Akkor most milyen a Rockstar Northnál dolgozni?

  • Írta: zoenn
  • 2018. október 19.
  • Hír
Link másolása
Ideje beszélni arról, ami az elmúlt két hétben leginkább foglalkoztatta a szaksajtót. A hírek szerint a GTA V és a Red Dead Redemption 2 fejlesztőjénél aggasztóak a munkakörülmények, és nem ritkák a 100 órás munkahetek sem.

A történet még a Rockstar társalapítója, Dan Houser ominózus Vulture-interjúja után pattant ki. A ritkán felszólaló szakember szerint a Red Dead Redemption 2 fejlesztési hajrájában voltak olyan alkalmak, amikor a dolgozók egy héten akár 100 órát is lehúztak. Ez után úgy tűnt, hogy a stúdiónál nem a legjobbak a munkakörülmények és szinte kizsigerelik az alkalmazottakat. Housernek a Polygonnál kellett magyarázkodnia a felháborodás miatt.

Houser szerint vannak náluk olyan veteránnak számító fejlesztők, akik szenvedélyesen dolgoznak a játékokon, és előfordul, hogy egy héten 100 órát is bent töltenek. Ám mindez csak választás kérdése, maga a munkavállaló dönti el, hogy akar-e ilyen sokat dolgozni, a stúdió vezetése nem kötelezi erre. Sok fiatal és idősebb fejlesztő van, aki eltérő tempóban dolgozik, mégis ugyanolyan produktív. Houser úgy érzi, a cég igenis törődik az alkalmazottaival, és remek körülményeket biztosít.

A vezető szavait megerősítik a Rockstar North-dolgozók Twitter-bejegyzései is. Vannak ugyan kirívó esetek, de a többség mégis azt írja, hogy egy átlagos munkahelyen dolgoznak. Senki nem említette, hogy 100 órát kell dolgoznia, ami szerintük "nevetséges szám", Phil Beveridge programozó szerint inkább a 40-45 óra az elfogadott, ami néha felkúszhat 60-ra is. Egy másik kódoló, Vivanne Langdon 50 órát említ, heti 2-6 fizetett túlórával. Egy forgatókönyvíró is alátámasztja ezt a számot, bár megjegyzi, hogy ismer olyan kollégákat, akik egészen reggelig bent maradtak.

Az iparágban amúgy sem számít ritkaságnak, ha egy csapat rákapcsol a munkára a célegyenesben. A Rockstarnál maradva, főleg a narratíváért felelős emberektől kérték azt a vezetők, hogy az átlagos heti munkaidő kétszeresét töltsék a játékkal. Elvégre senki nem akar csúszást.

Ezek alapján leszűrhető, hogy a probléma ugyan jelen van, mégsem általános a stúdió egészét tekintve. Vannak olyan dolgozók, akiknek terhére van a nyomás, bár a túlóráikat később kompenzálják. Már határozottan jobb a helyzet, mint a GTA IV fejlesztése idején, amikor voltak olyan emberek, akik hét napot is melóztak egy héten.

25.
25.
Batman
#22: Ez elég nagy butaság ne haragudj! Aki a Rockstarnál dolgozik az pontosan tudja, hogy mekkora munka elbohóckodni a GTA V patchekkel és mekkora egy ilyen gigászi projekt mint a RDR2. Ebből adódóan tudják, hogy ez mivel jár. A RDR2 fejlesztői szerintem pont azon a szinten vannak, hogy bármikor felálhatnak és elmehetnek máshova, ha nem tetszik valami, másnap már lesz állása. De gondolom pénz beszél kutya ugat.
24.
24.
Yanez
#23: Meg még annyit hozzátennék, hogy amúgy a holnap sem biztos, hiszen elgázolhat egy kocsi, vagy megharizhat egy zombi és akkor csak lemaradtál egy csomó jó játékról.
23.
23.
Yanez
#20: Számomra pl azért fontos néhány új játékkal játszani, mert vannak olyan alkotások, amelyek idővel elavulnak és ha sok évre rá játszunk vele, már nem fog ütni akkorát, főleg ha sok más utána megjelent játékkal játszottunk. Persze 1-2 év késés simán belefér.

Sok ember számára még az online mókára kihegyezett játékokkal is minél hamarabb kell játszani, mert akkor élik fénykorukat, vannak teli aktív játékosokkal.

