Megvannak az új Tomb Raider film írói

  • Írta: zoenn
  • 2011. május 6.
  • Cooltúra
Link másolása
Alakul a stáblista az új Tomb Raider mozi kapcsán, mely ezúttal nem Angelina Jolie harmadik eljövetelét vonja maga után, hanem mindent elölről kezdenek. Az Oscar-díjra jelölt Mark Fergus és Hawk Ostby írja majd a forgatókönyvet, ugyanazok a személyek, akiknek az Iron Man scriptjét is köszönhetjük.

Úgy látszik, jó kezekben lesz a Tomb Raider filmes rebootja, hiszen az Iron Man igazi bombasztikus akciófilmként vonult a történelembe, s ha hasonló identitás vezérli Mark Fergus és Hawk Ostbyt, akkor már nyert ügyük van Lara Croft rajongóinak. A frissített stáblistában egyébként helyet kapott Graham King és Tim Headington is, mint a film producerei.

Az írók következő munkáját legkorábban nyáron láthatják a mozibajárók, akkor jön ki ugyanis a Cowboys & Aliens, mely szintén egy érdekes elgondolás lesz a vadnyugati világba szakadt űrlényekről. A főszerepet Harrison Ford és Daniel Craig játssza majd. E film már készen van, így semmi nem akadályozza meg Fergust és Ostbyt, hogy lekarcolják az új Tomb Raider szövegkönyvét.

"Örömmel dolgozunk együtt Graham Hillel és félelmetesen jó csapatával, és arra törekszünk, hogy írjunk egy jó sztorit Lara Croft származási történetével kapcsolatban, megszilárdítva ezzel helyét Ellen Ripley és Sarah Connor mellett a női akcióhősök panteonjában" - nyilatkozta a két forgatókönyvíró.

A játék kiadója, a Square Enix nagyszerűnek tarja, hogy ilyen remek kaliberű írótehetségek munkálkodnak az új Tomb Raider filmen, remélik, hogy ezt majd a kész mű víziója is tükrözni fogja.

Angelina Jolie főszereplésével készült eddig két Tomb Raider film a Paramount megbízásából, ezek 2001-ben és 2003-ban együttesen 432 millió dollárt termeltek a kasszáknál. Reméljük, hogy az új kivetülés is hasonló sikereket könyvelhet el.

7.
7.
Solid Snake1984
Helloka!

Nem tudom mit gondolnak a készítők, de Camilla Ludington nem lenne rossz választás,de Mandy Moore sem rossz. Sőt!

Nézzétek csak!:
http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://musicwalls.org/walls/mandy_moore_closeup_wallpaper-wide.jpg&imgrefurl=http://musicwalls.org/mandy_moore_closeup_wallpaper-wallpapers.html&h=1200&w=1920&sz=429&tbnid=ojCJOGVIwvmNuM:&tbnh=90&tbnw=144&prev=/search%3Fq%3Dmandy%2Bmoore%26tbm%3Disch%26tbo%3Du&zoom=1&q=mandy+moore&usg=__hTi4GzDedgWgOg1xf3iYOz6p4VA=&docid=u7FjXVU2jfwBJM&hl=hu&sa=X&ei=oilDUdjDMI_Oswal4oGADA&sqi=2&ved=0CEMQ9QEwBA&dur=270
6.
6.
Neo1989
Valahol mindig reménykedtem hogy lesz 3.-rész , és lám imáim meghallgattattak :)
5.
5.
MeTT1047
álitolag a House-os Olivia Wilde-ot akarják a szerepre
4.
4.
Józsi_Doe
Először azt akartam írni hogy Jolie már öreg ehhez a szerephez, de aztán láttam hogy még csak 36 éves(egy tizessel többnek néztem :)), úgyhogy még simán beleférne a szerepbe.
3.
3.
Mortis
Persze, Ripley meg a Sarah Conor mellé. Hóóóóóóóóógyne...

Csak legyen egy élvezhető popcorn, aztán jóban leszünk. :)
1.
1.
keiji maeda
lehet lesz belőle valami jó is , az elöző tomb raider filmek nem voltak jók :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...