Ausztráliában betiltották az Outlast 2-t

  • Írta: zoenn
  • 2017. március 16.
  • Érdekesség
Link másolása
A Red Barrels közelgő horrorjátéka fennakadt az ausztrál korhatár-besorolási hivatal rostáján. Jelen állás szerint az Outlast 2 nem jelenhet meg a szigetországban, mivel szexuális erőszakot is ábrázol.

A Kotaku Australia információi szerint az Outlast 2 nem jelenhet meg a vörös kontinensen, miután a helyi korhatár-besorolásért felelős hivatal visszadobta a címet. Az indoklás szerint a játék úgy ábrázolja a "szexet, a droghasználatot és -függőséget, a bűnözést, a kegyetlenséget, az erőszakot és más undort keltő jelenségeket, hogy azok sértik az erkölcs, a tisztesség és az illem általánosan elfogadott normáit a felnőttek körében".

A magazin szerint az Outlast 2 szeptemberben megjelent demója simán átment a rostán, és megkapta az áhított plecsnit (R18+).

A Kotaku később még jobban beleásta magát a dologba, és kiderült, hogy egy olyan jelenet csapta ki a biztosítékot, amelyben szexuális erőszak szerepel. A kérdéses intermezzo spoileres leírása itt olvasható - főhősünk nem mindennapi borzalmakon megy át, az már biztos!

Jelen állás szerint a készítőknek át kell alakítaniuk a játékot ahhoz, hogy azok végül megfeleljenek a hivatal elveinek.

Az Outlast 2 április 25-én érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

64.
64.
Formula1fanatic
#60: Ott vannak a háborús helyszínek, olyan még nem volt, hogy sehol ne legyen háború a földön.
63.
63.
ÉnVok
#59 Hujjujuj hát én aztán elég messze vagyok bármiféle álomvilágtól, nem egyszer láttam én már emberi belsőszerveket a betonon "szétfolyni", vagy a síneken száz méteren át végigkenve leledzeni, a többi mindennapos de ezeknél kevésbé megrázó emberi tragédiákról nem is beszélve.

Mellesleg a liberális jelzőt se kapcsolta még hozzám senki 1 kicsit el is pirultam.

Nem egészen értem a lovas hasonlatod hogy jön ide, de ezen gondolatmenetedben is egy hatalmas tévedés van mert a ló soha nem volt és soha nem is lesz a domináns alany ha az emberrel hozzuk 1 kontextusba. Soroljam miért? Röviden: Mert az ember a domináns fél a ló pedig a "szelídített" vad aminek lehet hogy a testi ereje felülmúlja az emberét de bolond az aki azt hiszi hogy ez felveheti a versenyt az emberi elme fejlettségével vagy akár felsőbbrendűségével ha fogalmazhatok így is.

A következő gondolat meneteddel sem tudok 1etérteni ahol valamiféle felesleges feleselésről írsz mintha ezzel azt akarnád mondani hogy a te állításaid valamiféle fensőbb egyetemleges igazságot tartalmaznak amelynek szentségét csak fővesztés terhe mellett lehet megkérdőjelezni. Én viszont úgy állok hozzá 1 vitához hogyha két józan paraszti ésszel megáldott vagy ne adj isten intelligens ember között zajlik le akkor az csak is építőjellegű lehet a végén ha más miatt nem is de a nézőpontok tágulása miatt.

E régi nevelési módszerről meg annyit hogy háziállatoknál,gyerekeknél,és még néhány szegényes lelkületű vagy elméjű flótásnál lehet hogy be vál de legtöbb esetben NEM! nem túl célravezető, mert az erőszak az bizony erőszakot szül. Vagyis a fagyi könnyen visszanyalhat ha az áldozat nem szolgalelkű és ne adj isten még 1 minimális küzdősporti múlttal is rendelkezik. Hidd el ha az embert párszor fejbe rúgták, ütötték sparring közben azt nem nagyon hatja meg 1 pofon. Tehát eljutottunk oda hogy nem ez a fajta vita rendezés nem célravezető mert semmi jó nem sül ki belőle sőt könnyen lehet tragikus vége akár mind a 2 fél számára.

Az "emberi tömeghatás" létezéséről pedig nem nyitok vitát mert az teljesen valós: ( Az ember tragédiája V. szín) az meg már más kérdés hogy ez csak feltétlenül negatív hatással járhat az emberekre és a környezetükre: ami meglátásom szerint nem igaz.

Az meg hogy te az emberekben leginkább az elemi állatot látod meg az a te személyes tragédiád.És ezt én írom aki szinte nap mint nap találkozom az általad leírtakhoz hasonló személyekkel, mégis látom hogy az emberiség fejlődik, halad előre és ha szerencsénk van a végállomás valahol a messzi jövőben még pozitív is lehet.
Az meg hogy mennyire lehet valakit az orránál vezetni csakis a személy öntudatától és intelligenciájától függ.

