DiRT 4 - jönnek a kamionok és a buggyk

  • Írta: Shifty
  • 2017. január 26.
  • Bejelentés
Link másolása
A Codemasters teljesen váratlanul bejelentette a DiRT-sorozat negyedik epizódját. Az új felvonás egyszerre ötvözi majd a keményvonalas DiRT: Rally realizmusát és a könnyedebb, a DiRT-sorozatra egyébként jellemző lazább megközelítést.

Jó ideje várják már a rajongók, hogy közvetlen folytatást kapjon a DiRT-sorozat, hiszen a 2011-ben megjelent harmadik rész óta a szokásosnál is lazább hangvételt megütő DiRT: Showdown és a keményvonalas, inkább a vérbeli ralirajongónak szóló DiRT Rally nemigen sorolható ide. A negyedik rész már most júniusban rajthoz áll, egészen pontosan június 9-én indul a verseny, méghozzá PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on egyaránt.

A brit stúdió egyébként nagyon is komolyan gondolja ezt az új számozott epizódot, ugyanis a bejelentésből kiderül, hogy a fejlesztés során komoly tapasztalattal rendelkező versenyzők, mint például Kris Meeke vagy a korábbi kétszeres világbajnok, Petter Solberg is besegített. Ahogy Solberg fia is, Oliver, aki pedig a sorozatban most először bemutatkozó crosskartok vezetésével kapcsolatban adott hasznos tanácsokat. Ha ez nem lenne elég, akkor a valósághű megvalósítás érdekében a készítők azt a Jen Horseyt is felkérték a közös munkára, aki többek között mitfárerként és kommentátorként is szerepet vállalt a sportág népszerűsítésében.

Szintén újdonság lesz az úgynevezett Your Stage játékmód, amiben lehetőségünk lesz a saját magunk által megálmodott helyszíneket készíteni, illetve azokat a saját képességeinkhez igazítani, így kellően változatos, nehezen begyakorolható és megtanulható, komplex vonalvezetésű pályákat is alkothatunk. Természetesen az így készült pályák megoszthatóak lesznek, hogy aztán felállítva a limitidőt, a barátainkkal nyugodtan licitálhassunk egymás teljesítményére.


A DiRT 4 abban is különleges lesz, hogy minden eddiginél több amerikai helyszínre látogathatunk majd el, kezdve Michigantől, egészen Nevadán át Kaliforniáig. De Mexikóba is átruccanunk, ahol többek között a bevezetőben már említett buggykat és kamionokat is kipróbálhatjuk.

9.
9.
Hunszi
#3: Ne légy az...ez az arcadeot kedvelő közösségnek szól (amiből többen vannak) a Dirt Rally meg a szimulátort kedvelőknek. Kap egy-egy játékot mindkét közösség.
8.
8.
Őrnagy
Jó lesz már Ps4re valami színvonalas, de árkád jellegü autós game.
7.
7.
semike
Nagyon nagyon joooo!Mindegyik rész megvan,várjuk szeretettel! :)
6.
6.
shatterhand
Legszarabb versenykategoria a kamionos.
5.
5.
KASBEJ
Király! Pont nemrég kezdtem el játszani a régebbi Dirt játékokkal, de akkor úgy látszik, hogy lesz valami újdonság is:D
4.
4.
Falcon
Dirt rally 2 lesz vajon? Kormánnyal hihetetlen joo a dirt rally de ez nem kell
3.
3.
Morzsi1
Hááát, kicsit ambivalens vagyok, mert egyrészt nem rossz hír, másrészt a Dirt Rally azért jobb a Dirt sorozatnál. Na majd kiderül, mi lesz ebből
2.
2.
Darksiders84
Ez milyen váratlan jó hír csak nehogy odébb rakják a megjelenést.
1.
1.
joshfeed
Részemről amit várok az egy Dirt Rally 2 már lehetőleg hivatalos WRC licensszel, szebb grafikával, valós meghibásodás és törés modellel, még több klasszikus és új rally autóval, profi pályaszerkesztővel és egy dögös Eurosport jellegű dinamikus kamerakezelésű replayel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...