HWSW: Itthon már nincs is igazi Black Friday

Idénre gyakorlatilag teljesen átértelmezték a Black Friday akció intézményét a magyarországi e-kereskedők, így az Amerikából eredő szokás, miszerint november végén az üzletek brutális akciókat tartanak, az eredeti formájában megszűnt létezni.

Magyarországon lényegében megszűnt a Black Friday akció, legalábbis ahogy azt az eredeti formában, a tengerentúlon tartják, a hazai kereskedőknél egész novemberben folyamatosak voltak az akciók, még ha nem is olyan mértékben, ahogy azt a nagyobb piactömeggel és fizetőképes kereslettel rendelkező országokban, legfőképpen az Egyesült Államokban lehet tapasztalni. A karácsonyi csúcsszezon nálunk már november elején elkezdődött, lényegében egy hónappal korábban, mint a tengerentúlon.

Az első Black Friday-akciók a hatvanas években ütötték fel a fejüket az USA-ban, akkor is, és azóta is szinte kizárólag egyetlen napra, a hálaadást követő első péntekre (ez jellemzően egyben november utolsó péntekje) korlátozódik az akciós időszak. Ez egészült ki az évek során további akciós napokkal, ilyen például a "Cyber Monday", mely kifejezetten az online kereskedők akcióiról szól, és a tradíciók szerint a hálaadást követő első hétfőn tartják. 

Ehhez képest Magyarországon teljes volt a káosz idén, az itthon jellemzően az e-kereskedelemben megtartott akciós napot volt, aki már a hónap elején letudta, volt olyan webshop, amelyik egész hétvégén keresztül akciózott, de találkozhattunk év közben, nyáron (!) tartott Black Fridaynek nevezett akcióval is. Mostanra kijelenthető, hogy a magyar e-kereskedők az egész hónapra akciós időszakként tekintenek, éppúgy, mint évekkel ezelőtt, amikor a Black Friday akció intézménye még nem honosodott meg nálunk.

Ha érdekelnek a további részletek, irány a HWSW!

60 komment - szólj hozzá!