Több mint 10 évig támogatják az Xbox One-t

  • Írta: zoenn
  • 2013. szeptember 26.
  • Hír
Link másolása
Az Xbox fejese, Phil Harrison az Eurogamer Expo 2013-on megerősítette, hogy a cég több mint tíz éves életciklussal számol az Xbox One esetében. Emellett a Kinect 2.0-ról is elhintett pár érdekességet.

A Microsoft sajtókonferenciát tartott a jelenleg is zajló Eurogamer Expón. Phil Harrison, az Xbox-brand elnöke kifejtette, hogy a november 22-én megjelenő Xbox One esetében több mint tíz éves életciklussal számolnak, tehát legrosszabb esetben is 2023. novemberéig biztosan érkeznek rá tartalmak.

Ami az új Kinectet illeti: az Upload Studio lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy a szenzorral kommentárt rögzítsünk a videónk alá. Ha valakinek a barátaink közül megtetszik az adott játék, akkor egy felugró ablakban található linken keresztül megvásárolhatja az adott címet.

A Kinect két beszédhangot képes megkülönböztetni egyszerre, azaz, ha barátunkkal egymás szavába vágunk, akkor is felismeri a résztvevőket a kamera, s még a sötétben is képes szájról olvasni. A Kinect Sports Rivals például 1400 pontot különböztet meg az arcon, s ez alapján készíti el a játékos 3D-s arcát a sportjátékban.

A Forza 5 is saját prezentációt kapott az expón, itt megtekintheted teljes egészében:

28.
28.
supair
#27: Ezért utálom a sok buta csókát többek közt.
A DDR3-as ramon lovagolnak,persze tovább nem látnak, mert nem is néznek.
Még mindig úgy gondolom,hogy rövid időn belül lesznek itt még tágra nyitott szemek,és nagy pofáraesések.
27.
27.
Yami
#12: A GDDR5 felépítéséből adódóan dolgozik magas késleltetéssel, nem azért mert az évek során senkinek nem sikerült egy épkézláb memóriavezérlőt összedobnia hozzá.

Direkt úgy lett kifejlesztve ez a fajta memória, hogy a multiple I/O és a nagy sávszélesség oltárán beáldozták az alacsony késleltetést. Ugyanis a videokártyáknál ez nem számít, mivel erősen párhuzamosított rendszerről van szó. Ha a GPU-nak várnia kellene egy művelet miatt az adatokra (azaz szaknyelven "stall"-ba kerülne) akkor egyszerűen fogja és továbblép egy másik műveletre és visszatér ha az adatok már készen állnak.
Viszont a CPU-k alapvetően lineáris műveletvégzésre lettek kitalálva, ezért a memória késleltetése miatt kialakuló "stall" állapotok összeadódnak és jelentősen csökkentik a rendszer általános teljesítményét.
Ezt a jelenséget a Sony azzal kerülhetné el ha ők is beledobnának a gépbe egy kis ESRAM-ot. Oda előtölthetnék azokat az adatokat amire a CPU-nak hirtelen szüksége lehet és így minimálisra lehetne csökkenteni a stall álapotok bekövetkezését.
26.
26.
Hulk86
#17: Teljesen igazad van! Kinek mik az igényei , valaki "telhetetlen" valaki megelégszik azzal amit a PS3/XBOX360 tud nyújtani játékélményben és grafikailag is, még azt se felejtsük, hogy lesznek még rájuk játékok bőven. Plusz abban a pillanatban ,hogy megjelennek a next-gen gépek és lejjebb szorulnak PS3/360 árak beszerzek egy PS3 és ott azok a game-k amikre vár az ember, hogy végre tolhassa pl.: God of War, Lust of Us, KillZone, ..... Egyszóval ráérnek azok a next-gen gépek, forrják csak ki szépen magukat!!! :D
25.
25.
Gora
#17 meg tudlak érteni. Én tavaly az A.C megjelenésekor vettem 360-at, nekem ez volt az utolsó, elleszek én, a család vele bőven, nem fogok újra költeni, én megelékszek azzal amim van (PS1-2, X360, PC). Mondjuk a Wii-re rálesnék, de sajna nincs ismerősöm akinek lenne. :-)
23.
23.
p3ti
#22: Érdekes, a mai generáció elbírja a GTA5öt is, fos 512mb rammal... teljesen más ha fix hardverre fejlesztenek. De ha esetleg 1 kicsit értenél hozzá, akkor nem hánynál be ekkora baromságot. Ha jól emlékszem, a te "ismerősödnél" ment tönkre több mint 20 xbox
22.
22.
Falcon
ahozképest jó gyengére csinálták az x1 est! a ddr3 as már ma is elavult nemhogy 10 év múlva lesznek dehát mit várunk a Microsoft-tol
21.
21.
DON GONDOCS
Ez várható volt. A jelenlegi konzolgeneráció is sokáig bírta és bírja még és kitudja milyen játékok fognak még megjelenni rá. Gondolom ahogy a mostani generációnál is csak később fognak megjelenni az igazi sikercímek amik fenntartják az érdeklődést.
20.
20.
Csak bedobtam hátha gyilok lesz belőle :)
Egyébként ps4 hang http://prohardver.hu/hir/sony_playstation_4_hangzasvilag_uj_szint.html

