Két év után ismét hallat magáról az Eight Days

  • Írta: fojesz
  • 2008. február 28.
  • Hír
Link másolása
A 2006-os E3-on bemutatkozott, mindenkit ámulatba ejtett, majd közel évre eltűnt a szemünk elől a kizárólag PlayStation 3-ra készülő Eight Days.
A 2006-os E3-on bemutatkozott, mindenkit ámulatba ejtett, majd közel évre eltűnt a szemünk elől a kizárólag PlayStation 3-ra készülő Eight Days.



Múlt héten zárt ajtók mögött mutatták be a Sony londoni csapatának játékát, mely nyolc napot fog feldolgozni, s nyolc amerikai államban játszódik majd. A készítők szerint a pályák hatalmasak lesznek, ám nem lesz időnk nézelődni, hiszen a nyolcnapos határidő miatt sietnünk kell, a cselekmények folyamatosan sodornak előre bennünket. A játékba beépítik a Google Maps-et, továbbá óránk is lesz, mely a valós időt méri majd: ennek megfelelően ha éjszaka játszunk, akkor éjszaka, ha nappal, akkor nappal lesz. Az Eight Days két főszereplője közül egyelőre nem dőlt el, hogy melyiket irányíthatjuk majd: egyikük a rosszfiú, aki bosszút akar állni a játékban szereplő bűnszövetkezeten, másikuk pedig a jó zsaru, akik elrabolt fiáért keresi a bandát - a közös végcél - azaz a bűnözők felszámolása - érdekében a játék végéig együttműködnek majd. Bár a 2006-ban látott trailer renderelt volt, a fejlesztők szerint a grafika rendkívül meggyőző lesz: a Killzone 2 részletességére és az Uncharted bámulatos animációira számíthatunk. A megjelenés októberre van kitűzve.
13.
13.
Optimus Prime
Már láttam ezt a videót. Nagyon jó, ha in-game. Ha renderelt, semmi különös. Hisz nem mutat semmit. Két jófiú leszdei a rosszfiúkat, majd a végn minden bumm!

Sose értettem egy sima játék hogy lesz mindig olyan népszerű.
12.
12.
Pain
Holnap jön meg a PS3am :D már ideje volt újítani!

Ezt a játékot nekem is meg kell szereznem rá az biztos!

Amugy MGS4et nem tudjátok mikortól lehet venni?
11.
11.
girgosz
Na végre megint Eight Days!

Hű annó mennyiszer megnéztem ezt a trélert. ondjuk aki erről 1 percig is elhitte hogy nem renderelt az ne játszon videójátékokkal.



"A Killzone-ról is volt ilyen, az is renderelt volt."

Azért mondjuk a killzone 2 most is majdnem olyan jól néz ki csak a mozgások meg az A.I. kevésbé élethű a render vidihez képest.
10.
10.
westZsolt
9.
9.
fojesz
Mint azt írtam a hírben, a videó teljes mértékben renderelt. Ez egy kétéves trailer, azóta sok minden kiderült már. A Killzone-ról is volt ilyen, az is renderelt volt.
8.
8.
Pekferi
sztem render egész..célkereszt meg azé van benne, h elhitessék h ingém
7.
7.
Dr Kratos
6.
6.
Vincenzo
Ha a játék is ilyen lesz mint ez a videó(de legalább megközelítő) akkor ez szerintem a must have kategóriába sorolható.
5.
5.
bb9192
amikor átugrik az autó felett, akkor is ott a célkereszt. mellesleg mutatja milyen fegyver van nálad és, hogy mennyi töltényed maradt.
4.
4.
nimat16
na nehogy azt higyjétek már hogy ez real time volt,egyébként meg ezt a videót adták már a 2006os e3-on.Egy jól megcsinált render az egész.
3.
3.
koffein
az ilyen játékok miatt fogok ps3at venni. Kúrvajó.
1.
1.
Callation
Jól néz ki de kár hogy nem jelenik meg Pc-re!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...