De hogy a témához is hozzászóljak. Nem szeretem a cenzúrát.

60.
60.
delphijos
#57: Ez igaz, de akkor a média nélkül is sokkal könnyebben kerülhetett olyan helyzetbe valaki hogy "láthat" ilyesmit. Ma, egy átlagembert lehet sosem érné ilyen "élmény".
59.
59.
user101
#48: Azt gondolom, hogy egy liberális álomban élsz... Ez nem politika, szemléletmód. Az ember birka, nagy tömegben pedig még annál is nagyobb... Sajnos manapság divatos fordítva megülni a lovat, de attól még a ló az úr és ha nem tetszik neki amit akarsz, simán ledob... :) Bölcsességről szó sem volt, csak ha éltél volna mondjuk a 70-es vagy 80-as években, akkor tudnád, hogy ha ilyen feleslegesen feleseltél volna, kaptál volna a tanártól egy nagy pofont és eszedbe nem jutna még egyszer kinyitni a szádat. Ez nem liberális, nem demokratikus, de célravezető. Mint mondottam volt, az ember birka... Ha a birkát karámba zárják akkor azt csinálja amit szabad, ha szabadon engedik, akkor meg minden marhaságot... Például abberált pornót néz, nekrofiliát... stb.. Értsed már az ... úristenit ! Ezzel a hülye dumával, hogy a média kiszolgál meg ne idegesíts! Külön tudomány ág, ami arról szól, hogyan lehet befolyásolni és terelni birkákat... Elvégre magyarország közben is jobban teljesít... No szép napot ! :D
57.
57.
Formula1fanatic
#50: Szerintem ez így nem igaz, régen a középkorban vagy az ókorban is voltak beteg lelkületű emberek, és ott még nem létezett a klasszikus értelemben vett média, bár igaz volt gladiátor harc.
56.
56.
ÉnVok
#49 Igényeket nem lehet generálni a médiával max egy bizonyos témával megismerkedhetsz a médián keresztül és azt az adott személy sajátos belsőtulajdonságai alapján találhatja érdekesnek de az igényt nem a média plántálta az emberbe hanem mindig is benne volt a média csak kiszolgálja ezt.
Az meg más kérdés hogy az emberek nagy részében ott van a csorda szellem és azon keresztül lehet hatni a médiával az emberekre általában az érzéseik és nem észérvek alapján de az más.

#50. Valóban az általam egészségesnek titulált elmék sem szoktak azon gondolkodni hogy de megnéznék most egy tömeges nemi erőszakot.

De szerintem egyáltalán nincs semmi kivetni való abban ha ilyen felnőtt tartalmakkal találkozunk egyes médiumokban, HA! annak a történet mesélés szempontjából van célja,mondanivalója esetleg ha az adott világot mutatja be pl: 1 trónok harcában látok 1 ilyen jelenetet szerintem teljesen rendben van mert tényleg el tudom képzelni hogy abban a középkori fantasy világban abban a környezetben az a falusi besorolt paraszt a vár elfoglalása közben valóban így viselkedne.






55.
55.
DON GONDOCS
Szerintem az nem hátrány ha egy játék feszegeti a határokat, ígyis sok helyen spórolnak hogy nagyobb célközönséget érjenek el a játékok. Ha nem csak az öncélú erőszak ábrázolása a cél, hanem van valami mögöttes tartalma, akkor azzal nem lesz kevesebb a játék. Ahogy olvasom ezzel a jelenettel a vallásnak mutatnak görbe tükröt, szóval meglehet vetni ezt a játékot de jobban várom, mint a sok agyon hypolt játékot.
54.
54.
Chrysh
#53: Ez így van, ahogy mondod! :)

Mellesleg marha érdekes, hogy amikor kijön egy-egy ilyen játék, akkor hirtelen mindenkiben megdobban az erkölcscsősz, és képesek felfűzni az összes tömegmészárlást, gyilkosságot erre az egy játékra. Arra persze senki sem gondol, hogyha felelősségteljesen kezelnénk a programokat (pl.: olykor-olykor tényleg betartanánk a korhatárok), akkor talán kevésbé kell rágódnunk az ilyen eseteken.
53.
53.
DON GONDOCS
Ez csak egy játék. Egészséges mentalitássú ember helyén kezeli ezeket a jeleneteket. Az emberek a videójátékok előtt is kínozták és kegyetlenkedtek egymással. Elég ha csak a történelmet nézzük. Akinek nem tetszik ne játssza ennyi.
48.
48.
ÉnVok
#13. Már elnézést de hatalmas tévedésben élsz mert a "média" nem generálja az igényt hanem kiszolgálja, nyugodtabb világban pedig egyáltalán nem élnénk az ilyen fajta médiumok hiányával sem mert se az emberek évezredes természetén nem változtatna se a konfliktusokból nem lenne kevesebb a világban márpedig általában azok szülik az erőszakot. A magas ingerküszöbös hozzászólásod meg nem is értem mert az éppen hogy pozitív tulajdonság. A kor pedig sose volt garanciája a bölcsességnek ami meglátásom szerint ez esetben is megmutatkozik.

