A kaptár – Raccoon City visszavár filmkritika

Egészen rövidre zárhatnám ezt a kritikát, mert igazából nem sok mindent lehet elmondani a Resident Evil-sorozat újabb megcsúfolásáról. Az is beszédes lenne, ha csak annyit írnék, hogy mi végigszenvedtük, hogy nektek már ne kelljen. Természetesen nem lesz ilyen egyszerű dolgom, kénytelen leszek részletekbe bocsátkozni és megindokolni, hogy szerintem ez a Resident Evil-film miért szarabb még az évekkel ezelőtt szintén végigszenvedett A Kaptár - Utolsó fejezetnél is. Pedig ugye a léc ott sem volt már magasan, de az állítólag keményvonalas Resident Evil-rajongó Johannes Robertsnek csak sikerült az újabb hullagyalázás, igaz ebben most is vastagon benne volt a keze Paul W.S. Andersonnak, aki ezúttal producerként taposta meg páros lábbal a Capcom több mint 25 éve sikeres franchise-ának kétes hírű, amúgy is szegényes (saját) filmes hagyatékát.

Pedig az A kaptár – Raccoon City visszavár tényleg megpróbálja feledtetni Alice korábbi rémtetteit, hiszen ezúttal az alapanyagot tiszteletben tartva, az ismerős karaktereket felvonultatva, az első két rész cselekményét összemosva ismerhetjük meg a gáltástalan Umbrella Corporation kísérleteiből eredő következményeket. Ugyan a jelenlegi viszonyok között szűkösnek számító 25 millió dolláros költségvetés nem vetít előre látványos megoldásokat, de miután egy horrorfilmről beszélünk, nagyon sok kreativitással át lehetett volna hidalni a büdzséből eredő hiányosságokat. Mert például feszültséget teremteni, esetleg egy épkézláb történetet elmesélni vagy nem papírmasé unalmas karaktereket felskiccelni biztosan nem kerül ennyibe. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a rendező nem tesz erre kísérletet, de a kicsit több mint 100 perces játékidőnek nagyjából az első 20 perce tartja valamennyire magát, utána teljesen darabjaira hullik az illúzió. Pillanatok alatt feltárja lapjait a film és kiderül, hogy megint a bazári gagyival, az ipari hulladékkal kell megelégednie szerencsétlen rajongóknak. Mert a forgatókönyv - amit amúgy a rendező írt - egyetlen épkézláb koherens pillanatot nem tartalmaz, a karaktereket két helyszínre szeparálja, hogy aztán semmi, de az ég egy adta világon semmi érdemi ne derüljön ki az Umbrella tevékenységéről, a Racoon Cityben zajló furcsaságokról vagy éppen a karakterekről. Az például kifejezetten vicces pillanat, amikor Claire Redfield (Kaya Scodelario) megérkezik a városba, majd úgy tör be a testvére, Chris Redfield (Robbie Amell), a S.T.A.R.S. rendőrének otthonába, hogy utóbbi észre sem veszi azt. Ahogy az sem tűnik fel neki, hogy a szomszéd már lényegében zombiként csócsálja a családtagokat. 

De a forgatókönyv teljesen kilúgozza Jill Valentine-t (Hannah John-Kamen), Albert Weskert (Tom Hopper), de talán Leon S. Kennedyvel (Avan Jogia ) bánik el a legcsúnyábban. Hiába zöldfülő újonc a rendőrőrsön, a játékokból azért tudjuk, hogy mindezek ellenére egy talpraesett, bátor, karakán hős. A filmben mégis sikerült egy kétbalkezes, nyámnyila balfékként bemutatni, hogy az ügyeletes hülyegyerekként ne csak a filmbéli partnerei, de mi nézők is röhöghessünk rajta, ezzel oldva a nyomasztó, horrorisztikus hangulatot. Persze ehhez nem ártott volna, ha utóbbiból mutatnak is valamit, de attól valami nem lesz ijesztő, hogy a fegyver torkolattüze által megvilágított tök sötétben követjük végig, ahogy Chris Redfield bunyózik a zombikkal.

Az egydimenziós szereplők csak úgy sodródnak A-ból B-be, a cselekményt a hülyeség hajtja előre, miközben véletlenszerűen zajlanak a különböző, logikátlan események. Az egészet aztán megfejelték minden idők egyik legnevetségesebben gagyi CGI-jával. Kínos volt nézni a szörnyeket, a különböző effekteket, a film végén a nagy robbanás és a tehén esetét pedig egyszerűen még mindig nem tudom hova tenni.

Mégis ki gondolta, hogy ennek a mosléknak ebben a formában moziban a helye? Már a TV számára is megalázó, hogy ezt valaki rá merte ereszteni a VOD-kínálatra, de azért elég komoly önbizalomra utal, hogy a gyöngyvásznat is megszentségtelenítik a készítők. Végülis megtették ezt Alice kalandjaival is, és mivel a gagyira, a szarra mindig is volt, van és lesz igény, feltételezem, még így is rentábilis egy-egy ilyen projekt, ami már csak a negatív visszhangja miatt is becsábítja a nézőket. És amíg kinyitjuk a pénztárcánkat, addig néhány évente megkapjuk az újabb és újabb hullagyalázást. Kár, hogy én ezt a durván 107 percet már sosem kapom vissza az életemből, így ha tehetitek, ti válasszatok valami értelmesebb időtöltést. Higgyétek el, jobban fogtok járni!

Gamekapocs értékelés: 2.0

Rendezte: Johannes Roberts
Szereplők: Hannah John-Kamen, Kaya Scodelario, Neal McDonough, Tom Hopper, Robbie Amell, Avan Jogia, Donal Logue
Játékidő: 107 perc
Hazai premier: 2022. január 6.