És igen, vannak akik a hype miatt vesznek meg egy-egy címet. No de ez érthető, mert sokszor úgy felcsigázzák az embert néhány videóval, hogy számára már a holnapi megjelenés is túl késő lenne. :D Ez egy ilyen emberi tulajdonság.
22.
22.
Tokodboy
Aki dolgozott játékfejlesztésben az nagyon jól tudja, hogy a Rockstar egy rabszolgahajcsár cég, sőt a legrosszabb az egész iparban.
Ja vége van a rabszolgaságnak, de ha nem maradsz bent, akkor le is út fel is út, és a túlórát meg egyáltalán nem akarózik kifizetni. És ha még ki is fizetnék akkor szerinted rendben van, hogy nem tudnak talélkozni a családdal hónapokig? És mégegyszer mondom azon van itt a hangsúly, hogy rád kényszertik a túlórát, akárhogy is kommunikálják le a vezetők a külvilág felé, hogy a munkavállalóra van bízva. Ja persze rá van bízva, hogy marad e vagy nem, de nagyon jól tudja, hogy ha nem marad akkor csá. És ott sem olyan jó a helyzet, hogy egyik pillanatról a másikra talál másik állást a szakmában.
21.
21.
Stranger
#20: nem azért*

Ja és bocs az offért... (és azért játszok új játékokkal, de értelmes szinten)
20.
20.
Stranger
#8: Ha sok a túlóra mikor szórakozol? Pont a lényeg veszik el. Tényleg annyira fontos a legújabb konzol (azok befrissítése Pro, X-re), legújabb telefon (szigorú csere 2 évente!), legújabb PC, autó, stb?

Miért fontos a legújabb játékokkal játszani? Tényleg mindent végigtoltál az elmúlt 10 évben ami tetszene? Egy hónapot sem várnál rögtön kell az RDR2?

Szerintem már rég olyan életszínvonalnál jár az átlag, hogy ha hátradőlne nyugodtan élvezhetné az életet... ez a modern ember faszsága, hogy mindig több és jobb kell és soha sem állna le, 100 milliós fizetésnél sem.

Lehet okoskodásnak tűnik ha azt mondom, hogy a marketing, reklámok eredménye... de szerintem ez így is van. Nem normális, hogy valaki odaadja a lelkét és konzumidióta legyen, a fogyasztói társadalom rabja. (Igen, most ellőttem a megszokott frázisokat, de ez egy ilyen egyszerű igazság.)

Én PC-n játszom és eszembe sem lenne a legújabb gémeket kitolni, ha még olyanokat akarok befejzni mint a 20 éves Discworld Noir, Robin Hood: TLoS, stb és ugyan úgy fogok velük szórakozni. Hiába van GTX1060-am én a BF1942-t tolom nem az új mainstream fosokat. Megvehetném, de ez tipikusan az, hogy ingyen sem kéne. A beta-t 10p után bezártam, kár volt letölteni.

Van aki így gondolkodik, de azért mondja hogy a PS-es játék túlhájpolt mert nincs pénze. Hanem azért mert egy túlhájpolt, mainstream fos neki.
19.
19.
Max3000
#18: ...És így készül az RDR2.

18.
18.
Max3000
#17: kimoderált üzenet
17.
17.
Max3000
#12: kimoderált üzenet
16.
16.
Max3000
#12: Te mint szakmabeli.Nem személyeskedésképp,de most kivételesen örülök neked.Mégis csak kibaxott jó humorod van.
15.
15.
Chrysh
Na legalább kiderült, hogy ez kacsa és nem gyötrik agyon az embert heti 100 órában, de azért a sok sztahanovistát itt megnézném, hogy mennyi lelkesedés marad meg benne, ha egy Telltale-féle cégnél dolgozik és a vezető fejéből az pattan ki, hogy a művészi megihletődés és hevület nevében mindenki napi +3-4 órákat fog bent rostokolni, mert a munkába való beletemetkezés művészi ihletet szül.

Lehet lelkesedni 100 órát egy héten egy munkáért. És aki 40 órát lelkesedik az már szarember?
14.
14.
Batman
#12: Teljes mertekben igazad van.
13.
13.
#6: Baszhatod a meggyozodesed ha van csaladod akik neha azert talalkoznanak veled.
Ez 20-on evesen vagy 30-40 eves recsikockakent mukodik csak.
Egyebkent nem.
12.
12.
Ezekhez a magvas gondolatokhoz csak annyit lehet hozzafuzni igy szakmabelikent:
Minel nagyobb letszamu egy fejlesztostudio, annal szarabb a hatasfok.
Ez teny.
Megjelennek a naplopok, a tortetok a nagy semmivel, mindent 600 peldanyban el kell kulden a tortenetben erdekelt kis, kozep lotuszfaktuszokhoz akiken fennakad az egesz es sokszor csak arra jok, hogy a tokuket vakarjak.
Szerintem a rockstarnal sincs ez maskep.
11.
11.
Batman
#6: Millióképpen? Igen. Pénzzel, pénzzel és még több pénzzel etc.. lehet motiválni őket, különben fogják magukat és elmennek máshova. Én architectként jöttem el a cégemtől amit nem puszira adtak. Jól ismerem a mostani piacot, mint projekt manager és mint fejlesztő, szóval pont jóba kötöttél bele most. A 20 éves múltadra nem tudok mit mondani, de látatlaban is összehasonlítanám a te céged az enyémmel és akkor meglátnánk melyik módszer a nyerő. Sorry.
8.
8.
godach
"Houser szerint vannak náluk olyan veteránnak számító fejlesztők, akik szenvedélyesen dolgoznak a játékokon, és előfordul, hogy egy héten 100 órát is bent töltenek. Ám mindez csak választás kérdése"