Ja és még valami! Forrás Prohardver!

A Granite 2.0 jelenleg még nem támogatja direkten az új generációs konzolokat, de a fejlesztők valószínűleg ezen is dolgoznak. Érdemes megjegyezni, hogy a Microsoft ezt a rendszert nagyon támogatja, és ebben a cégnek érdeke is van. Elsősorban nem üzleti, hanem inkább az Xbox One működéséhez kapcsolódó koncepciók vezérlik a megatextúrázás használatának erősítését. A Tiled Resources működése után végzett kutatásunk során ugyanis megtudtuk, hogy a Microsoft a megatextúrázás potenciális terjedése miatt kért 32 MB-os ESRAM-ot az Xbox One APU-jába. Ez nagyon logikus, mivel a megatextúrázás az elvi működés miatt igen kevés memóriával is beéri a textúrák tárolt adataira vonatkozóan. A Granite 2.0 a Microsoft demonstrációján mindössze 16 MB-nyi VRAM-ot használt a textúrákra vonatkozóan (Full HD felbontás mellett), miközben a példaprogram több gigabájtnyi textúrával dolgozott. Utóbbi adatmennyiség akár több terabájt is lehet, de a működés akkor sem változik, így a memóriahasználat Full HD-ben 16 MB maradna.

Az Xbox One esetében a 16 MB-nyi textúra bőven elfér a 32 MB ESRAM-ban, ráadásul ezek elérése rendkívül gyors lesz, ami fontos, mivel a megatextúrázás elsősorban a késleltetésre és a memória-sávszélességre érzékeny. Persze a 32 MB-os ESRAM-ot nem kötelező erre vonatkozóan felhasználni, de a mögöttes koncepció jól látható.
19.
19.
kopic
Ennek orulok ! En majd ugy is csak 2-3 ev mulva szeretnek beszerezni egyet.....
17.
17.
Norbiii
#13: Én megértelek, de kinek mik az igényei: Míg nekem egy Ps3/360 grafika szép, egy GTA V grafika álmomszép (ráadásul ezeken a konzolokon!), addig másoknak sz@r! Ahány ember, annyi vélemény, annyi ízlés. :)

Míg sok ember már várja a next-gent, mert "megunta" vagy a 7.génes játékkonzolokat, vagy váltani akar, én meg alig várom, hogy lehessen egy Ps3-am, vagy egy Xbox 360-am. :D :)
16.
16.
Ghost26Dave
Emellett az xbox1 támogatja a 2160p t is beszarás
15.
15.
dBLOOD
#9: És persze Ryse - Son of Rome 900p felbutítva, akarom mondani skálázva. :D
14.
14.
Raziel
#9: Jah igen eleve nincs is külön GPU és 6 külön CU áll az apu rendelkezésére a + funkciók működtetéséhez( ez lehet hang, fizika, MI). Ezeket a boxnak, ha hasonlóan akarja számolni akkor a grafikai számításra elkülönített CU-khoz kell hozzányúlni. Míg a PS 4-ben amellett van még 6 db. Csak ezekre. Szóval mielőtt próbálod a boxot fényezni nézz rá a tényekre.
13.
13.
traumraise
#3: "Az Xbox One már olyan fejlett technikájú játékkonzol lesz, olyan brutális hardverrel, és grafikával rendelkezik, hogy persze, hogy legalább 10 évig támogatva lesz. :)"
és ezért kell a felbontást végtelenségig butítani a bf4-ben vagy a zombis exclusive-jában is hogy ne szaggasson....tényleg fenomenálisan korszerű és időtálló technika. Én is rohannék venni egy next gent ha tényleg megérné és kiszolgálná a grafikamániámat és látnám benne az időtállóságot de ez sajnos nem így van
12.
12.
Raziel
#9: Nos nem tudom mit próbáltál ezzel a kis írással produkálni. Viszont a PS4 ram latencyről gőzünk sincs. Magoko között nincs különbség. A memória ilyen jellegű felhasználásáról szintén nem volt szó. A hardveres megatexture eljárás pedig sz.v.sz. az architektúra és egyéb okok miatt nem fog kijönni mint különbség. Valamint a textúra csak elméletileg lehet TB. A microsoft konzolja hardveresen gyengébb. A latency-ről azért beszélnek mert általánosan a jelenleg VGA-kban alkalmazott memória vezérlőkben nagyobb a késés mint DDR 3-on. Viszont ez nem jelenti, hogy a vezérlőt nem fejlesztették vagy építették fel a semmiről.

