Visions of Mana PC, PlayStation, Xbox

1715362200

Korhatár-besorolást kapott a Visions of Mana

Ami azt jelentheti, hogy az eddig csak rendkívül tágan "majd valamikor nyáron érkező" játékhoz előfordulhat, hogy hamarosan konkrét megjelenési dátumot is tudunk majd kötni.
1712901600

Új trailer érkezett a Visions of Manához

Nemsokára visszatérünk a Mana Fájához és erre az eseményre bizony fel kell készülnünk. Most a Square Enix legújabb videója lesz ebben segítségünkre, melyben a játéksorozat történetét mutatják be egy játékos életén keresztül.
1711724433

Visions of Mana - akció közben az új szereplők

Szerencsére nem egyedül indul a Mana Fájához főhősünk, Val. Útja során számos szimpatikus karakterrel is összefut, akik csatlakoznak hozzá a harcokban. Köztük Careena és a Morley - róluk szól a friss előzetes.
1706632200

Mégsem jön a Game Passbe a Visions of Mana

A pontosítás az Xbox részéről érkezett, elmondásuk szerint ők hibáztak azzal, hogy a játékot a szolgáltatásba érkező címek között szerepeltették. Így a zöld konzol tulajainak marad a vásárlás.
1706533200

Game Pass-be tarthat a Visions of Mana

Tavaly bejelentette a Square Enix a legújabb Mana-játékot, most pedig felreppent a pletyka, miszerint Xbox-konzolokon és PC-n már a megjelenés napján a Game Pass-ben fog landolni a játék.
1705651235

Nyáron jelenik meg a Visions of Mana

A Square Enix is hosszabban demózta a legújabb Mana-játékot, és ez lesz az első alkalom, hogy a frencsájz Xboxra érkezik. Feladatunk az lesz, hogy barátainkkal közösen megfiatalítsuk a manafát.
1704276007

A Square Enix 2024-ben is agresszíven tolja majd az AI-t

A japán kiadó vezérigazgatójának újévi levele alapján a cég idén is teljes vállszélességgel kiáll majd a mesterséges intelligencia felhasználása mellett. Takashi Kiryu szerint az AI használata kulcsfontosságú részét képezi a terveiknek.
1702021125

TGA 2023: Új Mana-játékot jelentett be a Square Enix

Több mint tizenöt évvel a legutolsó rész után érkezik az ikonikus sorozat folytatása. Az animés látványvilág és a sorozat központi elemeként funkcionáló Tree of Mana is visszatér.