Kiadóra lelt a Psychonauts 2

  • Írta: fojesz
  • 2017. február 6.
  • Bejelentés
Link másolása
A Starbreeze látja el a Psychonauts 2 kiadói teendőit, emellett a svéd csapat befektetőként is közreműködik a projektnél. Nyolcmillió dollárt tettek a játékba, ezzel ők a legnagyobb tulajdonosok.

A Psychonauts 2 munkálataira a Figen keresztül kezdték el gyűjteni a pénzt a fejlesztők, és bár az így összedobott 3,8 millió dollár derék összeg, ahogy az lenni szokott, korántsem elég ahhoz, hogy valóban elkészülhessen a várva-várt folytatás. Tim Schafer és csapata, a Double Fine mindig is szeretett volna egy nagyobb befektetőt: végül a Starbreeze személyében találták meg a partnerüket.

A Payday-sorozat és a Brothers mögött álló svéd csapat tavaly vágott bele a kiadói bizniszbe, a Dead by Daylight után a Psychonauts 2 lesz a következő projektjük, ahol ilyen teendőket látnak majd el. A megállapodás részeként nem mellesleg 8 millió dollárt fektettek a játékba, ezzel ők lett a fejlesztés legnagyobb tulajdonosai. Ez azt jelenti, hogy a kötelező terjesztési díjak és a Fig-befektetők kifizetése után a Starbreeze teszi zsebre a haszon 85 százalékát, ha pedig visszakapta a 8 millióját, 60 százalékot kap a nyereségből.

A Psychonauts 2 PC-re és konzolokra készül, a megjelenése 2018-ban várható. Kaptunk egy új videót is a játékhoz, amiben néhány gameplay jelenetet is elcsíphettek.

3.
3.
kastorhun
A legvártabb játék számomra, az első részét késve de többször is végigvittem.
2.
2.
zsocc-nrg
Fuh de rohadtul várom, imádtam az első részét, ha most jönne az is későn lenne de dolgozzanak csak rajta ^^ Remélem jó sok szereplő elméjében kutakodhatunk majd :D
1.
1.
Gykrizsi
Anno az első részt kipróbáltam a sok pozitív vélemény okán, de csalódtam. Nem értem miért akkora kedvenc, semmivel nem különben akármelyik platformertől, a grafikai dizájn sem tetszett.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...