# 42. Igény miért van az ilyen termékekre? Ahány ember annyi válasz lehet erre a kérdésre: biztos van olyan is aki otthon erre hokizik, de szerintem a többsége csak simán szeret néha egy horrorfilm vagy ez esetben játék előtt kikapcsolódni, mert szereti az ilyesfajta történeteket vagy csak simán borzongani akar 1 kicsit.

És de ha tiltanák akkor is ugyan úgy sőt a tiltás és a hiány miatt még sokkal inkább igény lenne az e fajta termékekre mert ahogy fentebb írtam a média csak kiszolgál. Persze nem biztos, hogy jót tesz neked,ha kiszolgálják az ízlésedet (Bonanza Banzai) de ez már más tészta.

Az meg hogy mi szemét és mi nem szubjektív megítéléstől függ.
47.
47.
MrLentoFan
Ezt a sok elborult pénzéhes csótányt! Persze majd kihagynak egy ilyen üzleti fogást..hagyjuk már! Undorító egy világ ez sok kétszínű műmájer a hülye dumájával! Akkor válaszoljatok nekem a pornó ahol LÓVAL , KUTYÁVAL Kígyóval létesítenek szexuális kapcsolatot AZT MIÉRT HAGYJÁK?? AZ EGÉSZ kib@$%ott világon? Nesze neked erkölcs meg korhatár... Tessék ezen elgondolkozni.....
46.
46.
James Logan
Mi a szexuális momentum? Hogy levágják a farkunkat? Az elsőben hullát dugtak.
45.
45.
Formula1fanatic
#42: Sokkal nagyobb probléma mikor az emberek burkoltan oltogatják egymást napi szinten, vagy eltapossák egymást ahol tudják. Ezt sokkal undorítóbbnak tartom mint egy horror játékot.
44.
44.
Formula1fanatic
#40: Csak vicceltem a helyesírással, látod nekem sem megy. Nem akarok vitatkozni én sem, nem is azért írtam. Ez inkább ilyen filozófiai kérdés volt részemről.
43.
43.
#42: Messze van ez a szemét kategóriától.
42.
42.
user101
Na látjátok, mind betegek vagytok, ennek első jele, hogy tagadjátok ! :D Azért az minimum elgondolkodtató, hogy a való élettel példálódzok és mentegetőztök, hogy ott nem csinálna senki ilyet, mert elítélendő, undorító és beteg dolog, de Ti egészségesek vagytok, mert csak gépen néztek, játszotok ilyet ! Kérdem én: ha nem vagytok betegek, miért van erre igényetek egyáltalán ? :DDD

Ha minden ország kicsit prűdebb lenne és tiltaná az ilyen tartalmat ( minden médiában ) akkor nem érné meg ilyet csinálni... akkor pedig az olyan szemetek, mint a hatred vagy akár ez meg sem jelenhetnének...
41.
41.
Tokodboy
#29: A problema meg mindig az hogy Ti sem ertitek meg hogy annak az embernek akinek kus lokes kell mar alapbol bezeg idiota. Nala az is kivalthatja a lokest ha elmegy egy pillanatra az aram vagy egyszer nem az tortenik amit ok akarnak. Igy us ugyis gyilkolni fog elobb utobb.
40.
40.
delphijos
#32: Van hogy elírok valamit, de ezt a telefon választotta ketté.

Amúgy meg mondtam hogy nem vitatkozom, szó sincs hadjáratról. Ha Nektek úgy jobb, igazatok van. Az ilyesmi semmit sem befolyásol.
36.
36.
Rakottkrumpli
#29: Szerintem te se menj pszihomókusnak... ;)
34.
34.
Formula1fanatic
#32: *kötekedésképp. Na ez a ciki:D
33.
33.
Norbiii
32.
32.
Formula1fanatic
#14: "Régen rossz ha attól lesz jó egy játék ha ezt bemutatják akkor régen rossz."

Nem kötekedés kép, de ki vagy te, hogy ezt eldöntsd? Ezen szerintem érdemes elgondolkodni. Az ilyesfajta agresszíóért én sem vagyok oda, de mégsem indítok hadjáratot ez ellen, mint ahogy sokan teszik(nem rólad van szó). Amúgy az erkölcscsősz egybeírandó :D
29.
29.
delphijos
Pszichológusnak azért ne menjetek. Az egész problémát magatokból kiindulva nézitek, és mivel lehet hogy Nektek nincsenek mentális problémáitok, vagy tudjatok kezelni a dolgot, akkor ez mindenkivel így van. Hát nem sajnos. Sok embernek csak egy kis "lökés" kell. De nem vitázom, egész más a véleményem, és nem kívánok belemenni jobban. 2 évig tanultam pszichológiát, tudom miről beszélek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...