Szóval köszönjük a semmit.
11.
11.
Tokodboy
#9: Ez sajnos hülyeség amit leírtál.
10.
10.
Yami
#3, 5: Csak megjegyezném, hogy az, hogy az Xbox One 10 évig támogatott nem egyenlő azzal, hogy 10 évig nem fognak új konzolt piacra dobni.
9.
9.
#1 Igen van! Minusz 1mag+ gpu-t is be kell vonni ha olyasmi hangzást szeretnél mint X-en :)

PS4 XBOX ONE

Drivers: DX11 DX11.2

OS: updaetd XMB Triple OS Snapping funkciók

RAM: 3.5GB OS - 4.5Gb/games 3Gb/OS - 5Gb/games

Lappangási: 3x Latency DDR3 No Latency

Ár: $ 399 $ 499

Social: Dedikált app Skype

Kamera: nem tartalmazza Kinect2

HDD: 500 GB cserélhető 500GB állandó

Ext HDD:Játék telepítére nem Játék telepítése megengedett

Vezeték nélküli: Bluetooth 2.1 Wifi Direct

HDMI: HDMI kimenet HDMI kimenet / HDMI

IR Blast: Nincs Powerful IR Blast/eszköz kontroll
Eszközök: Vita ($ 199) Smartglass (iOS, Android, WP8)

Cloud: 15k szerver 300K + szerverek

Hardveres
megatextúrázás:Nincs Igen

(Texturák mérete akár több Terabyte is lehet)

Egyenlőre remélem elég volt :)
Ja van valami 8 gigás flash is már a boxban!Lehet végül azon lesz az Os :)
8.
8.
simon 555
Na végre egy olyan funkció ami jó is lesz valamire a Kinectben:)
(a hang felvevésre gondolok)
Remélem PS4-en is lehet majd felvenni hangot a videók alá, mert azért 15 perces videó felvétellel és kommentárral már egész szép végigjátszás vidiket lehet csinálni.

A 10 éves életciklusban meg nem kételkedek, de kíváncsi vagyok, hogy hány gépet kell venni az alatt a 10 év alatt?:D
6.
6.
Norbiii
#5: Te az 1-es véleményen vagy, én a 2-es véleményen. :)
5.
5.
Dontrip
#3: Ha azt nézed, hogy 10 éve még szó nem volt érintőképernyős telefonról, Blu Ray-ről, sőt DVD-ről sem nagyon, vagy hogy mennyit változott a hardver és a grafika akkor pont az ellenkezője mutakozik.
3.
3.
Norbiii
Nagyon, nagyon jó hír! :) Én két álláspontról hallottam eddig:

1: Vannak akik szerint a technika olyan gyorsan fejlődik, hogy pár év múlva már lesz jobb, és "elavulnak" dolgok.

Egy másik álláspont, és ÉN IS EZT KÉPVISELEM, persze az előzőben is sok igazság van, hogy:

2: Minél "később" dobnak piacra egy konzolt (v bármit) minél mikor már brutális technika van, annál tovább lesz jó a konzolunk. Tehát minél fejlettebb, minél jobb, minél brutálisabb technikájú a játékkonzolunk, annál tovább fog a toppon maradni, annál tovább lesz versenyképes!

Az Xbox One már olyan fejlett technikájú játékkonzol lesz, olyan brutális hardverrel, és grafikával rendelkezik, hogy persze, hogy legalább 10 évig támogatva lesz. :)

Remélem az XboX One tulajok meglesznek elégedve a játékkonzolukkal, sok jó gamelést kívánok nekik! :)
2.
2.
Gamerdavid
10 évig simán el lesz vele az ember. Már ezért is megéri venni egyet.
1.
1.
Akkor még bőven megéri beszerezni... Eddig nincsenek nagy játékok ami miatt megérné konzolt venni. (mondjuk egy újjab Red Dead epizód) Ráér még akár 2-3 év múlva is...

OFF: Ps4-ről tudni valamit?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...