És akkor mi van?
Nálunk is ez van. Sőt, én is belefutok ebbe, úgy hogy 50%-ban fizikai munkát csinálok, 50%-ban meg tervrajz olvasást, felmérést, kivitelezést, ütemezést és egyebeket.
Miért? Mert van egy színvonal, amit szeretnék fenntartani a családommal, egy hobbim ami igen költséges. És igen, havonta jön egy Spider Man, RDR2, PSpro vagy Xone S, amit szeretnék magamnak megvenni és meg is teszem. Ezért azonban tenni kell.
Senki nem tart pisztolyt a fejemhez, azonban mint mindenütt, nálunk is van egy kvóta, valamint egy minimális plusz a prémiumért vagy esetleg fusi.
Persze, elmehetnék a helyi önkormányzathoz, heti 30 órára is lapátot támasztani, vagy a soron következő nénikét behívni az orvoshoz, de ahol nincs munka ott nem is fizetnek érte.
Amikor meg nem vállalom be ezeket a plusz órákat, mint azt szerintem rajtam kívül sokan, akkor játszom azokkal amiket megvettem, vagy feljövök olvasgatni a siránkozó embereket, hogy online only valami (persze hogy nem ez a baj, hanem hogy törten nem fut) vagy hogy valami nincs csak ps-re és túlhájpolt (persze hogy nincs ps-e) vagy épp valaki bundle csomagba várja az aktuálisan érdekelt játékát. (persze hogy másra nem telik).

Nem azzal van gond, hogy valakinek nincs pénze ezekre. Nekem sem és szerintem sokaknak sem mindig volt. Azzal van baj, hogy a siránkozók még csak tenni sem akarnak érte...
6.
6.
izolee69
#2: Írod mindezt úgy, hogy szerintem egy napot nem töltöttél kódolással. Lassan 20 éve vagyok a szakmában és a legkevesebb esetben szokott az működni, ha a vezetők erővel nyomják ilyen durván a fejlesztőket (különben is milyen pejoratív duma már ez, hogy "kell nyomni a fejlesztőket, mert alap esetben szarnának bele az egészbe". ) Millióképpen lehet valakit motíválni, de akik ilyen óramennyiségeket lehúznak 1 héten, azok az esetek 100%-ban meggyőződésből teszik (mert mondjuk élvezik a melót), nem azért mert ostorral ütik őket. Te jó isten...
5.
5.
ollie92
Ugyanez történt a Witcher 3 fejlesztését követően is. Sokan pattogtak, hogy milyen is a CDPR fejlesztése alatt dolgozni. A minőségnek ára van, néha az egyik csapat nem haladhat tovább, míg egy másik ki nem dolgozza amit kell időben. Mintha csak vonat síneket fektetnének le. Kurva nagy a nyomás mindenkin.
4.
4.
Max3000
A vendéglátásban szinte alap a 100 óra,de én még panaszkodni nem láttam egy embert sem,pedig sok ismerősöm dolgozik benne.Nagyon egyszerű,imádják amit csinálnak és tisztában voltak vele milyen dologba csöppennek.
3.
3.
Max3000
..Hát igen.A legtöbb meló határidős,nem kell itt csodálkozni meg panaszkodni.Senkit nem ölnek meg,ha másba belevág vagy lehet egyedül érvényesülni.
2.
2.
Batman
Kell nyomni a fejlesztőket, mert alap esetben szarnának bele az egészbe. Nagyon jó vezetők lehetnek ott, ha a legtöbbet ki tudják sajtolni belőlük és minőséget tudnak az asztalra letenni.
1.
1.
Yanez
Én heti 100 órát ilyen munkán csak akkor tudnék leróni, ha kb 12 nap lenne egy héten. Azt is meggondolnám. Mindenesetre a rabszolgaságnak már rég vége és senkinek nem tartanak pisztolyt a fejéhez. Ilyen szeszögből nézve pedig nem kéne panaszkodni, pláne ha minden ledolgozott percért jól megfizetnek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...