Brit toplista: a Helldivers 2 még a Marvel's Spider-Man 2-t is lenyomta márciusban

  • Írta: zoenn
  • 2024. április 8.
  • Biznisz
Link másolása
Az Arrowhead kooperatív lövöldéje immár második egymást követő hónapban a legkelendőbb játéknak bizonyult az Egyesült Királyságban. Az eladásokat tekintve még a Marvel's Spider-Man 2-t is sikerült megelőznie ugyanennyi idő alatt.

Továbbra sincs ellenszer a Helldivers 2-re a briteknél, elvégre márciusban is az Arrowhead játéka bizonyult a legkelendőbb címnek a GSD adatai alapján, amely a legtöbb nagy kiadó fizikai és digitális eladásait is figyelembe veszi. A kooperatív shooter nyolc hét után is a toplista élén csücsül, és már több fogyott belőle, mint a Spider-Man 2-ből ugyanennyi idő alatt (bár azt érdemes hozzátenni, hogy az utóbbi 70 fontba kerül, és nem jelent meg PC-re).

Márciusban összesen 3,65 millió PC-s és konzolos játék kelt el az Egyesült Királyságban, ami jelentős, 26 százalékos növekedést jelent 2023 márciusához képest.

A Final Fantasy VII: Rebirth csak kicsivel szárnyalta túl a Dragon's Dogma 2 számait, bár előbbi ugye már februárban jelen meg. Meglepetésként a toplistára felkerültek a Command & Conquer címek is, mivel a Steamen márciusban jelent meg 17 játékot tartalmazó csomag.

Hardverek terén mindegy 117 ezer konzolt adtak el az előző hónapban, ami 22 százalékkal több, mint 2023 azonos időszakában. Első helyen a PlayStation 5 áll, amiből tavaly óta 9 százalékkal kevesebb fogyott, a Nintendo Switchből februárhoz képest 20 százalékkal több mint el, de éves szinten 20 százalékos mínuszban van. A második helyről éppen csak lemaradt az Xbox Series X/S, amelyből szintén több fogyott, mint februárban, de a tavalyi év márciusához képest 18 százalékkal kevesebb ment el belőle.

Ezek a játékok voltak a legkelendőbbek márciusban:

  1. Helldivers 2 (Sony)
  2. EA Sports FC 24 (EA)
  3. Dragon’s Dogma 2 (Capcom)
  4. WWE 2K24 (2K Games)
  5. Final Fantasy VII: Rebirth (Square Enix)
  6. Tom Clancy’s Rainbow Six: Siege (Ubisoft)
  7. Command & Conquer: Generals (EA)
  8. Grand Theft Auto 5 (Rockstar)
  9. Hogwarts Legacy (Warner Bros)
  10. Command & Conquer: Red Alert 2 (EA)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...