Minden, amit a Gears 5 rajtjáról tudni érdemes

Hamarosan megérkezik a The Coalition várva várt TPS-e, a Gears of War-széria ötödik számozott epizódja. Összeszedtünk mindent, amit tudni érdemes annak, aki már az első napon csatlakozik a harchoz.

A Gears 5 hivatalosan szeptember 10-én rajtol el PC-n és Xbox One-on, de az Ultimate Edition tulajdonosai, illetve az Xbox Game Pass Ultimate előfizetői már szeptember 5-én nekivághatnak a játéknak. Aki pedig nem akar a megjelenés napján a letöltéssel szöszölni, az akár már most előtöltheti a fájlokat. Xbox One-on 54 GB, PC-n pedig 65 GB helyet kell szorítanunk ehhez. A korai start egyébként este 9-kor rajtol el, így ha órára pontosan szeretnétek felkészülni rá, akkor ez legyen a támpont!

Tartalom terén nem lesz okunk panaszra, hiszen az egyjátékos (vagy kooperatív) kampány mellett ezúttal három teljesen különböző többjátékos módot is kapunk. Érkezik ugyebár a Horde, és a Versus, valamint ezekhez társul az Escape - egy háromfős kooperatív mód, ahol az órával és rengeteg ellenféllel nézünk majd szembe, miközben teljesítjük a pályák adott feladatát.

A Versus, illetve az Escape az első napon összesen 11 térképpel indít - ezt láthatjátok a lenti előzetesen is. A hagyományos többjátékos mód 7 pályája közt találunk megszokott arénákat és igazán különleges felépítésű helyszíneket is, az Escape kihívásai közt pedig biztosan nem találunk majd két egyformát. Ha azonban mégis megunnánk őket, akkor a Gears 5 térkép-szerkesztőjével saját arénákat is kreálhatunk majd. Érdemes megemlíteni, hogy a későbbiekben minden új pálya ingyenesen elérhető lesz.

Végül pedig további információk a PC-s változatról: a The Coalition frissítette a játék végleges rendszerkövetelményeit - nézzük is meg őket!

Minimum:

  • 64-bites processzor és operációs rendszer
  • Operációs rendszer: Windows 7 (SP1), Windows 10
  • Processzor: AMD FX-6000 vagy Intel i3 Skylake
  • Memória: 8 GB RAM
  • Grafikus kártya: AMD Radeon R9 280, NVIDIA GeForce GTX 760 (Windows 10) vagy NVIDIA GeForce GTX 1050 (Windows 7)
  • DirectX 12
  • Hálózat: szélessávú internetkapcsolat
  • Tárhely: 80 GB szabad hely
  • DirectX-kompatibilis hangvezérlő


Ajánlott: 

  • 64-bites processzor és operációs rendszer
  • Operációs rendszer: Windows 10
  • Processzor: AMD Ryzen 3 vagy Intel i5 Skylake
  • Memória: 8 GB RAM
  • Grafikus kártya: AMD Radeon RX 570, NVIDIA GeForce GTX 970 (Windows 10) vagy NVIDIA GeForce GTX 1660 Ti (Windows 7)
  • DirectX 12
  • Hálózat: szélessávú internetkapcsolat
  • Tárhely: 80 GB szabad hely
  • DirectX-kompatibilis hangvezérlő


A Gears 5 tehát szeptember 10-én érkezik, a korai hozzáféréssel rendelkezők azonban öt nappal előbb belevághatnak a harcba. A játék PC-n és Xbox One-on jelenik meg, és már az első naptól megtaláljuk mindkét platformon az Xbox Game Pass kínálatában. A PC-s verzió a Microsoft Store-on és Steamen is megvásárolható.

13 komment - szólj hozzá!