Újabb résszel térhet vissza a Vakondok

  • Írta: sirdani
  • 2019. április 10.
  • Cooltúra
Link másolása
A 80-as évek Magyarországán közel sem volt olyan gondtalan az élete a gamereknek, mint azt gondolnánk; csempészett gépek, másolt kazetták és postán küldött floppyk jellemezték a korszakot, melyről most dokumentumfilm készülhet.

A dokumentumfilm-sorozat legutóbbi része a Vakondok 4 volt, melyet több közönségtalálkozó és nyilvános vetítés után tavaly gyűjtői kiadásban is meg lehetett szerezni. Az alkotásban több korabeli projektet is bemutattak, így többek közt a Szenttornyai László fejlesztette Ecco the Dolphinról is rengeteg izgalmas információval gyarapodhattak a nézők. Most viszont úgy néz ki, hogy igencsak komoly esély van a folytatásra.

A film készítői ugyanis nemrég egy közösségi finanszírozási kampányt indítottak az Indiegogón, mely egy remek rajtot tudhat a magáénak, alig három nap leforgása alatt elérték a kitűzött 10 ezer  dolláros cél harmadát. A fennmaradó összeg begyűjtésére pedig még több mint egy hónap van hátra, szóval akinek van rá lehetősége, érdemes lehet támogatnia a projektet. Hogy miért? Nos, erre több indokunk is van.

Először is, a Vakondok egy olyan korszak szubkultúráját mutatná be, melynek hatásai mind a mai napig velünk élnek, mégis viszonylag kevés platformon ismerkedhetünk meg vele. Pedig bőven lenne mivel, gondoljunk csak az illegálisan becsempészett számítógépekre, a piacon árult másolt videojáték-kazettákra, a postai levélként küldött floppykra, a BBS-szerverhez csatlakozó Matáv-telefonfülkére, a lemezújságokra, vagy akár a copy partykra.

Másrészt, a támogatásra többféle összegen keresztül kapunk lehetőséget, melyek mind-mind speciális jutalmakat tartogatnak. Míg a kezdő 10 dollárnál majd a készülő film stáblistájának végén fog feltűnni a nevünk, addig 20 dollárért már exkluzív anyagokat is kapunk a film mellé, 150 dollárért pedig nem csak meglátogathatjuk a forgatást, de mellette még pár másodperc erejéig fel is bukkanhatunk a filmben. A Vakondok új részének indiegogós kampányoldalát az alábbi linken találhatjátok.

1.
1.
Jöhet az új rész, imádom ezt a sorozatot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...