Újra bért emel a Konami

  • Írta: pandaril
  • 2024. április 9.
  • Biznisz
Link másolása
A változás jövő márciustól lép majd életbe, a béremelés egységesen érinti a Konami és hazai leányvállalatainak valamennyi munkavállalóját. Ez már a harmadik év, hogy nőttek a fizetések a cégnél.

Ahogy elnézzük a videójáték-ipar elmúlt egy évét, amikor egymásba értek a leépítések és elbocsájtások, az áramvonalasítások és bezárások, szinte természetellenesnek hatnak az olyan hírek, miszerint egy kiadó vagy fejlesztőstúdió emeli a munkavállalók bérét. Pedig most nem is akárki jelentette ezt be, hanem a Konami.

A japán cég 2025. márciusától 5.000 jennel emeli a kezdő fizetést, ami így 300.000 jen lesz (nagyjából 700.000 forintnak felel meg). A változás egységes a cégcsoport valamennyi munkavállalójára, bár így is kimarad pár hazai cég és pozíció. Ez az emelés-sorozatban a harmadik, a 2023-as és a 2024-es pénzügyi évben is emelt a dolgozói béreken a Konami.

Két olvasata is lehetséges a dolognak. Egyrészt a pesszimista meglátás szerint meg lesz majd ennek a böjtje, másrészt úgy is tekinthetünk a dologra, hogy a Konami a jó pénzügyi mutatók alapján igyekszik növelni a dolgozói elégedettséget és lojalitást. Egyesek azt olvassák ki a béremelésből, hogy a cég fontosabb játékai és franchise-i jól teljesítenek, többek között a várva várt Metal Gear Solid Delta fejlesztése is jól haladhat. A játék egyelőre nem kapott még megjelenési dátumot.

2.
2.
TrishtanAG
#1: Mondjuk nem erőltették meg magukat. Ötezer jen az úgy 11 ezer forint xD.
1.
1.
crytek
Hm érdekes. Én kevés olyan helyről tudok ahol nincs évente béremelés.Itteg úgy adják elő mintha ezzel ők nonplussz ultra dolgot vinnének véghez
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...