Szeptemberben érkezhet a Nintendo Switch 2?

  • Írta: osan
  • 2024. január 12.
  • Pletyka
Link másolása
Egy PR-esemény során hangzott el, hogy szeptember környékén érkezhet a Nintendo új kézikonzolja. Azóta már a szóvivő hozzátette állításához, hogy csak „találgattak”.

Az Altec Lansing – ami hangszórókkal és fejhallgatókkal foglalkozik leginkább – bejelentette, hogy megszerezték a jogokat a GameShark nevű klasszikus, videójátékos csalóprogramhoz és felélesztik AI Shark néven. Abba most ne menjünk bele, hogy ez pontosan mit is jelent és miért van köze ennek is a mesterséges intelligenciához, hiszen a sajtóeseményük során a szóvivőjük úgy fogalmazott, hogy: "...a hivatalos megjelenése az AI Sharknak a tervezet szerint egybe esik a Nintendo Switch 2 megjelenésével, 2024 szeptemberében.

Bátor kijelentés, melyet azóta már korrigáltak és hozzátették, hogy ők csak „találgattak” a Switch 2 megjelenését illetően.

Sajnos a Nintendo még nem kommentálta az esetet, így mi is csak találgatni tudunk, hogy vajon a sajtószóvivő véletlen igazat mondott-e és ezzel a vártnál hamarabb megtudtuk a kézikonzol körülbelüli megjelenési idejét, így akartak-e hírverést csinálni vagy tényleg csak egy egyszerű találgatásról, bakiról van-e szó.

2.
2.
Ooorky
#1: Várok vele minimum fél évet, hogy kiderüljenek a gyerekbetegségei.
Azt ha megvan feltöröm az legelső szériás originalt a gyerekeknek.
1.
1.
Doomsayer
Ahogy tavaly is írtam, véleményem szerint a Nintendo a legutolsó percig nem fogja megmondani, hogy mikor jön a "Switch 2" és minden szivárgó infót tűzzel-vassal akadályozni fog, vagy egyenesen tagadni. Miért? Mert abban a pillanatban leállna a Switch eladása és mindenki várná már az új gépet. Márpedig a NSW nagyon sok példányban ment el eddig és minden logika ellenére a mai napig is jól megy.

Egyébként abban a pillanatban, hogy megjelenik, az első dolgom lesz venni egyet, vagy amint elő lehet rendelni az első másodpercben megteszem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...