bacilus

bacilus

Vaják, A Végzet Kardja

Link másolása
Néhány gondolat a könyvről és a „Vaják” jelenségről általában, spoilermentesen.

 

Előszöris leszögezném, hogy nem vagyok kritikus és nem is szeretnék kritikát írni, így aki komoly strukturális és tartalmi igényekkel lát neki az irományomnak, azoknak szólok, hogy nem áll szándékomban és lehet nem is tudnám elvárásaikat kielégíteni. Csak egyszerűen kifakasztom az olvasás során megtelt gondolathólyagot és az eredményt hanyagul beletörlöm a gamekapocs lapjaiba.

A borító

Első sérelmem az lenne, hogy hogy a fenébe nem fordították már le ezt korábban? Szerintem Andrzej Sapkowski művei megérdemelnék hogy keménykötésben a fantasy műfaj nagyjai környékén kerüljenek felstócolásra. Persze megértem, hogy kismillió oka van annak, hogy ez nincs így örülök, hogy egyáltalán le van fordítva, de a lényeg amit mondani akartam remélem átment. Szerintem nagyon jól sikerült ez a második novellacsomag, még jobban mint a első, egyszerűen nem bírtam letenni.

Persze felmerült bennem, hogy azért látom ilyen fényesen ezeket az irományokat mert még nem olvastam igazán jó könyveket. Ez lehet hogy így van, azonban amit most a mainstream média löket, (lásd Trónok Harca), szerintem azt a szintet eddig horzsolja. (Azért mondom, hogy eddig mert a regényeket még nem olvastam, de nagy szeretettel várom). Sőt továbbvinném, én úgy érzem eddig, hogy a vaják novellák nagyon jó egyensúlyban vannak George Martin kegyetlen naturalizmusa és Tolkien zseniális mesemondása között. Sapkowski  sok más íróhoz hasonlóan a Tolkien univerzumra épít de ezt még bőségesen megtoldja gondolom a szláv mitológia elmeivel meg saját fantáziájának szüleményeivel. Minden történetben belebotlunk valami új lénybe, jelenségbe vagy varázslatba. A Tolkien köteléket viszont nem is probálja leplezni, én például óriásit szakadtam az első novellában (A lehtőségek határa) felbukkanó Hobbit-utaláson, szerintem nagyon poénos volt. Van az egésznek egy egészséges naturalisztikus jellege, de nem esik át a ló túloldalára, hogy egymás hegyén hátán fekszenek a szimpatikussá lett szereplők hullái. Nyilván ez annak is köszönhető hogy a történet csak egy ember köré összpontosul, és nincs nyolc másik főszereplő, de akkor is. Így a halálnak is súlya van és szomorúságot érzünk nem dühöt, hogy most én aztán veszem az ásót, elmegyek a Martin rezidenciára s kupánverem az írót. Persze csak miután szépen megkértem, hogy dedikálja a könyveimet.

A történetvezetés, a nyelvezet olyan, hogy faltam a lapokat (itt jegyezném meg, hogy habár az eredetiről nincs képem, szerintem a fordító qrvajó munkát végzett). Geralttal az azonosulás gyorsan megy legyen szó egy nehéz döntés felett való vívódásról, szerelemről, vagy megvetésről. Nagyszerűen van megírva, néha azt éreztem hogy nem is akarok kiszakadni belőle, bármilyen elcseszett és szerencsétlen is a sorsa.

Apropó sors. A könyv elég mélyen érint sok filozófiai és kulturális kérdést, és tisztességes adag társadalomkritika is van benne. Állandóan megnyilvánul, hogy az iró mennyire sokoldalú és sokmindenben jártas, emellett nagyszerű emberismerő is.

