Wii U-ra is megjelenhet a Battlefield 4

  • Írta: fojesz
  • 2012. augusztus 8.
  • Pletyka
Link másolása
Most, hogy a Wii U premierje gyakorlatilag a küszöbön van, egyre szaporodnak a pletykák az új konzol körül. Most éppen arra derült fény, hogy bár a DICE annak idején belevágott a Battlefield 3 Wii U-s verziójába, végül ezt a projektet az EA elkaszálta, és ráállította a srácokat a Battlefield 4 portolására.

Ha nem csal az emlékezetünk, annak idején a Wii U első promóvideójában a Battlefield 3 is feltűnt, mint a platformot erősítő cím, azonban most már valószínűleg tudnánk róla, ha a játék valóban megjelenne a Nintendo konzoljára. Nos, mint azt a Wii U Daily megszellőztette, a projekt tényleg készülőfélben volt, azonban az EA később a fejlesztés leállításáról határozott.

Ennek az oka állítólag, hogy a kiadó hosszasan vitázott a Nintendo-val az Origin integrálásáról, így tavaly inkább lelőtte a projektet, majd a fejlesztőket hozzácsapta a Battlefield 4-en dolgozó brigádhoz: végeredményképpen jelenleg a Battlefield 4 Wii U-s átirata készül náluk, természetesen érintőkijelzős irányítással és minden földi jóval.

Az Electronic Arts úgy nyilatkozott a hír kapcsán, hogy ez "egy régi pletyka", és a Battlefield 3 továbbra is PC-n, PS3-on és Xbox 360-on lesz elérhető. A Battlefield 4-ről egyelőre annyit tudni mindössze, hogy jövő ősszel tartják a bétatesztjét - a további infókat későbbre ígéri a kiadó.

4.
4.
Gamelord
Én egy 2D-s Metroid-nak örülnék, meg persze a SMB 4-et várom leginkább, ami elvileg jövőre jön. 1 Zelda, 1 Mario, meg még pár Ip, és én elégedett lennék. Meg az mmo-k amikről szó volt, hogy a wii u erőssége lehet.
3.
3.
DON GONDOCS
Hát jöhetne egy Metroid, Maniac Mansion, contra
2.
2.
p3ti
Jó lenne ha inkább az exclusive felhozatalt erősítené a nintendo , a többire ottvan a másik 2 konzol . Pl. Xbox liveal nem nagyon tud lépést tartani az internet része... ezért számomra nem vonzóak a multiplatform címek . Inkább a sajátos címekre lennék kíváncsi , pl. zelda vagy vmi resident evil .
1.
1.
DON GONDOCS
Oké kellenek a sikercímek wii-ura de remélem jön valami egyedi fps is a Zombi-u-n kívűl.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...