Az Electronic Arts bejelentette a FIFA 11-et, leleplezték az első újdonságokat, küldtek néhány képet az új részről, és elárulták, hogy félnek a Pro Evolution Soccertől.

A FIFA 11 egyik legnagyobb és egyben talán legérdekesebb újítása a Personality+ lesz, amelynek köszönhetően minden játékos a saját személyiségének megfelelően fog viselkedni a pályán. Az EA ígéretei szerint minden játékos hasonlít majd a valódi énjére, a fejlesztők körülbelül 1700 ember segítségével állapítják meg, hogy ki hogyan játszik a pályán. A Personality+ 36 külső tulajdonságot és 57 jellemző vonást tud megkülönböztetni, amely alapján a játék "kiszámolja", hogyan viselkedjenek a virtuális focisták. Mindez a játékban úgy nyilvánul meg, hogy valamelyik játékos kreatívabban tud passzolni, valaki pedig biztosabban tud messziről kapura lőni és így tovább.
A játék most már több testtípust ismer majd, amelyek szintén befolyásolják a játékmenetet. Ugyanígy fejlesztették a mesterséges intelligenciát is, de a kapusokat a játékosok panaszai miatt butították, noha a hálóvédők jóval több akrobatikus mutatványra lesznek képesek, mint eddig. A FIFA 11-ben Pro Passing címszó alatt a passzolás is élvezetesebb lesz, a játékosok pontosabban adják át a labdát, ezáltal pedig hatékonyabbak is lehetnek majd. Fejlődik a grafika az ígéretek szerint, fent már láthatjátok az első összehasonlító képeket. A játékosok az új részben már a meccs alatti kántálásokat is átalakíthatják, maguk is felvehetnek új dallamokat.
A FIFA 11 ősszel érkezik az összes létező platformra, még PlayStation 2-re is, ha minden igaz, a következő hetekben kapunk még új információkat. Az EA munkatársai azt is elárulták, hogy tartanak a Pro Evolution Soccer visszatérésétől, mert ahogy ismerik a japánok hozzáállását, mindent meg fognak tenni, hogy újra a csúcsra törjenek. Ezért is játszanak nagyon sokat a PES-sel a srácok, mert tanulni akarnak a Konamitól. Ősszel eldől, hogy idén ki csinált jobb focijátékot.

Ez volt az első FIFA 2000 óta amit nem vettem meg, mert nem érdemes rá. Amúgy meg erős a gyanúm, hogy ezek képesek lesznek kiadni a 07et.... Miért nem érdemlünk olyan játékot PC-re, mint konzolra??
Fura hogy az EA mindig a vb-s játékai után adta ki a legjobb fifákat, legalábbis szerintem. 2003,07 :)
Amúgy nálam a 3 kedvenc ez a 2 és a 10-es.
PC-n tedd hozzá mindig, és sztm ideje lenne észre venni itt a konzolok tarolnak, már rég nem érdekel senkit a pc-sek mivel és mit szopnak.. már bocsánat :/
Főleg ez a FIFA Onlány béta.. ha csatlakozik hozzám egy játékos vagy én máshoz eszméletlenül szaggat... na és persze a 1 seces laggok.
20 mbit-es netem van meg hát singlébe tökéletesen fut a játék...
"Időközben megtudtuk, hogy a régi grafikus motorral FIFA már nem fog megjelenni PC-re a FIFA 11 a next-gen konzolokra korábban megjelent verzióval fogja magát képviseltetni személyi számítógépeinken is, úgyhogy érdemes már most nekiállni a gépfejlesztésnek, mert a fejlődés a hardverigényeket is durván érinteni fogja..." pc guru
Ezt minden évben hallom ,de pc.-n valami síralmas ...
Arshavin lába elsüllyed a talajban, Ashley Cole a levegőben pózól, közben a seggére csap, Terry arca csupa érzelem, aztán ott van hátul Alex aki talán lőni készül labda nélkül..
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.