Ha pedig már a sorskérdésnél járunk, hangot adok egy másik dolognak ami kicsit szúrja a szememet. Ha már ez a kötet arra ítéltetett, hogy a B kategóriás fanasyk és játék spin-offok között sínylődjön a könyvesboltokban, miért kell azt a címet választani, hogy a „Végzet kardja” és kiba**ni a borítóra Zoltan Chivayt egy bazi nagy karddal a kezében? Így aki mondjuk nem ismeri a játékokat és a saga-t de venne egy jó fantasyt egyből átsiklik felette, gondolván hogy ez egy újabb ócska Excalibur sztori valami kicsontozott Tolkien mártásban. Eszében nem jutna senkinek, hogy a végzet kardja egy filozófiai metafora és köze nincs egy fizikai értelemben vett kardhoz. Szerintem a történeteknek van olyan mélysége, ami sok olvasott és igényes embert is az olvasószékbe tapaszt. De minden elismerésem és köszönetem a PlayOn-nak hogy ezt összehozta, csak egyszerűen a borítón nem jön át, az, hogy több ez az egész holmi olcsó fantasynál.

És ha már a PlayOn-nál tartunk, ha az volt a rejtett céljuk hogy meghozzák az ember kedvét a játékhoz, hát nálam összejött, ma telepítem újra a Witcher 2-t, és nem győzöm várni, hogy nekiugorjak esment.

Hát köszönöm, hogy elolvastátok agymenésemet remélem nem háborítottam fel senkit, és azoknak akik nem olvasták nem lőttem le semmit, hanem meghoztam a kedvüket a könyvöz. Tényleg megéri az a 3000 forint. A végére egy kérdést tartogattam: szerintetek melyik játék adja jobban vissza az eddigi novellák hangulatát? Várom a válaszokat :).

 

9.
9.
dyousee
#8: Igen ezt folytatni kell - kíváncsi vagyok mi van Yenneferel...

Ott meg úgy lesz ahogy olvastuk. A szerepjáték megalkotója személyesen felügyeli a munkát, így már dupla garancia.
8.
8.
The Lone Drow
#7: Az a baj, hogy jelen pillanatban adva van egy sztori, amit még folytatniuk kell. Talán utána majd...

Azt olvastam arról, hogy ott nagyobb lesz a szabadságunk, mind karakteralkotásban, ind pedig játéktérben.
7.
7.
dyousee
#6: Meg lehetne csinálni de szerintem sem fogják :[

Kíváncsi vagyok mit hoznak ki a Cyberpunk-ból !
6.
6.
The Lone Drow
#5: Nem hinném, hogy a CDPR srácai bevállalnák ezt, mert egy sandbox játék esetében nehezebb azt a fajta történetmesélést létrehozni, amit ők csinálnak. Hidd el én lennék a legboldogabb, ha sandbox lenne a következő rész, de nem sok esélyt látok rá. Elég csak rá nézni a Skyrimre, mai napig találok, fedezek föl új dolgokat (nem beszélve a modokról), de olyan rpgknél, mint a TW2, ezt nem nagyon tapasztaljuk meg. Itt legalább változik a második fejezet fő helyszíne, ez is fejlődés az ilyen játékokban
5.
5.
dyousee
#4: Na igen, a politika. Geraltot valóban a kellõs közepébe dobták ebben a részben, szinte minden karakter az orra alá dörgölte ezt a tényt. Az elsõ rész biztos nekem is tetszene, jó pár videót néztem róla és szerintem is jobban passzol a könyv hangulatához.

A harmadik rész kapcsán pedig nagyon nagyra értékelném azt a tényt, ha Geraltal végre lovunk nyergébe pattanhatnánk. Nagy, élõvilággal, városokkal, falvakkal, elhagyatott és szebb napokat látott helyekkel, titkokkal, barlangokkal megtöltött terepen. Ahol mehet az egyszeri vaják az orra, az ösztönei után a napi betevõért és a kalandért. Egy szóval: Sandbox. Szerintem ha így meg tudnák csinálni, megtartva mind azt a pozitív tartalmat amit eddig kapott a két játék, hát az bõven megérné úgy a készítõknek mint a játékosoknak. És akkorát szólna, hogy nem lehetne lehalkítani :)
4.
4.
bacilus
Dyousee, sajna épp hogy az Iorveth vonalát választottam elsőre, most másodjára szándékoztam a Vernonos részt követni. Az első részt mindenképpen szerezd be, habár a harcrendszer kicsit bugyuta is szerintem zseniális játék. A hangulta engem függővé tett, ráadásul jóval hosszabb mint a második (5 fejezet nem pedig 3). Ami engem kicsit zavar a második részben, hogy már itt is a "Trónok harca" folyik és Geralt túlságosan is belekeveredik a politikába, meg a nagyok viszálykodásába, ami azért nem annyira jellemző a könyvből megismert karakterre. Az első rész kicsit talán alacsonyabban repül és szerintem "vajákosabb", több egyéni kalanddal.

