Az NBA 2K24 a második legrosszabbra értékelt játék a Steamen

  • Írta: pandaril
  • 2023. szeptember 12.
  • Hír
Link másolása
A 2K sportjátéka folytatja az idei hagyományt, miszerint a PC verzió portja nagyon gyenge, ráadásul ez a port nem is a jelen generációs konzolokra kiadott verzión alapszik.

Az NBA 2K24 két külön verzióban jelent meg szeptember 8-án: egyrészt az előző generációs gépekre (PlayStation 4, Xbox One és Nintendo Switch), másrészt pedig a jelen generációs konzolokra (PlayStation 5, Xbox Series X/S). Azonban a grafikai minőségeken túl tartalmilag is van különbség a kettő között, ugyanis az olyan elemek, mint a MyCarrier módban található open-world, a The City és a The W kizárólag a jelen generációs verzióban szerepelnek.

Hogy ez miért fontos a PC-s port kapcsán? Azért, mert itt a fejlesztők nem a minden szempontból több és jobb jelen generációs változatot vették alapul, hanem a régebbi vasakra kiadottat. A legtöbb játékost zavarta, hogy szerintük a sorozat látvány és animációk terén semmit nem fejlődött a 2K21 óta, de tartalmi ellentmondásokat is felhoznak a negatív kritikákban, történetesen azt, amikor a meccsek előtti átvezető a játék újgenerációs feature-eit tömjénezi úgy, hogy azok egyszerűen hiányoznak a PC-s verzióból.

A lehúzó értékelések eredményeként az NBA 2K24 a második legrosszabb értékeléssel bíró játék lett a Steamen, és csak a közutálatnak örvendő Overwatch 2 előzi meg. A játékra adott értékeléseknek csak 11%-a tekinthető pozitívnak, amit úgy is fel lehet fogni, hogy valakinek azért mégis tetszik, azonban ez a szám vészesen alacsony egy AAA-játék kapcsán.

2.
2.
crytek
#1: EA leszarja a pct sport téren. Csak az a csoffadt fifa van
1.
1.
DarkLord
Pc-n ezt nem érdemes online játszani, mert mindenki csal. Egy része volt meg pc-n, amúgy PS-re szoktam megvenni, de idén már kihagytam. Az amúgy tényleg érdekes, hogy miért nem a jelen gen-t tolják ki pc-re. Ők tudják. Kellene már az EA újra, hogy legyen valami versenyhelyzet a kosaras játékokban, mert így hogy nincs kihívó azt csinál a 2K, amit akar a játékosokkal.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...