Újra a San Andreas miatt perelik a Rockstart

  • Írta: fojesz
  • 2010. december 10.
  • Érdekesség
Link másolása
Hat évvel a megjelenése után sem ültek le a kedélyek a Grand Theft Auto: San Andreas körül, legutóbb éppen a Cypress Hill néhai háttérénekese perelte be a Rockstart, amiért az - állítása szerint - jogtalanul használta fel a kinézetet és a háttértörténetét a játék főszereplője, CJ kitalálásához.

Ha úgy tetszik, a Rockstar az egyik legdörzsöltebb fejlesztő csapat, elvégre szinte minden játéka után megpróbál valaki pert akasztani a nyakába. A legnagyobb botrányt kétségtelenül a Grand Theft Auto: San Andreas okozta, ha emlékeztek, a Hot Coffee modifikáció után gyakorlatilag keresztes hadjáratot indítottak a népszerű játékkal szemben.

A mostani ügy kissé más, ezúttal nem közfelháborodásról van szó, csupán egy magánszemély - Michael S. Washington - 6 évvel a játék megjelenése után jött rá, hogy a San Andreas főhőse, Carl "CJ" Johnson tulajdonképpen az ő életét dolgozza fel, sőt még a külsejét is róla mintázták a rockstaros lányok és fiúk.

Washington szerint még 2003-ban kereste meg őt a Rockstar, akik éppen információt gyűjtöttek az utcai életről az új játékhoz. Washington, aki akkoriban modellként és a Cypress Hill nevű banda háttérénekeseként dolgozott, elmondta, hogy körülbelül két órát beszélgetett a srácokkal a bajos gyerekkoráról, állítása szerint itt árult el például arról is részleteket, hogy hogyan bandáztak a helyi srácok bicikliken.

Az interjú után a Rockstartól azt az ígéretet kapta, hogy meg fogják keresni, ha az általa elmondott információkat végül felhasználják a játékban, azonban erre nem került sor, és ő el is felejtkezett az ügyről, míg az unokaöccse idén júliusban meg nem mutatta neki a játékot. Mikor megkereste a csapatot, azt mondták neki, hogy az infókat valóban nem használták fel, CJ külsejét pedig köztudottan Christopher "Young Maylay" Bellardról mintázták, akik a hangját is kölcsönözte a főhősnek. Az ügy annak fényében is érthetetlen, hogy Washington neve szerepel a játék stáblistájában.

Mindez nem hatotta meg a kollégát, most 250 millió dollárt követel a Rockstartól kártérítésként, ami a San Andreas - az ő becslése szerint - egymilliárdos nyereségének a negyede.

20.
20.
joati
#18: Szívemből beszéltél teso :-). Velem előfordult a VC alatt hogy csak órákig repültem a helivel a város felett és hallgattam a zenét. Bár nálam ( talán a koromnál fogva ) hangulatban jobban bejött a VC , a tartalma miatt csak egy puniszőrszállal marad le a SA.
18.
18.
X-Master
Szerintem ez az egész csak azt bizonyítja, hogy a San Andreas egy akkora játéktörténelmi legenda, hogy még 6 év után is foglalkoznak vele. Ezek a pereskedők meg csak irigyek, hogy a Rockstar sikeres. Jack Thompsont is elhalgattatták, pedig nem volt kis falat.

A San Andreas pedig még 6 év után is a legjobb játék a világon. Sosem felejtem a napot amikor először játszottam vele, ahogy azt sem amikor először láttam GTA-t ( a 3-at), és amikor végre lett egy jó gépem örömkönnyeket hullattam, mikor beléptem Vice City-be. Ilyen élményeket pedig nem sok játék vált ki az emberből. Kár hogy a GTA 4 nem lett olyan jó, de remélem a következő már olyan jó lesz, mint a San Andreas. A zenékről, amiket pedig a rádión keresztül ismertem meg, meg a hangulatról nem is beszélve. A San Andeas olyan mint kedvenc zenekarom a Static-X: elsőre nem tudtam befogadni a hihetetlenül "más, mint a többi" élményt, aztán ahogy többet hallgattam/játszottam kedvenceimmé váltak.
Az elején pl. jobban tetszett a Vice City a hangulata miatt, de aztán rájöttem hogy a San Andreasban túl sok a kultúrsokk, annyi mindent lehet benne csinálni, és minden területének megvan a saját kis hangulata, ami jobbá teszi bárminél.

HAJRÁ ROCKSTAR, JÖHET A VICE CITY 2 , AZTÁN A SAN ANDREAS 2!!!!
17.
17.
Raam989
1. Washington úrnak nem úgy pöfékel a pénzszállító fekete vonatja, ahogy annak mennie kéne.
2. Ha az ő életét dolgozza fel a játék története, akkor most azonnal le kéne csüccsenteni kb életfogytig, mert ez felér egy bűnbeismerő vallomással...
16.
16.
biztos elfogyott a pénze a drogra.
15.
15.
joati
#14: De ha egyszer most ért a játék végére , és abban a pillanatban megvilágosodott " de hisz ez az én életem , és ezek ellopták ,megyek gyorsan perelni" :-D.
14.
14.
Mortis
Az egészben az a legviccesebb, hogy most jut eszébe. 2010-ben. :D
13.
13.
Joc1
sok esze lehet ha tudja hogy játékot csinálnak az életéből és 6 év után veszi észre hogy már létezik...
gyerekek mindenki alaposan nézzen meg minden bokrot a gémben hátha valamelyik olyan mint a miénk és helllo 250 millió $ :DD
12.
12.
shooter1234
Ehh, jó "korán" játszott ez a gyerek a játékkal, látszik hogy "nagyon" érdekelte a dolog.....
11.
11.
hakydakillah
Már kétszer végignéztem a videót, de a nevemet nem találom… Pedig a játékban az egyik edzőterem pont úgy néz ki, mint az enyém, és perelni szerettem volna őket :-)
10.
10.
fojesz
#9: 5 perc környékén.
9.
9.
ilor14
a videó hanyadik percében van az a gyerek neve? xD
8.
8.
Top Secret
#4: Na itt a lényeg nincs semmi kézzel fogható dolog amivel tudja igazolni a dolgokat.Szánalom az egész.
7.
7.
wildláma
hát én is akkro beperelem, mert ... mittudom én ... rólam mintázták a ... őőő ... az egyik járókelőt!!!!!!!! hát ezért sólyosan megsértettek, ezért 347 millió amerikai dollárt fogok belőlük kikaparni!
6.
6.
NECROSMOKE
Ez hülye.Örvendenie kellene,hogy itt legalább fontosabb szerepe van mint háttérénekesként lol
4.
4.
JcGross
Ha nem kötöttek szerződést akkor a tökömet se fogja érdekelni mit ugat, de az fontosabb, hogy a bírót sem!
2.
2.
petimanus
Nekem az a gyanúm, h pénz híján van, azt gyorsan kéne neki sok...De Rockstar már jócskán benne van a peres ügyek lerázásában, szal csak álmodozzon nyugodtan :P
1.
1.
hakydakillah
Hát érdekes egy ügy… Hiába van benne a stáblistában.. Ennyi év után ezek csak szavak, addig amíg nincs írásos bizonyítéka a megállapodásról, addig szerintem csak feleslegesen égeti magát… A stáblista az egyetlen kapaszkodó, de az se sok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...