Megvan, hogy mibe tört bele az Embracer bicskája

  • Írta: pandaril
  • 2023. augusztus 15.
  • Biznisz
Link másolása
Egy 2 milliárd dolláros üzlet ment füstbe, aminek következtében az ernyővállalat igazi gazdasági mélyrepülésbe kezdett és számos címet elkaszáltak.

Az Embracer neve az utóbbi években egyet jelentett a felvásárlással. Sorra vették meg a kisebb-nagyobb kiadókat, míg nem a piac egyik legjelentősebb szereplőjévé nem váltak. Persze, amíg jól megy a dolog, addig örül mindenki, rég elfeledett franchise-okat támaszthatnak fel, remakelhetnek az idő homályába veszett gyöngyszemeket, vagy épp ellenkezőleg: teljesen új címeknek adhat lehetőséget egy nagy befektető.

A cég sorsa viszont egy drámai fordulatot vett tavasszal, amikor is bejelentették, hogy egy 2 milliárd dolláros akvizíciótól elállt az idáig ismeretlen másik fél. Ez indított el egy láncreakciót, ami demózta, hogy milyen veszélyeket rejteget az ilyen ernyővállalatok alatti csoportosulás. A füstbe ment felvásárlás hatására az Embracer részvényei bezuhantak, aminek következtében a cég több kiadójánál is számos készülőben lévő címet elkaszáltak, sőt az év végéig komoly leépítések is várhatóak a cégcsoportnál.

Most azonban kiderült, hogy kit akartak felvásárolni: nem mást, mint a szaúdi kormány által támogatott Savvy Gamest. Az Axios riportja szerint az állami támogatással rendelkező cég egyelőre tisztázatlan okok miatt lépett vissza a "partnerségtől", ami az Embracer hanyatlásához vezetett. Reméljük, hogy a drasztikus pénzügyi tarvágás végül meghozza a kívánt eredményt, és a cég jövőbeni pénzügyi attrakciói kevésbé lesznek rizikósak, így kisebb eséllyel kaszálnak egy olyan projekteket, amelyek nem is tehetnek a menedzsment hibájáról.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...