rémálmával. Egyik napról a másikra él az élet morzsáin, hogy másnap újra szenvedhessen. Csak a művészetében lel némi nyugalomra, de a szenvedő bohóc önmegvalósítása is csak további fájdalommal jár. Ezt az összetett, szánalmas karaktert Joaquin Phoenix mindössze néhány pillantással, némi görcsös kézmozdulattal, vagy egy-egy groteszk tánclépéssel mutatja be, teljesen kifogástalanul.

A Warner rengeteg mellélövés után végre ismét hatalmasat durrantott egy DC-filmmel – a kérdés csupán az, hogy innen hova tovább? Habár a Joker az alacsony költségvetése ellenére is kiváló lett és kellőképp meg is ágyazott egy potenciális új Batmannek (nem, nem Robert Pattinsonnak), mégsem gondolom azt, hogy a karakter működhetne a Denevérember mellett – vagy ha igen, akkor megint valami nagyon különlegeset kéne előrántaniuk a kalapból. A film nagy erőssége, hogy nem volt benne egy bőregérnek öltözött Sötét Lovag, aki mindent helyre tehet – csak enélkül bontakozhatott ki Arthur személyisége igazán, amihez valljuk be, egyszemélyes show dukál.

Én örülnék a legjobban annak, ha meghazudtolnának, és Todd Phillips nyomasztó pszichothrillere egy új korszakot vezetne be a DC-mozik történelmébe. A Marvel látványos, könnyed popcornfilmjei mellett simán elférne egy olyan vonal, ami időnként jól gyomron vág és visszaránt a nyirkos valóságba. Aki persze erre vágyik, az az Oscar-szezonban évről-évre megkapja a drámaadagját, de milyen frankó lenne már, ha a jelentőségteljes történetmesélésre a képregényfüzetek excentrikus hősei is gyakrabban lennének képesek!

Gamekapocs értékelés: 9.0

Joker
Eredeti cím: Joker
Rendezte: Todd Phillips
Írta: Todd Phillips, Scott Silver
Szereplők: Joaquin Phoenix, Robert De Niro, Frances Conroy, Zazie Beetz, Brett Cullen, Shea Whigham, Bill Camp, Glenn Fleshler, Leigh Gill
Játékidő: 121 perc
Magyarországi premier: 2019. október 3.

38 komment - szólj hozzá!