The Lone Drow, ezek az easter eggek természetesen nekem is feltűntek, és kicsit megnyugtat hogy a fejlesztő fiúk elmondása szerint az író mester be-be látogat a stúdióba, így ha nem is közvetlenül de jó mederben tartja a történetet. No csak így tovább, várjuk a regényeket és a harmadik részt: :)
3.
3.
The Lone Drow
Ez nagyon jó poszt volt. Én azt olvastam, hogy a következő könyv, ami már regény lesz, követi ezt a sémát borító szempontjából, az azután jövő már szerintem egyedi borítást kap.
Szerintem mind az író, mind a fejlesztő srácok zsenik. Azután, hogy kiolvbastam, elkezdtem gondolkodni, mindkét játék történésein, akkora easter egg-eket rejtettek el a jelenetekben, párbeszédekben a fejlesztők, hogy csak nézel. Annyira zseniálisan el van rejtve, nem feltűnően, csak annak számára, aki olvasta, de ott van.
2.
2.
SLi
Jó poszt, tetszett. Írhatnál gyakrabban is.
1.
1.
dyousee
Mintha én írtam volna! Az elsõ mondattól kezdve az utolsóig 200%-ig 1et értek veled. Az Utolsó Kívánság-ot 5ször olvastam végig zsinórban / NÓÓRMÁLIS :) / Most is kölcsönben van egy barátomnál a kötet. A folytatást még nem volt módom megszerezni pedig "Csak Pénz Kérdése":) Szerintem is megérdemelné a kemény kötést, A Végzet Kardja pedig méltóbb borítót - ez így felszínes, olcsó megoldás. De veled együtt annak örülök, hogy egyáltalán -11 év után!!- itthon is kiadták drága anyanyelvünkön Szattmári-Kelemen Anna /remélem helyesen írtam/ zseniális fordításában.


A Witcher 2-t én eddig 3-szor vittem végig -elõtte elolvastam a könyvet / Az elsõ Witcher játékról lemaradtam, nincs PC-m, xbox-on tolom/ Szerintem az összes hibáját és esetleges hiányosságát egybe véve tökéletes. A történet, a helyszínek, a szereplõk, a szituációk, a párbeszédek, a "mifenék" mind-mind hozzák a kötelezõt. Azon gondolkodtam mekkora kihívás és büszkeség lehetett a CD PROJECT csapatának honfitársuk regényét ilyen szépen másodjára is játékra vinni. A teljes magyar szövegért pedig minden érintettnek köszönet és piros pont jár!Így, hogy olvastad a könyvet jobban fog tetszeni, többet fog nyújtani a játék!


Nem tudom meddig jutottál elsõ nekifutásra és, hogy hol tartassz most a játékban, talán még idõben írom eme kéretlen jótanácsot ami hangyányit SPOILER-es lehet ugyan de csak a javadat szolgálja és a játék szavatosságát, a történet varázsát:


Minimum 2 végigjátszás szükséges ahoz, hogy Geralt amnéziától ködös multjának ezt a szakaszát feltárd. Elsõ végigjátszásnál, az elsõ felvonás vége elõtt két bizonyos fõszereplõ közül az egyik mellé kell pártolnod. Elsõre Vernon Roche-t válaszd. Ha így teszel az elsõ végigjátszás után marad pár fontos és érdekes -nem csak Geralt személyét illetõ- tény, amit max. sejthetsz de bizonyosságot nyerni nem fogsz. Csak akkor derítheted ki ezeket ha 2. nekifutásra annál a pontnál Vernon helyett a másik szereplõ mellé állsz.

Áldottam az ösztöneimet, hogy ezt a sorrendet választottam de a döntés joga természetesen a tiéd :) További jó szórakozást a játékhoz !!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...