Bemutatkoznak a Chocobo GP pályái

  • Írta: gorien
  • 2022. február 24.
  • Videó
Link másolása
A Final Fantasy karakterei kartkocsikba pattannak a Chocobo GP-ben, ami ismerős pályákat is felsorakoztat. A Nintendónak hála pontosabban is megismerhetünk néhány helyszínt, ami otthont ad a futamoknak.

Tavaly egy Nintendo Directen derült ki, hogy újabb Chocobo-kartjáték van készülőben, amelyben a Final Fantasy-franchise karaktereivel pattanhatunk volán mögé, hogy varázslatokat egymásra hajigálva utasítsuk magunk mögé a többieket a versenyeken. Történetmód, multiplayer és egy hatvannégy fős bajnokságmód is helyet kap benne, illetve egy korlátozottabb tartalmú, de free-to-play változatot is ki fognak adni belőle.

A Nintendo most bemutatott néhányat a ránk váró versenypályák közül. A Final Fantasy V-ből a Big Bridge pályát kölcsönzi a játék, míg a Final Fantasy VI-ból Zozót. A Gold Saucerön száguldozva a Final Fantasy VII emlékeit idézhetjük fel, míg Alexandria a Final Fantasy IX-ből köszön be.

A Chocobo GP március 10-én jelenik meg kizárólag Nintendo Swithcre.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...