Cortanát hallhatjuk majd a Microsoft Sirijében?

Már pletykálják egy ideje, hogy a Microsoft is elő akar rukkolni a saját Sirijével, amit csak azért emlegetünk mindig, mert állítólag Cortana kódnéven fut. Ami még jobb, hogy állítólag Jen Taylor hangján szólal majd meg a rendszer.

Az MSFTnerd értesülései szerint az a Jen Taylor adja majd a hangját a Microsoft Siri-szerű alkalmazásának, aki a Halo-játékok Cortanáját is szinkronizálta. Persze ez nem meglepő, egy ideje már pletykálják, hogy a rendszer maga is a Cortana elnevezést kapta.

A hírek szerint a Cortana először az USA-ban mutatkozik be: eleinte a Lumia-telefonokon lesz elérhető, ősszel bekerül a Bing iOS-es alkalmazásába, 2015-ben pedig Windowson és Xbox One is megjelenhet. A nemzetközi premiert 2015-2016-ra tervezi a Microsoft.

A legutóbbi pletykák azt mondták, a Cortana a Windows Phone 8.1-ben debütálhat, és a jelenleginél lényegesebben fejlettebb hangvezérlős képességekkel bír.

9 komment - szólj hozzá!