Elhalasztották a Starfield frissítését

  • Írta: pandaril
  • 2024. január 17.
  • Csúszás
Link másolása
A Bethesda pár órával a beharangozott frissítés élesítése előtt fújta le a dolgot, ígéretük szerint valamikor a hét második felében számíthatunk a gigászi patch érkezésére.

Tegnapra ígérték a Bethesda játékának eddigi legnagyobb patch-ét, ami több mint 100 javítást tartalmaz majd. Ennek csak egy része a hibajavítás, ezen felül számos feature és játékmenetet megkönnyítő elemet is hozna a frissítés, viszont erre végül nem került sor.

A Bethesda Game Studios hivatalos oldala egy X-posztban árulta el, hogy elhalasztották a javítás élesítését a Steam Beta verzió esetében, indoklásnak csak annyit adtak meg, hogy egy nem vár problémával szembesültek, részleteket nem árultak el. A tervek szerint a frissítés nem marad el, a patch valamikor a hét második felében érkezik majd.

A Starfield nem véletlenül lett a 2023-as év egyik legtöbbet cikkezett játéka, hisz amennyi szeretnivalót találhatnak benne a műfaj szerelmesei, ugyanannyi negatívumot is, ha nem többet. Ez a grandiózus frissítés egyértelműen pozitív irányba igyekszik elmozdítani a játék megítélését, ráadásul ez csak az első az idén rendszeresen érkező update-ek közül.

1.
1.
Extol
Ez is bukott cím, hiába tagadják, tanulópénz. Hagyják szépen úgy ahogy van, és tessék fókuszálni a TES VI-ra mert annak már muszáj jól sikerülnie.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...