Bennfentes kereskedés, hazugságok és börtönbüntetés - Yuji Naka visszatért a közösségi platformokra

  • Írta: osan
  • 2024. április 8.
  • Hír
Link másolása
16 hónapja nem posztolt semmit Yuji Naka, a Sonic, a sündisznó társalkotója, akit tavaly 30 hónapra elítéltek bennfentes kereskedésért. Most megtörte a szünetet csak azért, hogy a Dragon Quest-játékok egyik producerét meggyanúsítsa.

Yuji Naka társalkotója volt Sonicnak, tavaly pedig elítélték bennfentes kereskedésért mialatt a Square Enixnél dolgozott. Nakát 30 hónap börtönbüntetésre, 4 év eltiltásra a kereskedéstől ítélték, illetve 173 millió yen, vagyis nagyjából 1.2 millió dollárnyi bírságot is kapott miután bűnösnek vallotta magát.

2022 novembere óta nem is posztolt semmit X-en, most azonban ezt a némaságát megtörte azzal, hogy Yu Miyakét, a Dragon Quest-játékok volt producerét és a Balan Wonderworld fejlesztésének vezetőjét azzal gyanúsította, hogy Miyake hazudott a bírósági tárgyaláson.

Végre. Reméltem, hogy nemsoká eltűnik, ő az a fajta ember, aki hamis iratokat nyújt be a tárgyaláson (bizonyítékokkal). Sosem találkoztam vele, de az új Square Enix igazgató jó ember lehet.” – írta Naka arra a hírre reflektálva, hogy Miyake helyét Yosuke Saito veszi át.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...