Megérkezett a mikrotranzakció a Tekken 8-ba

  • Írta: aronsz
  • 2024. február 29.
  • Érdekesség
Link másolása
A közösség pedig fel van háborodva, főleg azért mert a fejlesztők kifejezetten úgy hozták létre a rendszert, hogy az minél több pénz elköltésére ösztönzi a játékosokat.

A Tekken hivatalos X-oldalán tette közzé február 29-én délután, hogy megnyílt a Tekken Shop, a játékon belüli piactér. Az újítás pedig igencsak heves reakciót váltott ki a közösségből, nem véletlen.

A boltban egy japán ruházati tervező céggel, az Uniqlo-val együttműködésben készült tételek, legacy és avatar skinek bizonyos karakterekhez, valamint nyolc féle tüzijáték kapható. A Bandai Namco hozzátette azt is, hogy minden hónapban frissül majd a kínálat.

Vannak ingyenes tételek és olyanok is, amikért fizetni kell. Ez utóbbi pedig nem kis felháborodást okozott. A kosztümökért Tekken Coin-al fizethetünk, ezt pedig természetesen valódi pénzért lehet váltani.

A mikrotranzakció fogalma nem újdonság, azonban ebben az esetben a problémát az okozza, hogy a játékbeli valutát csak csomagokban lehet megvenni, egyszerre minimum 500 Tekken Coin-t venni, 4,99 dollárért. Azonban a skinek megvásárlásához 400 érme szükséges, így 100 rajtunk marad, ezzel ösztönözve további összeg elköltésére.

Természetesen minél több érmét váltunk, annál jobban megéri, hiszen 4,99 dollárért 500 pénzt kapunk, 9,99-ért viszont már 1050-et és így tovább. Azon már valószínűleg senki nem lepődik meg, hogy a játékosok nincsenek lenyűgözve, aminek a Redditen hangot is adtak.

4.
4.
MikeHock
Előrendeltem, nem bántam meg. Egyetértek 2-vel és 3-al.

Abszolút fogalmam sincs, mit lehet nyavajogni ezen. Redditet értem, ott totál valóságtól elrugaszkodott liberális hülyegyerekek vannak, akiknek minden IS kéne, ingyen. :DDD

Van vajon fogalmuk róla, hogy mennyibe kerül egy mai játékot lefejleszteni? Blockbuster filmekkel versenyzik az összeg.. halkan mondom, hogy 96-ban is már 50 dollár volt egy db játék, amit kis túlzással lefejlesztett 10 ember a garázsban..

Ha szeretnénk, hogy folyamatosan updatelve legyen a játék, kerüljön bele új tartalom, akkor pénz kell rá, micsoda meglepetés.
3.
3.
MakkaiGabi
#1: Hát ne haragudj, egy percet sem haboztam az Ultimate edition beszerzésén. A béták, próbák, demo és az a minőségi-mennyiségi content amit belepakoltak, engem meggyőztek. A 90-es évektől játszok bunyós játékokkal, de ez mind közül a legjobb. 32 karakter indulásnál, 4 costum az összes karakterhez alapból, rengeteg játékmód, mi kell még... Elérhetővé teszik korábbi legacy kosztümök beszerzését (más játékokhoz képest) egy kis apróért és az is baj. Komolyan mondom, nem értem. Ha akarod megveszed, ha akarod nem. Extra kozmetika, semmi más. Szerintem tök jó dolog és örülhetnénk neki. Ehelyett mindig a károgás meg a negatívum. Remélem tényleg megvárod, amíg 70%-os leárazás lesz. Addigra még kijön úgy 10+ DLC karakter, hátha boldog leszel.
2.
2.
delphijos
#1: Ugyan már, a Reddit mi a szaron nem "háborog" ? Nekem aztán ne mond hogy te NAGYON AKARTAD, de emiatt nem veszed meg. Az összes cucc kozmetikai. Egy fillért sem kell költened ha kifejezetten nem akarsz. Az meg nem pont annyiba kerül vamai mind egy "adag" játékbeli pénz, szintén me újdonság, mindenki ezt csinálja. De amit itt lehet venni - vagy ha nem akarsz költeni akkor nem venni - az se nem vesz el, sem nem ad hozzá a játékélményhez. Más verekedős játékokhoz meg 658 fizetős DLC van.
1.
1.
Raam989
Nagy volt a csábítás, hogy premierkor vegyem a cuccot, de így inkább várok legalább egy 70%-os leárazást. A lóf.sznak is van vége kedves namco és társai.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...