Az EA megint a játékon belüli reklámok bevezetésén gondolkodik
- Írta: aronsz
- 2024. május 9.
A vállalat május 7-én tartott megbeszélésén vetette fel a vezérigazgató, Andrew Wilson, hogy a jövőben újra megjelenhetnek a játékon belüli reklámok – számolt be róla a Gamespot. Meglátása szerint a kiaknázatlan szegmens meghatározó szerepet játszhat a jövőbeni növekedésben.
“Ha belegondolunk több milliárd órát töltünk el a játékok készítésével, játszásával, nézésével. Ennek a nagy része a hagyományos játékélmény kategóriájába esik, azonban arra számítunk, hogy a reklámozás jó eséllyel a növekedés motorja lehet számunkra.” – mondta Wilson.
Röviden kitért arra is, hogy rendkívül átgondoltan közelítik meg a témát és kiderült, hogy már vannak olyan belsős csoportok, akik ezzel foglalkoznak. Az átgondoltságra azért is van szükség, mert korábban már próbálkozott ezzel az EA a 2000-es évek második felében, amelynek részeként Barack Obama kampány plakátjai is megjelentek több játékban.
A Gamespot kiemeli, hogy Wilson elsősorban a tradicionális tripla A játék kategóriáról beszél, nem feltétlen a mobilos verziókról, ahol a reklámok már most is elég mindennaposak. Persze nem arra kell számítani, hogy mostantól minden átvezető videó egy reklámmal indul, korábban az in-game megjelenő plakátok vagy márkák dominálták ezt a piacot.
Az EA-nek egyébként jól megy a szekere, a cég 1,2 milliárd dolláros nyereséget könyvelt el az elmúlt évre, miután bejelentették, hogy megválnak 670 dolgozótól és elkaszálnak több játékot.
De a játékosokkal mindent meg lehet csinálni a nem működő félkész termék eladásától kezdve egyszerűen mindent és még pucsítanak is hozzá. Most is szaladtak vissza a Helldivers 2-höz, mint ha mi sem történt volna.
Szóval azt hiszem, hogy ha az EA telerakja reklámokkal a játékait és még ajánl hozzá egy csomagot is, hogy ha fizetsz egy havidíjat, akkor *még több* reklámot kapsz, akkor a gamerek még fizetni is fognak érte mondván, hogy "Én szeretem ezt a játékot és a fejlesztők megérdemlik, hogy fizessek a több reklámért, hogy ezzel is támogassam őket és küldök borravalót is, ti meg csak ilyen balkán kánaán csiribiri parasztok vagytok."
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.