Ősszel indul a Terminator: Survivors korai hozzáférése

  • Írta: pandaril
  • 2024. március 1.
  • Bejelentés
Link másolása
A játék egyelőre Steamen keresztül lesz majd elérhető októbertől, a végleges megjelenés után pedig konzolokon is túlélhetünk a robotoktól hemzsegő, posztapokaliptikus világban.

Bár a projekt létezéséről tudni lehetett egy ideje, mégis meglepetésként ért minket a hír, hogy tegnap hivatalosan is leleplezték a nyílt világú, túlélős mechanikákra építő új Terminator-játékot. A Nacon kiadásában és fejlesztésében készülő alkotásban egy csapat túlélőt kell életben tartanunk négy évvel a Skynet öntudatra ébredését követően. A dolgot persze nemcsak az Ítélet Nap radioaktív maradványai és a gyilkos robotok nehezítik meg, hanem a rivális emberi frakciók is, akik ugyan azokra az erőforrásokra pályáznak, amelyek nekünk is kellenek a túléléshez.

Az eddig motorsport játékairól ismert Nacon Milan számára is új terep lesz a Terminator-univerzum, ahogy a kifejezetten túlélős mechanikákra építő játékmenet is újdonság lesz a franchise életében. A Terminator: Survivors első körben PC-re fog megjelenni október 24-én, korai hozzáféréses modellben, később pedig konzolokon is tiszteletét teszi.

1.
1.
hedzsooo
Terminator Salvation feeling, meg akar jo is lehet majd! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...